Ez a világ legjobb Pókember-filmje, de csak addig, amíg a ki nem jön a folytatás

Ki gondolta volna, hogy öt évvel a Pókember – Irány a Pókverzum harsány színkavalkádját, őrületes tempóját, animációs filmhez képest mélyreható drámáját, és mindazt az őrületet amit belepakoltak a készítők nemhogy megismételni, de magasan felülmúlni is képesek lesznek?

Márpedig ez történt: a végre mozikba került folytatás Pókember: A Pókverzumon át (Spider-Man: Across the Spider-Verse)

nemhogy hozza az első film szintjét, hanem megszorozza, négyzetre emeli, minden téren felülmúlja azt.

Teszi mindezt az elsőhöz képest is őrültebb tempóban, folyton villódzó színkavalkádban, eszeveszettül pörgő cselekménnyel és annyi cameóval, amennyit talán még egy hollywoodi blockbusterbe sem zsúfoltak bele eddig.

Az új Pókember-rajzfilm nemhogy az év animációs alkotása, de túlzás nélkül a legjobb Pókbemer-film, ami valaha készült.

Ezt a titulust azonban kevesebb, mint egy évig birtokolhatja majd, hiszen várhatóan jövő tavasszal érkezik az újabb folytatás a mozikba, amivel trilógiává bővül, és lezárul ez a minden téren egyedinek számító animációs alkotás.

Most épp a Pókverzum „Két tornyát” láthattuk annak minden epikus és csodálatosan megkomponált jelenetével, jövőben pedig érkezik a „Király visszatér”, és ez az három film is elfoglalhatja az őt megillető helyet a minden idők legjobb filmes trilógiái között.

A Pókember: A Pókverzumon át-ról csak és kizárólag szuperlatívuszokban lehet beszélni. A készítőinek – elsősorban a rendkívül kreatív írói feladatokat és az egyfajta „showrunnerséget” ellátó Phil Lordnak és Chris Millernek –, ugyanakkor a rendezőknek és a rendkívül tehetséges animátoroknak, rajzolóknak, és mindenkinek, aki csak egy képkockát is hozzátett ehhez a filmhez, oda kell adni ezek után a legnagyobb szakmai díjakat, elismeréseket, amit az animációs filmkészítőknek osztanak. Sőt,

jöhet idén bármilyen kreatív, formabontó, egyedi rajzfilm, már nem fog tudni labdába rúgni az Oscar-versenyen a kategóriájában, hiszen ha nem a Pókverzum második filmje kapja a legjobb animációs alkotásnak járó aranyszobrocskát, akkor tényleg nincs igazság ezen a világon.

Ez a szédületes szín- és formakavalkád egy LSD-tripnek is beillik, aki fényérzékeny, vagy pedig a villódzásoktól könnyen rosszul lesz, az jobb ha elkerüli, aki viszont rajong a barátságos hálószövő szuperhős kalandjaiért, az ki ne hagyja, hiszen maga a Marvel-moziverzum aktuális pókemberének alakítója,

Tom Holland is a legjobb Pókember-mozinak titulálta az alkotást, ami azért nem kis elismerés, tekintettel arra, hogy éppen az ő főszereplésével készült Pókember: Nincs hazaút mekkorát szólt másfél évvel ezelőtt.

Az új Pókember-mozi a rajongói filmek netovábbja

Ha valami mostanában kifogástalanul sikerült a szórakoztatóiparban, akkor az a legújabb Pókember film, amely a Nincs hazaút alcímet kapta. A pénteken megjelent filmhez hatalmas nézői elvárások társultak. De hogy jutottunk idáig? Spoilermentes elemzés.

Amit abban a rajongók és a közönség kiszolgálása érdekében mutattak az most teljesen eltörpül ahhoz képest, amit a Pókverzum második részében láthatunk: pókemberek tucatjai, sőt serege létezik egy helyen, a megjelenítésüknek és a kikacsintásoknak pedig semmi nem szabhat határt:

annyi pókember cameózik ebben a filmben, hogy tuti, hogy Guiness-rekordnak számít, csak még nem aknázták ki ezt a népszerűsítési lehetőséget a készítők.

A film továbbra is a Marvel-berkeiben is népszerű multiverzum-témában merül még mélyebbre, és visszatekintve a Doctor Strange az őrület multiverzumában-ra, az csak kisinas emellett, hiszen Lord és Miller újabb Pókember-filmje ahhoz képest százszorosan aknázza ki a multiverzumokban rejlő lehetőségeket, és elképesztő mennyiségű párhuzamos valóságbeli pókembert vonultat fel a játékideje alatt, így inkább áll közelebb az Oscar-díjas, mindent letaroló Minden, mindenhol, mindenkorral, hiszen hasonlóan őrült tempóban mesél a párhuzamosan létező valóságokról, csak itt épp villogó, folyamatosan változó, szédületes animációkkal, és fülbemászó zenei betétekkel.

Mi ez a Minden, mindenhol, mindenkor, és hogyan tudta letarolni az idei filmes díjszezont?

Független, vagyis indie-film lett az idei Oscar-üdvöskéje, és ahogy az hétfő hajnalra, a gála díjkiosztóján kiderült, az év legjobb filmje, de a legfontosabb kategóriákban is tarolni tudott, a 11 Oscar-jelöléséből hetet váltva díjra.

Az első film főhőse, Miles Morales után ezúttal behatóbban ismerhetjük meg a másik univerzumbeli, Pókemberré vált Gwen Stacy történetét, akinek világában a barátjának számító Peter Parker egy vérengző krokodillá változott, neki pedig nem volt más választása, mint legyőzni őt, ami Peter életébe került. Ez volt tehát a pókcsaj, Gwen életében a sorsfordító esemény, ami miatt az apja által üldözött pókruhás szuperhőssé vált.

A pókember-lét esszenciája tehát minden univerzumban az a bizonyos sorsfordító esemény, ami megváltoztatja hősünk életét, legyen az Ben bácsi, vagy May néni halála, ne adj’ isten az egész család elvesztése és még sorolhatnánk.

Mint kiderül, Miles életéből hiányzik ez az esemény, ami a film fő konfliktusául is szolgál, de amíg minderre fény derül, addig Miles New Yorkjában egy titokzatos, fehér alapon fekete foltos lény nehezíti meg hősünk, miközben az egyetemválasztás előtti időszakban a szüleivel is meg kellene találja a közös hangot, ami eltitkolt szuperhős-alteregója miatt nem egyszerű.

Ez a felnövéstörténet elsősorban a Z-generációnak és a szuperhős-rajongóknak készült (a vetítéseken is többnyire tinédzserek és kisgyerekes szülők ülnek a moziszékekekben) így – bár tényleg az egyik legjobban és legegyedibben kivitelezett animációról lévén szó –

nem lesz a széles közönség számára ünnepelt filmalkotás, mint például egy maratoni hosszúságú Scorsese-klasszikus, de a geek kultúrában most ez a mozgóképes alkotások csimborasszója, ami csúcsminősége révén méltán szolgál rá arra, hogy a kritikusok és a nézők is szuperlatívuszokban beszéljenek róla.

A film első kedvcsinálójának megmutatásakor kiderült már, hogy a Pókverzum trilógiává fog bővülni, a most mozikba került A Pókverzumon át pedig mindössze a lezárás első fele, aminek folytatására várhatóan jövő tavasszal válthatunk jegyet. A kettéosztás ezúttal indokolt, hiszen

a készítők egy komplex történetet akarnak elmesélni, és a főbb karakterek kibontására is kellő időt szánnak, ugyanakkor rendkívül tömény lett volna közel négy órába belezsúfolni ezt a monumentális, rengeteg kikacsintást és geget tartalmazó szuperhős-dömpinget.

Ez esetben tehát nem a Harry Potter által elindított trendről van szó, hogy csak úgy két filmmé szedjük szét az utolsó részt, hogy az a lehető legtöbb bevételt termelje (lásd legutóbb a Fast & Furious példáját, ami várhatóan még két filmmel fog egy korszakot lezárni), hanem tényleg indokolt két részben elmesélni ezt a történetet.

A Pókverzum-animációk készítői gőzerővel dolgoztak a folytatásokon az első film megjelenése óta, és ez meg is látszik a trilógia középső részén: az animáció továbbra is szemkápráztató, a különböző animációs stílusok keveredése pazar, az összkép pedig minden szempontból nagyobb léptékű, mint az első rész. Emellett a soundtrack is egy mestermunka, hiszen

minden főbb Pókembernek és minden helyszínnek külön témája van.

Ez különösen hangsúlyos például az Oscar Isaac által szinkronizált Spider Man 2099 esetében, akinek minden megjelenésekor felcsendül a harsonákkal előadott harsány és fenyegető egyedi pókember-téma, de a Mumbai-Manhattan „összeolvasztásából” lett Munbanhattan világa is különleges indiai dallamokat kapott, hogy ne csak képileg, de hangilag is kitűnjön a többi univerzum helyszínei közül.

Aki kíváncsi arra, hogy hol tart ma az animációs filmgyártás, és egy komorabb hangvételű szuperhős-történettől sem riad vissza, az mindenképp nézze meg nagyvásznon, vagy majd később valamelyik streamingfelület kínálatában (az első rész egyébként Netflixen van fent) a Pókverzum újabb felvonását. Akinek hozzám hasonlóan bejön ez az alkotás, az garantáltan ott jegyet fog venni a jövő tavasszal érkező folytatás premierjére is, és persze az összes további Pókember-filmre is, mert mint kiderült,

készülni fog élőszereplős változat Miles Moralesről, de a Marvelnél sem tervezik parkolópályára tenni a népszerű, barátságos szomszéd Pókembert.

Mondjuk amíg ilyen minőségi alkotásokban láthatjuk őt és különböző univerzumbeli alteregóit, addig nem is baj, hogy az utolsó bőrt is lehúzzák mindannyiunk kedvenc hálóhintázó szuperhőséről.