HIRDETÉS
A rendszerváltás előtt születettek a csernobili atomkatasztrófa óta tudják, hogy milyen a sugárzástól való félelemben élni, a megtörtént események alapján készült 2019-es Csernobil-minisorozat pedig megmutatta, hogy sokkal nagyobb baj is történhetett volna 1986-ban, ha mindenki az akkori kommunista szuperhatalom direktívái szerint az eltussolást, bagatellizálást választja.
Sok tényezőn múlt, hogy
Európa nagy része nem vált sugárfertőzött pusztasággá, számunkra pedig elképzelhetetlen, hogy a valóságunk teljesen másként is alakulhatott volna.
A Fallout videójáték-franchise már 1997-től „játszik el a gondolattal”, hogy milyen is az élet egy olyan retrofuturisztikus Amerikában, ahol a történelem egy adott pontján, egész pontosan 2077-ben a nagyhatalmak megnyomják azokat a bizonyos piros gombokat, és atomcsapások semmisítik meg az addig ismert életet a Földön.
A Fallout egy rendkívül terebélyes fiktív univerzum, amiben a második világháború eseményeit követően az 50-es évek technológiájával és fejlettségi szintjén marad a nyugati, jóléti társadalom, az atomenergia pedig a mindennapok részét képezi, de közben ott lebeg annak a lehetősége, hogy el is fogja pusztítani a világot. Ebben a fiktív Amerikai Egyesült Államokban az történik, hogy a kapitalizmus vívmányai és a tech-cégek profitálnak az atompánikból, illetve azzal is szembesülhetünk, hogy milyen amikor a marketinggépezet a nukleáris energiában adódó lehetőségeket aknázza ki.
A Fallout-játékok egy fiktív társadalom korrajzát mutatják be, ahol a Vault-Tec cég több száz föld alatti atombunkert hoz létre amelyekben az atomháborút követően az ezekben helyet kapó gazdagok és leszármazottaik többsége gyakorlatilag ember- és társadalomkísérletek mit sem sejtő alanyai lesznek.
Mindez pedig csak az előzmény, hiszen a Fallout-játékok és az általuk elmesélt történések 200 évvel az atomháború kitörése után játszódnak, amikor is három párhuzamos társadalom létezik a Földön.
Vannak az előbb említett bunkerlakók, akik többnyire utópisztikus társadalmi formátumban maradtak fenn, arra várva, hogy visszafoglalhassák a felszínt, amikor az már biztonságossá válik, vannak az Acéltestvériség papjai és katonái akik a felszínen hatalmas erőpáncélok segítségével kutatják fel a régmúlt idők technológiáját, miközben folyamatosan harcolnak a felszíni, mutálódott életformákkal. Mellettük pedig ott vannak a felszíni túlélők leszármazottai, valamint a ghoulok, akik a sugárzás következtében hosszú életű, zombiszerű lényekké mutálódtak, akik ha nem jutnak időnként különböző hatóanyagokhoz, akkor megvadulnak és elveszítik a kontrollt az öntudatuk felett.
A Fallout tehát egy atomcsapás túlélőinek rendkívül szerteágazó történeteit meséli el a franchise játékaiban, amelyből az elmúlt közel harminc évben öt számozott (Fallout 1, 2, 3, 4) rész és néhány kiegészítő (amik közül a harmadik részre épült Fallout: New Vegas önálló játéknak számít) készült.
A játékokat kiadó Bethesdánál ugyanakkor öt éve egy, a Fallout 76 címet kapó online multiplayer-játék is megjelent, ami rendkívül csapnivalóan sikerült, hiszen az elején nem voltak benne NPC-k (nem irányítható karakterek), és tele volt bugokkal. A fejlesztők azóta valamelyest kikupálták a játékot, ami mára már élvezhető, ennek ellenére még mindig messze áll a tökéletestől, főleg a rendkívül jól sikerült negyedik rész tükrében.
A Fallout-univerzum „koronaékszere” azonban mostanra készült el élőszereplős sorozat képében a Netflix konkurens Amazon és az általa felvásárolt MGM, valamint a játékokat kiadó Bethesda együttműködésében. A sorozat elkészítésével pedig nem másokat bíztak meg, mint az elején ígéretesen indult Westworld készítőit, Jonathan Nolant és Lisa Joy-t, akik elmondásuk szerint maguk is rajongói a Fallout-játékoknak, így tehát rajongásuk tárgyát kellett képernyőre álmodniuk, ami a végeredményt és a túlnyomórészt pozitív nézői és kritikai fogadtatást látva pazarul sikerült, ráadásul
rengeteg utalást és easter egget tartalmaz, amit nagyra értékelhetnek a játékok rajongói.
A kritikusok többsége az egyik legjobban sikerült videójáték-adaptációként emlegeti a Fallout-sorozatot (aminek nem kellett sokat várni a második évados berendelésére, hiszen napokkal a az előrehozott premiert követően meg is történt), az Amazon pedig szakítva a forgalmazási szokásaival, a Netflixhez hasonlóan egyszerre tette elérhetővé az évad összes epizódját. Az eredmény nem maradt el: rögtön a platform legnézettebb tartalmává lépett elő a Fallout-sorozat (megjelenésének első hetében 1,5 millió háztartásban indították el, a Variety adatai szerint pedig április 12-18 között 2,5 millió percet néztek meg belőle), de
ami a sorozat igazán nagy hozadéka a Fallout-franchise-ra nézve, hogy gyakorlatilag „kilőttek” a játékok eladásai.
A kilenc éve megjelent Fallout 4 az európai játékeladási toplisták élére került, és 7500 százalékkal (!) nőttek meg az értékesített példányok belőle, még úgy is, hogy a játék a Microsoft Game Pass és a Playstation Essential kínálatában is elérhető. De benépesült a fent említett, az évek során jobb állapotba került Fallout 76 virtuális játszótere is, a sorozat farvizén érkező újoncok pedig meglepődve tapasztalták a játékban a kezdetek óta jelen levő veterán-játékosok kedvességét és segítőkészségét.
A tavaly megjelent The Last of Us-szal ellentétben a Fallout készítőinek annyival volt könnyebb dolga, hogy nem egy adott játék sztoriját kellett feldolgozniuk, hanem egy teljesen új történetet mesélhettek el, így már eleve minimalizálták az esélyt arra, hogy a játék rajongóit magukra haragítsák, a sorozatot promozó interjúkban pedig Jonathan Nolan azt a merész kijelentést is elsütötte, hogy
az évad gyakorlatilag egy Fallout 5-nek felel meg (ami nem mostanában fog elkészülni, tekintve hogy a játékot kiadó Bethesdánál jelenleg a Starfield és a tervben levő Elder Scrolls soron következő hatodik része élvez prioritást).
A sorozat ugyanakkor könnyen befogadható a „Fallout-szüzek” számára is, hiszen magával ragadó, sokszor parodisztikus, a végletek közt egyensúlyozó, de ugyanakkor a véres erőszakot és váratlan fordulatokat tartogató világának történései nem túl bonyolultak, és ahogy a játékban, itt is a felfedezésen és a túlélésen van a hangsúly.
A Walton Goggins által játszott, az évszázadok alatt ghúllá vált Cooper Howard történetszálán keresztül megismerjük a múltat, míg a bunkerlakó Lucy és környezete révén a naiv, és az utópisztikus társadalmi berendezkedésben élő, de a valósággal teljesen párhuzamos csoportosulást, akik naivak, szabálykövetők, és csak annyi információjuk van a külvilágról, amennyit a vezetőiktől tudnak.
Ha nem lenne elég in medias res kezdés az atomtöltetek felrobbanásának bemutatása, a jövőben játszódó idősíkon is brutális események borítják fel az addigi status quót a 33-as bunkerben: az új világrend szabályai szerint férjhezmenő Lucyék idilljét betolakodók vágják tönkre brutálisan lemészárolva a bunkerlakók egy részét, Lucy apját pedig elrabolják, és magukkal viszik a felszínre. A támadásban az addigi jó életének ígéretét és szeretett családtagját elvesztő lány ezt nem hagyja annyiban: minden további tiltás ellenére ő is a felszínre merészkedik, hogy megtalálja a felszínlakók által elrabolt apját. Lucy történetszálán keresztül pedig szembesülünk azzal, hogy
milyen kegyetlen világrend „épült ki” atomcsapást követő évszázadokban a felszínen.
A sorozat legfőbb erénye a kiváló atmoszférateremtés, és a Fallout különleges világának a visszaadása, legyen szó a föld alatt élő társadalomról, vagy épp a mindenféle fura szerzetekkel benépesített, a háború előtti romokon „épült” felszíni településekről, vagy az elsivatagosodott pusztaságról.
Lucy keserves tapasztalások révén jön rá a felszínen, hogy amit egész életében tanult és amiben addig hitt az a felszínen szart sem ér, itt farkastörvények uralkodnak, és könnyen űzött vad lesz az emberből, ha nem veszi a saját kezébe az irányítást. A sorozat egyik csúcspontja, amikor a cseberből vederbe kerülő Lucy először találkozik az öntelt lovag páncélját magára öltő Maximussal, aki megpróbálja megállítani az épp vérengzést rendező ghúlt, az összecsapás során pedig gyakorlatilag lerombolnak egy várost, Lucy pedig egy megcsonkított tudóssal kénytelen menekülni, akinek aztán a levágott fejét kell célba juttatnia, miközben kiderül, hogy mindenki arra a levágott fejre pályázik…
A három főszereplő, a Lucyt alakító Ella Purnell, a ghúlt játszó Walton Goggins és a Maximust megformáló Aaron Moten telitalálatnak bizonyulnak a szerepekre, bár utóbbi színészi játéka a jelenetek többségében abban teljesedik ki, hogy olyan arcokat vág, mintha elvették volna a kedvenc játékát.
Ella Purnell viszont jól hozza a szó szerint bociszemű naivát, aki az elején még lelkesen, az évad végén pedig már belefásultan mondja az okie-dokie-t minden legyűrésre váró akadály előtt. Goggins pedig szó szerint lubickol a múltbeli sztárszínész és a jelenben alakított kegyetlen ghúl szerepében. Mellettük ugyanakkor kisebb szerepekben a Normot alakító Moises Arias és a Twin Peaks sztárja Kyle MacLachlan karakterei is üde színfoltjai és fontos szereplői a sorozatnak, akik az időközben berendelt második évadban már több játékidőt is kaphatnak.
Jonathan Nolanék az Amazon által biztosított nem kispályás költségvetésből elképesztő munkát végeztek a Fallout egyedi világának élőszereplős formátumú képernyőre ültetésében, korábbi sorozatukhoz, a Westworldhoz hasonlóan pedig itt is fokozatosan,
a főszereplők történetén keresztül bontakozik ki a nagy egész, amiből elsőre mi is csak megmagyarázásra szoruló részleteket láthatunk, a végén azonban nem marad annyi kérdőjel mint ahogy azt a Westworld vagy a Lost esetében történt.
A sorozat másik nagy erénye, hogy egy nagyon pörgős és könnyen követhető sztorit mesél el, ezt pedig játékok könnyed hangvételével és harsány humorával teszi, de emellett a véres jeleneteket sem próbálták megúszni a készítők, ennek köszönhetően pedig a lehető legjobban illeszkedik a Fallout-univerzumába a sorozat annak minden apró-cseprő karakterével és a világvége utáni lepukkantságával és az ’50-es évek retrónosztalgiájával együtt.
A Fallout-sorozat egy újabb, rendkívül jól sikerült videójáték-adaptáció, ami feledteti velünk, hogy néhány éve mennyire rossz próbálkozások születtek ebben a műfajban (Doom, Monster Hunter, Warcraft, Resident Evil-filmek), helyette pedig bebizonyítja, hogy a The Last of Ushoz hasonlóan igenis jól át lehet ültetni mozgóképre egy sokak által kedvelt, interaktív formában történet mesélő videójáték világát.
Ha ilyen minőségben készül majd a jövőben szintén az Amazonnál a kultikus God of War-sorozat, és a Netflix is jó írókkal és showrunnerrel ülteti át képernyőre a Horizon: Zero Dawn világát (nem a Vaják-vonalat követve), akkor nem lesz okunk panaszra a jövőbeni videójáték-feldolgozások terén sem.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
