Az üzleti világból a festőállványig

Biró Melinda Csíkszeredában született, a mai Márton Áron Gimnáziumban végezte el középiskolai tanulmányait, szüleivel a kommunista rezsim bukása előtt telepedtek ki Magyarországra. „Nem nagyon akartam elmenni, hiszen itt voltak a barátaim, imádtam a sulit, jól éreztem magam. Elköltöztünk Magyarországra, majd innen én már egyedül továbbmentem Németországba, ahol 16 évet éltem. 2006-tól Svájcban vagyok, de ingázok Svájc és Budapest között, és úgy érzem, egyre jobban megszeretem Budapestet, így akár azt is elképzelhetőnek tartom, hogy egyszer majd Budapesten fogok élni” – mondja.

Beszélgetésünk során kiderül, alig két éve kezdett festeni, érthető, ha hatalmas öröm és megtiszteltetés számára, hogy idén már másodjára van jelen a dubai kiállításon egy alkotása.

Az autodidakta képzőművész expresszív, absztrakt műve már tavaly is sikert aratott az Egyesült Arab Emírségekben. „Tavaly magam is beküldtem egy pályamunkát, akkor Magyarországról engem választottak, aminek nagyon örültem, hiszen én akkor még nagyon kezdő voltam ezen a téren.

– meséli lelkesen a képzőművész.

Biró Melinda most egy egyedülálló technikával készült új sorozattal vesz részt a nemzetközi tárlaton. Az alkotási folyamat lényege, hogy ötvözi a festészet, a fényképészet és a digitális grafika eljárásait, ezzel hibrid műalkotásokat kreálva.

De hogyan is vezetett idáig az útja? Kicsit mintha maga is meglepettnek tűnik, mikor művészetéről, ezek sikeréről beszél, mint mondja, sosem gondolta, hogy valaha a művészettel fog foglalkozni. „Elég reál beállítottságú vagyok, matematika-kémia szakra jártam, innentől kezdve a pálya adott volt. Én oltóanyag-fejlesztéssel foglalkoztam, saját szabadalmaim vannak. Munkamániásként nagyon sokat dolgoztam, igazából átrohantam az életemet. Aztán másfél évvel ezelőtt a férjemtől házassági évfordulónkra egy hatalmas doboz olajfestéket kaptam, mintegy sugallva, álljak meg picit, mert elrohan mellettem az élet. Elég furcsán néztem rá, hogy ugye nem gondolja komolyan, hogy én most festeni fogok. Na de ha már kaptam, gondoltam, hogy legalább kipróbálom, és úgy elkapott, hogy nem bírtam abbahagyni. Most szerves része az életemnek, nem is szeretném hiányolni” – meséli.

Melinda az absztrakt irányába mozdult el, mint megjegyzi, korábban is inkább absztrakt festményeket vásárolt. „Az absztrakt igazából az érzelmekről szól. Azokról az érzelmekről, amelyeket a mai napig nem igazán tudok megfogalmazni, és valószínűleg ezért is festek. Szeretem feszegetni a határokat, kideríteni, mi van azon a világon túl, amit látunk, és ez köszön vissza a festészetemben is. Amit most kihoztam, egy hibrid mű: olajfestmény, fotózás és fotómanipuláció ötvözése. Egy olajfestménynek egy nagyon apró részlete, amit makróval fotóztam le, és Photoshopon dolgoztam tovább. Színárnyalatában, hangulatában adja tovább azt az érzést, amit én a képen szerettem volna látni. Kíváncsi vagyok a fogadtatásra, mert ezen a kiállításon debütál ez a stílus, amit tudtommal még nem próbált senki”.

És ha már a tárlatot a nők napja apropóján szervezik és a nőkre próbálják ezáltal is a figyelmet terelni, arról is kérdeztem a nagyvilágban sok helyen megfordult képzőművészt, hogy milyennek látja a nők helyzetét. „Papírforma szerint sokkal jobb, mint korábban volt, szerintem viszont nem. Például ugyanazzal a doktori címmel rendelkező tudós hölgy a legtöbb helyen kevesebbet keres, mint férfitársa, de vezérigazgatóként is megtapasztaltam, hogy jóval többet kell nőként letegyél az asztalra, mint egy férfi, tulajdonképpen ugyanazért az elismerését. Mindig megvannak a különbségek, legyen az fizetésben, elvárásban. Ha mondjuk egy női vezető mérgelődik fel, erre az a reakció, hogy jaj ti nők annyira érzelmesek vagytok, ha egy férfi menedzser teszi ugyanazt, akkor ő már határozott. Nem mondanám azt, hogy sokat javult a helyzet az elmúlt húsz évben. Ugyanúgy meg kell állnod a helyed anyaként, a munkahelyen. Igazából plusz terhek vannak ahelyett, hogy több jogunk lenne.”