Sweet Tooth – világvége-történet magas cukiságfaktorral

Érthető okokból nem túl szerencsés manapság halálos világjárványról filmet vagy sorozatot forgatni, hiszen a valóság ezen a téren épp elég kiábrándító, és az emberek többsége már hallani sem akar egy járványról vagy annak újabb és újabb hullámairól.

A Netflix mégsem kukázta a már a spájzban levő, halálos vírus utáni életről és az ember-állat hibridekről szóló sorozatát, hanem jó érzékkel időzítette 2021 nyarára, amikor a Covid 19 harmadik hulláma lecsengett, hogy a platform egyik legnézetebbjévé nője ki magát, és elnyerje a nézők szívét.

Merthogy a Sweet Tooth (magyar fordításban Haspók, ami az édesszájú frappáns alternatívája akar lenni) egy

ízig-vérig tündérmese egy apokalipszis utáni világról, amiben az emberiség nagyrészét eltörölte egy halálos vírus, a túlélők pedig a pandémia kitöresékor született állat-embergyerekekre vadásznak, őket okolva a halálos kór kitöréséért.

Főszereplőnk, Gus egy ilyen ember-állat hibrid, egy rendkívül kíváncsi és szeretnivaló agancsos kisfiú, akit apja egyedül nevelt a vadonban, a többi embertől és hibridtől teljesen elzárva.

A Jeff Lemire által, még 2009-ben készült DC-képregény adaptálási jogait a Netflix vásárolta meg, és nem kisebb név állt be a projekt mögé producerként, mint a Vasember-szerepében világhírnevet szerző, manapság családi filmekben is utazó (lásd a legújabb Dolittle-feldolgozást) Robert Downey Jr., aki világsztárként már nem akármihez adja az arcát és a pénzét. Ebből kiindulva tehát nagyon bízhattak az adaptáció sikerességében, annak ellenére, hogy

a képregény elég sok horrorisztikus elemet tartalmaz, és inkább hajazik a Walking Deadre (csak zombik nélkül), mintsem egy kedves kis világvége-utáni könnyed mesére.

A sorozatadaptációt a mozgóképiparban nem túl nagy névnek számító Jim Mickle-re bízták (írt és rendezett már viszonylag egyedi, kevés nézőhöz eljutó posztapokaliptikus filmet Vámpírok földje címmel), aki most a szívét-lelkét beletette a Sweet Tooth családbarát megfilmesítésébe, ami tényleg meglátszik a produkción.

Adott egy csupaszív és végtelenül aranyos főszereplő, Gus, akire menet közben kiderülő édesszájúsága miatt ragad a Sweet Tooth név. Gus nem ismeri édesanyját, az őt körülvevő világról pedig mindössze annyit tud, amit remeteként, egy bekerített területen élő apja (akit Pubbának hív) elmond neki:

ami a kerítésen túl van, az rossz, a többi ember elől menekülni kell, és be kell tartani azokat a szabályokat, amik eddig is megvédték őket a világ – Gus számára ismeretlen – borzalmaitól.

A különleges, szarvasagancsos kisfiú azonban nem marad sokáig apja védelmében, hamar találkozik a rossz emberekkel és a világ kegyetlenségével, de nem telik el sok idő, amíg egy hű szövetségesre talál az első látásra meglehetősen marconának tűnő magányos óriás, Tommy Jepperd személyében. A cselekmény tulajdonképpen három szálon fut az egész évad során: láthatjuk a kór és a hibridek kapcsolatát kutató Singh doktor és fertőzött, de tünetmentes feleségének viszontagságos mindennapjait, ugyanakkor betekintést kaphatunk a hibrideknek kialakított menedék három, szintén nagyon szerethető karakterének életébe is, ahol egy malacorrú kislány lopja be a szívünkbe a legjobban magát.

A készítők nagyon sokban eltértek a képregény cselekményétől, és számos helyen megváltoztatták a karaktereket, cukibbá, szerethetőbbé, családbarátabbá téve őket, hiszen a képregényben az óriás és a doki is sokkal sötétebb karakterek, a konfliktusok zöme pedig időnként brutálisan és sokkolóan végződik.

A Netflixnél azonban az eredeti sötét tónust felváltják az élénk színek, az aprólékosan kidolgozott jelmezek, és az örökös remény és a nehézségek ellenére is pozitív hangvétel, ami főhősünkből, Gusból árad, még a legkilátástalanabb helyzetekben is.

Az agancsos és szarvasfülű Gus ugyanakkor a legcukibb világvége-túlélő, akiről valaha sorozat készült, így nem csoda, hogy a nézők egykettőre megkedvelték.

Az édesszájú Gus reménykeltő történetét egy öntörvényű, a gyengék számára kiszolgáltatott világban igazi felüdülés volt nézni, az pedig külön pluszpont a készítőknek, hogy a lehető legkevesebb CGI-t és digitális effektet használtak, helyettük inkább

ötletes jelmezekkel, maszkokkal és sminkek segítségével keltették életre a maroknyi állat és ember hibridet, akik közül azért néhány így is elég szürreálisra sikeredett.

A sorozat egyetlen negatívuma, hogy a kiadott nyolc epizód mindössze egy hosszúra nyújtott felvezetőnek számít, amiben megismerjük az alaphelyzetet, de kevés kérdésre kapunk választ. Látszik, hogy

a Netflix műsorpolitikájának megfelelően ezt is több évadosra tervezték, de hogy a járvány és egyéb hátráltató tényezők miatt mikor láthatjuk a hivatalosan még be nem rendelt második (ésatöbbi) évadot, az még egyelőre kérdéses.

A hamar elrepülő első évad párhuzamosan futó szálai csak a fináléban érnek össze, és több kérdés merül fel a megnézése után, mint amennyi az első epizódok után lehettek a nézőben. A nem hivatalos számok szerint jól szerepelt a sorozat, úgyhogy várható a következő évadok berendelése is, de

valószínűleg a Vajákhoz hasonlóan ezt is egy-egy éves kiesésekkel kapjuk meg, ahogy az a nagy költségvetésű sorozatok esetében manapság lenni szokott.

A Netflix most megmutatta, hogy egy kegyetlen posztapokaliptikus világról is lehet életigenlő, pozitív, a megújulás szükségességét hangsúlyozó történeteket elmesélni. Ehhez pedig nem kellett más, mint egy szarvasagancsos, végtelenül szerethető kisfiú és az őt körülvevő, a társadalomból kitaszított, szimpatikus karakterek.