Múzeumi sztorik: májusi fesztiválok az „átkosban”
Péter Beáta
•
2024. május 03., 14:23
• utolsó módosítás: 2024. május 03., 14:45
A Csíki Székely Múzeumban a májusi hónap tárgyainak választott emlékplakettek olyan eseményhez kötődnek, amely sok csíki ember májusát meghatározhatta a rendszerváltás előtti években. A Tavasz a Hargitán folklórfesztivált 1967-től rendezték meg évente a Csíkszeredához tartozó Zsögödfürdőn, egészen 1989-ig. A múzeumban májusban kiállított, protokolláris célú emlékplaketteket Kovács Anna, a volt megyei kultúrbizottság főkönyvelője kapta ajándékba.
A zsögödfürdői színpad. Tavasz a Hargitán 1972-ben • Fotó: A Csíki Székely Múzeum tulajdona
A kommunista Romániában a központilag irányított ünnepszervezés ideológiai szempontból meghatározónak számított. Az országos forgatókönyvek alapján megrendezett nemzeti, állami, gazdasági, történelmi ünnepek, évfordulók sorából nem maradhattak ki az úgynevezett népünnepélyek sem – magyarázta Szabó E. István történész, muzeológus. A Csíki Székely Múzeum munkatársa elmondta, Hargita megyében több májusi fesztivált is szerveztek, például a székelyudvarhelyi Szejke fesztivált, a gyergyószentmiklósi Magasbükk fesztivált, vagy a szentegyházi Nárcisz fesztivált.
A legjelentősebbnek viszont a zsögödfürdői Tavasz a Hargitán számított, mely az egész megye területét átfogta és nagy tömegeket mozgatott meg. A fesztivált a zsögödfürdői szabadtéri színpadnál rendezték meg minden évben, és – nem véletlenül – lehetőleg pünkösdvasárnap.
A pünkösdi búcsú kvázi ellenrendezvényeként megszervezett folklórfesztivállal próbálták ellensúlyozni az akkor hivatalosan nem létező csíksomlyói búcsújárást, elvonni a figyelmet és az érdeklődést az évszázadok óta megtartott, hatalmas magyar tömegeket megmozgató eseményről.”
Szabó E. István történész az emlékplakettekkel • Fotó: Gegő Imre
A történész kiemelte, a zsögödfürdői népünnepélyen minden évben több tízezres tömeg előtt hangzottak el a megyei elöljárók beszédei, zajlottak le a különböző folklórműsorok, léptek fel a táncegyüttesek, énekkarok. A fesztivál elengedhetetlen részét képezte természetesen a vendéglátóegységek jelenléte is, melyek olcsó sörrel és a szabadtéri eseményekre jellemző ételekkel igyekeztek kiszolgálni a tömeget.
A korabeli sajtóbeszámolókat olvasva, 1988-ban A Hét hasábjain ezt találjuk:
Már hónapokkal ezelőtt elkezdődtek az előkészületek: a csoportok meghívása, azok felkészülése, az ünnepség megszervezése. A vendégfogadók pedig, a már jól ismert amfiteátrumot rendezik, javítják, takarítják. Ilyenkor nemcsak a műkedvelők és a nagyközönség dialógusára kerül sor, hanem a vendégfogadó megyeközpont és a meghívott vendégek között is. A Tavasz a Hargitán jelképes elnevezés. A Hargita körüli tájra földrajzi elhelyezése miatt a tavasz mindig késve érkezik, ezért különösen nagy örömmel fogadjuk. A kulturális tömegmozgalom is tavaszias hangulatot kap. Ez a rendezvény nyitja meg a nagyméretű szabadtéri rendezvények sorozatát, majd követik hasonló ünnepségek a megye minden városában, egyes községeiben.
Hargita megyében a Megéneklünk, Románia égisze alatt meghonosodott folklórtalálkozók közül kétségkívül ez a legrangosabb – írják ugyanitt 1989-ben. Az idei találkozó számos vonatkozásban túlszárnyalta a tavalyit: a tájegység folklórjának szép, tartalmas ünnepévé kerekedett. […] A Maros, az Olt, a Küküllők, a Homoród, a Bökény és a Tatros vidékéről felvonuló együttesek népviselete nemcsak színpompájában, hanem annak tisztaságában is rendkívüli volt. És nagyszerűen érvényesült abban a közel hétórás műsorban, amelyet a műkedvelők a fürdőhely szabadtéri színpadán mutattak be.
A magyarországi
Táncművészet (1989/7) magazin már árnyaltabban tudósít az utolsó zsögödfürdői fesztiválról:
Idén Pünkösd vasárnapján – immáron huszonnegyedik alkalommal – ismét megrendezték a székely néptáncegyüttesek évi legjelentősebb seregszemléjét, „Tavasz a Hargitán” címmel. Bár csekély örömünkbe nem kevés üröm is vegyül. Hiszen jól tudjuk, hogy ezt a fesztivált szándékosan rendezik meg éppen Pünkösdkor, így próbálják a hivatalos szervek elterelni a figyelmet a közeli Csíksomlyón századok óta megtartott, hatalmas magyar tömegeket megmozgató búcsúról. . . A törekvés ugyan nem jár túl sok sikerrel, lévén, hogy Csíkzsögödre, a néptáncfesztivál helyszínére, és Somlyóra is több tízezren zarándokolnak több mint két évtizede, így volt ez az idén májusban is. Persze akadt jó néhány apróbb, ám politikai szempontból is figyelemre méltó változás a rendezvényben, így pl. ezúttal elmaradt a magyar nyelvű konferálás, csupán románul mutatták be a fellépő, javarészben még mindig magyar együtteseket. Ugyanakkor a színpad díszletei közül eltűnt az államelnök életnagyságú, közismert arcképe. Megjegyzem, senki nem hiányolta túlzottan, sem a nézők, sem a fellépő együttesek. A másik feltűnő jelenségre már az előző években is felhívtuk a figyelmet: a fellépő román együttesek létszáma növekszik, míg ezzel szinte egyenes arányban csökken a székely csoportok száma. Ez persze, az ismert politikai körülmények között szintén érthető.
Mindezek mellett a fesztivál számos résztvevőnek maradandó élményt nyújtott. Hompoth Hanna Erika – a Csíki Székely Múzeum munkatársa – gyerekként több alkalommal is részt vett a fesztiválon. Úgy emlékszik vissza, hogy noha este nehezen aludt el az izgalomtól, másnap kora reggel ébresztés nélkül talpon volt.
Reggel hétkor pakoltunk: a hátizsákba üstöt, pléhtányérokat, lapítót, kést, villát, fakanalat, míg a kosárba egy darab, erre a célra félretett húst, pityókát, hagymát. Pityókástokány bográcsban – ez megszokott volt minden kiránduláson. De ez a nap más! Mert miccs is lesz, sült kolbász is, flekken is. És hűsítő, pergeltcukor, vattacukor! Meg similabda! Felnőtteknek sör. Jó a sör, mert sokat nevetnek, amikor isszák.
Gyalog megyünk, nagy társasággal és jó, mert sokan vagyunk mi is, gyerekek. Velünk egyszerre, áramlik a tömeg, a szeredaiak zöme ott lesz, Zsögödben. Ki azért, mert szeret ott lenni, ki azért, mert kötelező.”
Felidézi, már a főútról látni, ahogyan a domboldalon, a fenyőfák mögül száll a füst, szinte érezni a flekken illatát. Sietniük kell, hogy más ne foglalja el azt a jó helyet, ahová ők minden évben letelepednek a kockás pokrócokkal, a korábbi években kővel kirakott tűzhelyük mellé. Onnan jól látni a színpadon is, jól lehet hallani a hangszóróból szóló műsort.
Én is fellépek: először az iskolakórussal, majd egy szép, román népballadát adok elő, és miután lejártak az ideológiai műsorok, modern tánccal is. Izgatott vagyok, és kiváltságosnak érzem magam. Gyerekként nem érzem a kényszert, nem érzem a nyomást, szívesen szerepelek, a szüleim, a családom legyen büszke rám! Csak azt remélem, hogy amíg lejárnak a fellépések, nem fogy el sem a vattacukor, sem a hűsítő. És az idén is szeretnék hazavinni egy similabdát, mert a tavalyit az öcsém szétbontotta, megtelt fűrészmoszttal a szobánk. Ilyen a Tavasz a Hargitán is. Szép, színes, de belül talán sok a moszt. És még így is, vártuk és kellett ez nekünk!”
Demeter Csanád történész a Kultúrkombinát – Szocialista ünnepélyek és fesztiválok Hargita megyében (1968-1989) című könyvében (Státus Kiadó, 2016) a Hargita 1979. május 31-i számára hivatkozva néhány adatot is megemlít: az 1979-es Tavasz a Hargitán folklórfesztiválra 5000 flekken, 10000 mititej (közismertebb nevén miccs), 100 kg virsli, 100 kg kolbász, 30000 üveg sör, 12000 üveg hűsítő, 2000 üveg borvíz, 6000 pohár fagylalt és egyéb édesség (kürtőskalács) került eladásra a csíkszeredai állami kereskedelmi vállalat öt elárusítóhelyén. Hozzáteszi, nem szabad elfelejteni, hogy az ilyen összejövetelek adtak hivatalos keretet a gyülekezési jog látszólagos alkalmazására.
Nagy tömegeket vonzott a Tavasz a Hargitán fesztivál • Fotó: A Csíki Székely Múzeum tulajdona
Ugyanitt, a Hargita 1971. május 8-ai, Holnap Zsögödön című cikkéből is idéz: Ahogy a gyermekek álmodják nagy események előtt, dobbanó szívvel: még egy nap és itt az öröm. De hát csak az emberpalánták vajon? Mi felnőttek talán nem számoltuk a napokat szinte azóta, hogy az utolsó fehér hófolt is fű alá bújt? Hogyne számoltuk volna, még erőssebben dobbanó szívvel, mert hát mi egyszerre adunk és kapunk. Hírt adunk magunkról, egész vidékünkről, odaállunk a kamerák elé székelyharisnyásan, rokolyával perdülő szoknyával, dallal az ajkunkon, táncos lábbal, hogy lássák az Omu csúcson és odalent az alföldön, Bukarestben és Nagyváradon, mindenütt, ahová az éter hullámain eljut a hangunk és mosolyunk; hogy lássák ünnepköszöntő tájainkat és embereinket – viruló lányainkat, izmos legényeinket, dolgos önmagunkat – ezen a májusi napon.
A könyv szerzője arra is kitér – Zsehránszky István az Ifjúmunkás 1973. június 7-ei lapszámában megjelent Táncmaraton című cikkére hivatkozva –, hogy a Tavasz a Hargitán fesztiválon átlagosan 30-40 ezer résztvevő fordult meg, több mint 35 együttes lépett fel, és hat-nyolc órát tartott a műsor.
A Tavasz a Hargitán fesztiválhoz kötődő emlékplakettek megtekinthetők a Csíki Székely Múzeum jegypénztárában keddtől vasárnapig, naponta 9-17 óra között.
