Magyar filmnapok Csíkszeredában: a megrázó dokumentumfilmtől az erdélyi nagyasszony-portréig

Bár mindegyik vetítésre nem sikerült eljutnunk, a hétvégi programban szereplő hat film közül négyet sikerült megnéznünk amik mindegyike más műfaji besorolásba tartozott.

Toldi – akinek „dicső híre-neve fennmaradt örökre”

Fehérlófia és János vitéz után végre Toldi is megkapta a maga egészestés animációját méghozzá ő is a legendás Jankovics Marcelltől. A 2021-ben még sorozatként bemutatott Toldi-rajzfilm most vágatlan egészként került a nézők elé, és így jobban is működik.

A Toldi című egészestés animációt már korábban megnéztük, a magyar filmnapokon vetített alkotások különlegessége azonban az volt, hogy ezeket a filmeket még nem mutatták be Csíkszeredában, és bár egyik-másik online már elérhető, csak épp nem a romániai nézők számára. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk a benyomásainkat az általunk látott alkotásokról.

A csíkszeredai születésű Püsök Botond megrázó dokumentumfilmjét nagy várakozás előzte meg, hiszen már jó ideje szerették volna, hogy Csíkszeredában is látható legyen a Szarajevói Filmfesztiválon először bemutatott, és azóta többször is díjazott alkotás. Sok egyeztetés után, a romániai moziforgalmazásba kerülése előtt sikerült összehozni a csíkszeredai bemutatót, amin a rendező, és a film főszereplője is jelen voltak.

És hogy mennyire megrázó az Andreáék életéről szóló, mintegy öt éven keresztül forgatott dokumentumfilm? Annyira, hogy

a könnyeikkel küszködő nézők hosszasan, majd pedig állva tapsolták a filmet követő közönségtalálkozón a mozivászon elé kiálló rendezőt és főszereplőt, akik rendkívül meghatódtak ettől a fogadtatástól.

Mint elhangzott, a nézőtéren is ülnek Andreáékhoz hasonló áldozatok, és ha a filmnek köszönhetően egy áldozat is úgy dönt, hogy megpróbál kilépni ebből a szerepből és segítséget kér, már megérte elkészíteni az alkotást. Püsök Botond alkotása egy megfigyelői dokumumentumfilm Andrea és két gyereke életéről egy meg nem nevezett erdélyi faluban. Miután Andrea élettársáról kiderül, hogy szexuálisan zaklatta a lányát, hosszas folyamatot követően börtönbe kerül, azonban jó magaviselet miatt három év után szabadul. Ezt az időszakot dolgozza fel a dokumentumfilm, vagyis hogy

a bántalmazott lány édesanyja hogyan próbál túlélni a faluban, ahol a közösség nem nekik hisz, hanem a börtönből szabadult élettárs családjának, hiszen ő helyi lelkész rokona.

Andrea színésznő, és a „falurádió” úgy gondolja, hogy kitalálták az egészet, hogy az élettársat börtönbe juttassák. Ezt a kálváriát örökíti meg Püsök Botond, aki kamerájával észrevétlenül Andreáék életének részévé vált, és betekintést nyújt a mindennapjaikba, hogy miként élik meg ezt a kitaszítottságot és tehetetlenséget amit a volt élettárs szabadulásának híre is hoz számukra.

Nem könnyű néznivaló, főként amiatt sem, hogy gyakorlatilag „nálunk” történt ez az eset, és még ki tudja hány hasonló helyzet van manapság, ami ki sem derül… Andrea és két gyerekének történetét a falu lakóinak megszólalásai teszik még borzasztóbbá, hiszen arc és név nélkül mondják el, hogy mit gondolnak erről a helyzetről, sőt

még az a képtelen vád is elhangzik a film egy bizonyos pontján, hogy egy színésznő nem való anyának…

Aki teheti, mindenképp nézze meg ha teheti vagy a romániai moziforgalmazás révén, vagy pedig az RTL streamingfelületén (amire sajnos csak magyarországi bankkártyával lehet előfizetni). Az biztos, hogy nyomot hagy mindenkiben ez az alkotás, és elgondolkodtat arról, hogy mennyien járhatnak Romániában, Erdélyben, Székelyföldön hasonló cipőben, mint Andreáék.

Magyarország tavalyi Oscar-nevezettje, ami végül nem kapott jelölést, és nem került be a legjobb idegennyelvű film kategóriába a Saul fia és a Testről és lélekről után. Valamilyen szinten érthető is, hiszen nem annyira univerzális a magyar taxisblokád játékfilmként feldolgozott története az akkori politikai szereplők, nevezetesen Antall József miniszterelnök és Göncz Árpád államelnök szemszögéből.

A magyar rendszerváltás utáni, első szabadon választott miniszterelnöke súlyos egészségügyi problémákkal szembesülve, a végnapjait élő Szovjetúnió lépése miatt üzemanyagválsággal és annak társadalmi és politikai következményeivel kell szembenéznie, ráadásul mindezt a kórházi ágyából, miközben az ország épp az összeomlás szélére sodródik.

Az 1956-os forradalom és az 1990-es „jelen” párhuzamba állításával a készítők teljes egészében kidomborítják Antall József személyiségét, motivációit, lényegében egy teljesen makulátlan, pozitív karakterként mutatják be, míg a másik oldalon Göncz Árpádot látjuk, aki már nem ennyire „fehér” az őt a háttérből irányító politikai párt, és a megkérdőjelezhető döntései miatt. Lényegében ez is egy politikai kurzusfilm, ami a nem is olyan régmúltat próbálja közelebb hozni a nézőkhöz. Köbli Norbert ezúttal is korrekt forgatókönyvet írt, Tősér Ádám pedig egy elfogadható filmet rendezett belőle, ami ugyan nem váltja meg a világot, de

a magyar történelem és politika iránt érdeklődőknek kihagyhatatlan alkotás.

A színészek is jók, ifj. Vidnyánszky Attila és Seress Zoltán meggyőzően alakítják a fiatal és idős Antall Józsefet, míg Gáspár Tibor mondhatni teljesen átlényegül mindannyiunk kedvenc „Árpi bácsijává”, vagyis Göncz Árpáddá. A társadalmi politikai és történelmi témája miatt a film célközönsége is inkább az idősebb, értelmiségi réteg ahogy ez a csíkszeredai vetítésen is megmutatkozott, ők viszont nagyon is élvezték az alkotást, hiszen a moziból kijövet is a történelmi eseményeket és azok következményeit tárgyalták.

A moziforgalmazást követően a Netflixre egyébként március 22-én került fel, és rögtön a legnézettebb lett Magyarországon (Romániában sajnos nem nézhető), ami valahol érthető is, hiszen minden országban a saját gyártású produkciók is népszerűvé szoktak válni a digitális premierjük utáni napokban. Nálunk ezidőben épp a román Taximetristi volt a legnézettebb film a Netflix kínálatában.

A Mindenki című rövidfilmjével 2017-ben oscar-díjat nyert Deák Kristóf a 2019-ben bemutatott Foglyok című tévéfilmje után mozifilmet készített Az unoka címmel, amit 2022 januárjában mutattak be Magyarországon. A meglehetősen feszült, és a magyar filmgyártás megszokott alkotásaitól eléggé eltérő, ám végig a realitás talaján maradt film

az unokázós csalás különböző vetületeit járja körül egy ilyen módszerrel lépre csalt nagyapa és fiatal felnőtt unokája szemszögéből.

A történet szerint az idős, egyedül élő nagyapát egy ismeretlen, magát hatóságinak kiadó személy hívja fel, aki elhiteti vele, hogy unokája közlekedési balesetet okozott, és az okozott kárt minél hamarabb meg kell téríteni, ezért minél több pénzre van szükség. A kétségbeesett nagyapa ezért összeszedi az összes pénzt, ami a lakásában fellelhető, és a hosszas, rendkívül meggyőző telefonálást követően az antik órájával együtt átadja azt a csaló hozzá küldött emberének. Miután unokája, az egyébként nagyon segítőkész Rudi úgy ítéli meg a helyzetet, hogy a rendőrök nem állnak elég hatékonyan az ügy felgöngyölítéséhez és a tettesek kézre kerítéséhez, úgy dönt, hogy

a saját kezébe veszi az ügyet, és ha kell, tűzön-vízen át, de visszaszerzi a csalóktól a nagyapja nagy becsben tartott, antik óráját.

A meglehetősen szürreális és váratlan fordulatokban gazdag történet végig feszült tud maradni, és a közel kétórás játékideje ellenére sem érződik elnyújtottnak a jól megírt forgatókönyvnek és a határozott rendezői víziónak köszönhetően. Deák Kristóf ezzel a filmjével is megmutatta, hogy igazán különleges filmrendező, akinek az újabb filmterveit érdemes felkarolni az Oscar-diadalon is túl, hiszen napjaink egyik legtehetségesebb fiatal magyar rendezője. Mi már kíváncsian várjuk, hogy mivel rukkol elő a legközelebb, ami remélhetőleg hangzatosabb siker lesz, mint a legmagasabb szakmai díjjal is elismert rövidfilmje, hiszen a Foglyok és Az unoka is nagyobb rivaldafényt érdemelt volna a nézők és a szakma részéről.

A végére pedig – bár nem terveztük – sikerült megnézni a Szilvássy Caroláról készült, játékfilmes elemeket is tartalmazó portré-dokumentumfilmet is. Bár nem voltak elvárásaink, nagyon kellemes csalódásnak bizonyult az alkotás, amiben átfogó képet kaptunk báró Bornemisza Elemérné Szilvássy Karola életéről, és a múlt század azon történéseiről, amikre nem igazán térnek ki a történelemkönyvek, holott Carola rendkívül fontos személyisége Erdély közelmúltjának.

Az archív felvételeket, korabeli naplóbejegyzéseket, levélrészleteket és a helyenként dramatizált cselekményeket is felvonultató alkotást mindenkinek látnia kellene, aki egy kicsit is érdeklődik a történelem, ráadásul a mi – erdélyi – történelmünk iránt.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja, Kádár Noémi alakításában megelevenedő Szilvássy Caroláról elhisszük, hogy ilyen volt a kisugárzása, mint ahogy a filmben is láthattuk. A filmben elhangzó rengeteg adat és információ pedig azt mutatja meg, hogy rengeteg munka és kutatás van az alkotás mögött.

A vetítést követő közönségtalálkozón Szebeni Zsuzsa, a film egyik alkotója rendkívüli odaadással beszélt az utóbbi években kialakult Szilvássy Carola-kultuszról, ugyanakkor a film egyik alkotójaként és megszólalójaként több kulisszatitkot is megosztott a nézőkkel a beszélgetést vezető Sógor Enikő alpolgármester és a nézők kérdéseire, felvetéseire.

Mint elmondta, az egyetlen „hiba” amit a filmben elkövettek, az Carola hangja, hiszen az nem volt épp olyan kellemes ahogyan az őt alakító Kádár Noémi megszólalásaiban hallhattuk, hanem jóval „kellemetlenebb” volt, olyan, amire minden jelenlevő felkaphatta a fejét, amikor egy társaságban megszólalt. A beszélgetés végén az is felmerült, hogy

jó lenne Szilvássy Carola életét játékfilmként, nagyobb költségvetésű produkcióban is feldolgozni.

A rendkívül igényes dokumentumfilm megnézése után pedig nem is lenne ellenünkre egészestés mozifilmben is végignézni Szilvássy Carola és adott esetben Bánffy Miklós életét. Hátha majd egy jövőbeni magyar filmnapos vetítéssorozat részeként ezt is megnézhetjük, ha egyszer elkészül.