Aki a klórmeszes kézmosással mentett életeket: Semmelweis

Eleve sikerre volt ítélve az az elképzelés, hogy film készüljön az egyik legfontosabb magyar tudósról, Semmelweis Ignácról. A gyermekágyi láz legyőzésével ismertté vált orvos nevét ma már számos egészségügyi intézmény, egyetem, utca viseli, az utókor kegyelettel adózik az emléke és az orvostudomány előrelendítésében elért eredményei előtt, ám a kor amiben élt, nem volt ennyire kegyes hozzá, méltatlanul távozott az élők sorából, halálának részletes körülményei pedig máig is tisztázatlanok (élete végén a rosszabbodó elmeállapota miatt a felesége elmegyógyintézetbe adta, ahol az ápolók agyonverték, de emellett egy fertőzés is közrejátszhatott a halálában).

Bár 1940-ben és 1952-ben is készült film az életéről, ezek azonban nem maradtak fenn a köztudatban, így mára minden adott volt, hogy a tudományos világon túl, egy, a korszakalkotó felfedezését és az életét bemutató filmalkotással tisztelegjen előtte az utókor, amely révén

a szélesebb közönség közérthető módon, a történetmesélés eszközei révén ismerhesse meg Semmelweis Ignácot és az ő örökségét, aminek köszönhetően a gyermekágyi láz a történelem rossz emléke maradt.

A 2023 végén Magyarországon megjelent, a romániai moziforgalmazásba pedig most bekerült, rendkívül nagy érdeklődésnek örvendő Semmelweis-film kapcsán érdemes megemlíteni, hogy egy másik rendező is vászonra akarta vinni a legendás magyar orvos életét. Az írói munkásságáról is ismert Gárdos Péter (Hajnali láz, Uramisten, Szamárköhögés) filmterve nem kapta meg a Magyar Nemzeti Filmintézet támogatását, így

a rendező végül regénybe dolgozta át a forgatókönyvét, ami Semmelweis Ignác rövid boldogsága címmel jelent meg.

Helyette Lajos Tamás és Vida József producerek filmterve kapott támogatást, a rendezésre pedig a korábban hollywoodi produkciókon is dolgozó, főként operatőri munkásságáról híressé vált Koltai Lajost (a Sorstalanság és az Este rendezője, A napfény íze, Az óceánjáró zongorista legendája, a Zárójelentés operatőre) kérték fel rendezőnek. A Nemzeti Filmintézet közel két és félmilliárd forintos támogatásával készült alkotás igazi nagyívű, kosztümös dráma, amely Semmelweis bécsi éveire fókuszál, egész pontosan 1847-re, amikor a szülészeti klinikán dolgozva,

hosszas küzdelem árán sikerül rájönnie a rengeteg áldozatot szedő gyermekágyi láz okaira és annak kezelésére.

A legtöbb magyar filmtől eltérően hatalmas költségvetésből készült alkotás díszleteiben és megjelenítésében mutatkozik meg leginkább, hogy mekkora kaliberű produkcióról van szó.

A látvány, a berendezés, a díszletekek, az operatőri munka mind-mind elsőoszályú, nagyítóval sem lehetne hibát, vagy oda nem illő dolgokat találni,

a 19. századi Bécset pedig többnyire belső terekben, kórházi szobákban, kórtermekben, irodákban és – szerény, vagy kevésbé szerény – szállásokon, széles főutcán, de grandiózus báltermen keresztül is láthatjuk.

És bár a film Budapesten forgott, a régi épületeknek és korhű díszleteknek köszönhetően egyszer sem zökkenünk ki az élményből, hogy a korabeli Bécsben, és annak is a hírhedt szülészeti klinikáján vagyunk, ahol megmagyarázhatatlan gyermekágyi láz szedi az áldozatait a kismamák és újszülöttjeik körében.

Már a történet kezdetén megismerkedhetünk Semmelweis Ignáccal, aki egy, az utcáról berángatott, vajúdó kismamát győz meg a fordított pszichológia eszközeivel arról, hogy érdemes orvosi segítséggel világra hoznia gyermekét annak ellenére is, hogy az intézmény a magas halálozási arányok miatt elrettentőnek bizonyul a várandós nők számára.

Semmelweist olyan orvosként láthatjuk, aki nem ismer kompromisszumokat, elszántan segít a hozzá fordulókon, és közben még a falhoz nyomja a kórház hullaszállítóját is, aki pofátlanul meg meri kérdezni tőle, hogy hány lázas beteg van a szülészeti osztályon, mivel azok nagy valószínűséggel néhány nap múlva az ő „páciensei” lesznek.

A fiatal Semmelweis elszánt, mániákus és nehéz ember, ezt tapasztalja meg a hozzá beosztott, Nagy Katica által játszott Hoffman Emma nővér is, aki a bábaképző után, kétes hírnévvel itt próbál biztos megélhetést találni magának. A film ezzel az alaphelyzettel be is vezet minket a 19. századi egészségügyi mindennapokba és kihívásokba, abba a világba, ahol

Semmelweist nem hagyja nyugodni, hogy az osztrák orvosok által vezetett szülészeti osztályon miért hal meg sok kismama és újszülöttje a gyermekágyi lázban, miközben a szülészeti osztályon dolgozó, túlterhelt orvosoknak kórboncnoki feladatokat is el kell látniuk.

A film majdhogynem megszállottként ábrázolja Semmelweist, aki nem ismer kompromisszumokat és a végső cél lebeg a szeme előtt, aminek eléréséért bármit képes megtenni, ha kell az orvostársaival, a nővérekkel, vagy épp a Gállfi László által alakított igazgatóval konfrontálódik. Folyton ingerült, izzad, küzd, harcol, és ezen kívül mást nem igazán tudunk meg róla, csak hogy mindent arra tesz fel, hogy megtalálja a gyermekágyi láz kiváltó okait, még ha ez azzal is jár, hogy az igazgató két hónapra megvonja a fizetését, vagy épp egy feldühödött férj rendesen helybenhagyja őt, amiért felboncolta a gyermekágyi lázban elhunyt felesége holttestét.

A film cselekménye meglehetősen egyszerű, és szájbarágós, sem a forgatókönyvírók, sem pedig a rendező nem bízza a nézőre, hogy nagy revelációk kíséretében jöjjenek rá a dolgokra, hiszen itt minden tény, helyzet, információ adott, és mondhatni magától érthetődő, a fordulatok pedig nem váratlanok, hanem egyértelműen következnek egymásból. Az alkotás ugyanakkor meglehetősen pátoszosra is sikerült,

egyértelmű az alkotók azon szándéka, hogy az „anyák megmentőjének” története könnyeket csaljon ki a nézők szeméből, amikor egy-egy jól megvilágított képben újszülöttet tart a magasba, vagy épp bebizonyosodik az igaza a fegyelmi eljárás végén, amikor az elmarasztalására összegyűltek végül hősként ünneplik a konok csodadoktort.

A Semmelweis mindezek ellenére nem egy rossz film, azonban szentimentalizmusa és a meglehetősen leegyszerűsített története miatt a későbbi megítélése nem mindenkinél lesz pozitív. Tény, hogy Semmelweis nem mindennapi életútjának bemutatása ennél jóval komplexebb, akár még egy Oppenheimer-kaliberű alkotást is eredményezhetett volna, Koltai filmjében azonban

a folyamatos harcra, a meg nem értettségre és a történet végi megdicsőülésre fókuszáltak.

Vecsei H. Miklós alakítása, a folyamatosan küzdő, és a végső megoldás érdekében mindent feláldozó, sokszor az megszállottság határán lavírozó orvosként sokszor túlzó és túljátszott, de a történet és a forgatókönyv megkövetelte ezt az átlényegülést. Nagy Katica játéka üde színfoltja a filmnek, de a kórház meglehetősen makacs és önfejű igazgatójának a szerepében Gállfi László is kiemelkedően alakít, még ha a végén az ő karaktere is átmegy szentimentálisba.

A Semmelweis minden hiányossága ellenére azt a célt szolgálja, hogy méltó emléket állítson az egyik leghíresebb magyar orvosnak, aki számos életet mentett meg a felismerése révén, ami Louis Pasteur kutatásai révén vált teljessé. Sajnos Semmelweis nem érhette meg, hogy élete során elismerés övezze személyét a felfedezése miatt, életének végórái és halála pedig teljesen méltatlan volt hozzá, így

érthető, hogy az utókor a lehető legnagyobb elismeréssel próbál adózni az emléke előtt, ahogy tették most a Semmelweis-film készítői is.

Aki azonban többet szeretne megtudni erről a nem mindennapi emberről, az mindenképp olvassa el a róla szóló Wikipédia-szócikken túl Gárdos Péter regényét is, mert csak így lehet teljes képünk arról a zseniális emberről, akinek rengeteg nő és újszülött köszönheti az életét.