Filmélmény, ínyenceknek

Lassan nincs ősz Anya Taylor-Joy főszereplésével készült szuperprodukció nélkül, igaz, hogy a 2020-as Vezércsel után a 2021-es Utolsó éjszaka a Sohóbannak már nem volt akkora impaktja, mint a Netflix sakkos sorozatának.

Idén két őszi szuperprodukcióban is láthatjuk a különleges arcberendezésű és kisugárzású hollywoodi üdvöskét (tavasszal Robert Eggers Északijában is eljátszotta a női főszerepet): a mozikban elég nagyot bukott Amszterdamban, valamint a nemrég bemutatott, és meglehetősen jó kritikai és nézői fogadtatásban részesült A menüben, ahol

kisujjból rázza ki a sznob társaságba be nem illő különc karaktert, ami ismét egy telitalálat szerep, amiben ismét lubickolhat, és elbűvölheti a nézőt a különleges kisugárzásával.

Anya Taylor-Joy azonban csak egy eleme a jól felépített mozifilmnek, amit az HBO egyik megbízható rendezőjével, a Trónok harcán és az Utódláson is dolgozó Mark Mylod-al hoztak tető alá a Disney alá tartozó Seth Reiss és Will Tracy forgatókönyvéből, ami a fine dininget és az azt övező sejtelmességet, valamint az azt fogyasztó burzsoáziát figurázza ki, de kegyetlen őszinteséggel beszél arról is, hogy

mennyire stresszes, és mekkora kiégéssel jár a sztárséfek és a Michelin-csillagos éttermek konyháin dolgozók élete.

Nyilván nem korrajz, hanem fikciós elemekkel telerakott szatíra A menü, ami egy hétköznapi helyzetből kiindulva próbálja szórakoztatni, majd idővel elborzasztani a filmre jegyet váltó mozinézőt, és ami a legjobb az egészben, hogy

bár sejthető, hogy az eldugott szigeten levő elit étterem és az oda „zarándokoló” felső tízezer képviselőivel nincs minden rendben, de mivel elég kiszámíthatatlan a cselekmény, nem tudhatjuk, hogy következő pillanatban mi fog történni, így kellően sokkoló tud lenni a legtöbb fordulat.

Mint ahogy az alaphelyzetéből nyilvánvalóvá válik, nem lehet csak úgy bejutni és asztalt foglalni Slowik sztárséf kis szigeti éttermébe, hiszen annak megvan a borsos ára, amit a bezsongott és fanatikus gourmé, a Nicholas Hoult által alakított Tyler ecsetel az újdonsült barátnőjének, aki számára teljesen idegen a fine dining világa, hiszen

meglepődve veszi tudomásul, hogy egy Rolex-karóra árába kerül a tervezett vacsora.

Rajtuk kívül még neves étteremkritikus, lecsúszott sztár és a belőle élő asszisztense, idős házaspár, és három – mint később kiderül – fehérgalléros pitiáner bűnöző is hajóra száll, hogy Slowik séf főztjét kóstolhassa egy meglehetősen különlegesnek ígérkező vacsorán.

A szigetre érkezve már feltűnnek a baljós árnyak, azonban ezek azonban az Anya Taylor-Joy által játszott Margón kívül senkit sem érdekelnek, hiszen ignoráns viselkedésük mindössze arra terjed ki, hogy itt most mindenki (beleértve a sztárséfet) a kegyeikben próbál járni. Minden rendben is megy, egészen addig, amíg

össze nem csattan a Slowik két tenyere, és a felszolgált fogások mellé mesélni nem kezd…

A film innentől kezdve tényleg szenzációs és nagyon fordulatos lesz, kár is lenne belemenni ennél részletesebben a történetbe. Egyenként megismerhetjük a vendégeket, és betekintést nyerhetünk abba, ami a külvilág felé mutatott máz mögött van,

az abszurdba forduló vacsora és a köré szőtt történetek pedig fokozatosan feltárják a szereplők igazi énjét.

Az egyedüli rejtély sokáig a tömény sznobériától egyre kényelmetlenebbül feszengő Margo karaktere, aki látszólag immunis az effajta képmutatásra és nagyzolásra. Főként rajta keresztül láthatjuk kibontakozni az abszurd fordulatokat, amikből nincs hiány a film több mint másfél órája alatt.

A film másik főszereplője Margo mellett Slowik sztárséf, akit hihetetlen színészi alakítással kelt életre a számos híres szerepéről ismert Ralph Fiennes, aki egy generális karizmájával mutatja be, hogy milyen a fine dining világa valójában. Vesébe látó, szúrós tekintetétől nem csak a karakterekben, hanem a nézőben is sokszor meghűlhet a vér, a kimért modorosságával pedig bárkit képes az őrületbe kergetni, a fogásokhoz „adott” történetmesélésekkel pedig eléri, hogy

minden szem és fül rászegeződjön, és mindenki igya szavait, és ízlelgesse az általa jóváhagyott fogásokat (kivéve a kívülálló Margo-t, akire látszólag nincs hatással a művésznek kikiáltott sztárséf sármja és kisugárzása).

A menü egy igazi csemege, ami a jól megírt forgatókönyvnek, a fokozatosan kibontakozó drámának és a váratlan fordulatoknak köszönhetően végig szórakoztató tud maradni, az már más kérdés, hogy

a néző kaján vigyorral az arcán, vagy épp elszörnyülködve nézi az alkotást.

Bár A menü nem tűnik egy tuti Oscar-befutónak, mégis egy kiemelkedő alkotása az év végi, szokás szerint erős filmfelhozatalnak, amiért megéri mozijegyet váltani, ha épp nem az aktuális blockbusterekre vagy más, épp bemutatott alkotásra vagyunk kíváncsiak, vagy átváltanánk a streaming-képernyőzést egy kis mozizásra.

Ahogy a fine dining esetében különleges ízélményben, úgy A menü esetében egy nem mindennapi filmélményben lehet részünk.