Szabó Gyula öröksége. Tudósítások a múltból

Örökség és kötelék címmel néhány hete jelent meg a csíkszeredai Pro Print könyvkadónál a 90. éve született Szabó Gyula életművéről szóló cikk- és tanulmányválogatás. Ez a könyv nagyon jó arra, hogy utólag bevezessen Szabó Gyula világába és megszerettesse, elolvastassa azokat a műveket, amelyekről picit megfeledkeztünk. Holott a homoródalmási író – vallja sok kortárs író és irodalomtörténész – egyike az erdélyi magyar irodalom legnagyobbjainak.

A kilencven éve született Szabó Gyula életműve akkora és annyira szerteágazó, hogy ember legyen a talpán, aki ezt – falusi kifejezéssel élve – összeboronálja. Egységesnek egységes, egész és három nagyobb íve van: a pályakezdő írások, a Gondos atyafiság című regény, ezeket követi a hatvanas-hetvenes évek útkeresése (a Gólya szállt a csűrre és a kisebb lélegzetű írások a faluról, a paraszti életmódról), majd jönnek a nagy  történelmi „tudósítások” (az ötkötetes A sátán labdái, valamint a három történetet tartalmazó Ostorod volt-e Rodostó?

Persze lehet másképpen is szétbontani, szétszálazni az életművet, hiszen szerzője azok közé tartozik, aki sok más, híresebb pályatársával ellentétben egyáltalán nem fényezte(tte) magát, helyette és mellette szorgalmasan dolgozott.

Nem is akárhogyan, hiszen azt még az „irodalomszakemberek” is nehezen bírják feldolgozni, hogy Szabó Gyula milyen módszerrel és mennyi kordokumentum áttanulmányozása után volt képes papírra vetni A sátán labdáinak öt kötetét. Nem beszélve arról, hogy a hatalmas írói munka mellett pályáját végigkísérte az, hogy többször olyan hangnemben kritizálták (például a hírhedt Hajdu Győző a Gondos atyafiságot), hogy más író talán abbahagyta volna az írást vagy „alkalmazkodik a korszellemhez”. Szabó Gyula nem ezt tette, öt szívinfarktusa ellenére kitartóan, megszállottan kutatott és írt – munkája pedig időtálló lesz tíz, húsz és ötven év múlva is, persze ehhez az újabb korszellem(ek)nek is közük lesz.  

Aki beszéltette a múltat: kilencven éve született Szabó Gyula író

Méltán nevezhetjük nagy székely írónak a kilencven évvel ezelőtt Homoródalmáson született Szabó Gyulát: fél évszázadon át alkotott, súlyos és ma is elgondolkodtató műveket, kordokumentumokat hagyva az utókorra. Épp kilencven éve született.

A kötet anyagát a szintén homoródalmási származású Oláh Sándor társadalmi kutató, szociográfus, valamint Lövétei Lázár László író, szerkesztő válogatták és szerkesztették. Nem feltétlenül utólag, az író halála után készült írások ezek, noha több van ilyen is, hanem az egyes kötetekről még azoknak megjelenése után íródott recenziók, tanulmányok. A pályatársak (Szilágyi István, Páskándi Géza, Fodor Sándor, Cseke Péter, Láng Gusztáv, Tamás Gáspár Miklós) még a hetvenes évek végén, a nyolcvanas  évek elején a Korunkban, az Utunkban, az Igaz Szóban, az Élet és irodalomban, tehát az akkori rangos irodalmi lapokban méltatták, ezek a régi cikkek most újra olvashatók a kötetben, amelybe Király Lászlónak, Ferencz Imrének és Lövétei Lázár Lászlónak tematikus versei is bekerültek.

Szabó Gyula életének lezárulása (2004. december 21.) után is íródtak-íródnak olyan elemzések, esszék, cikkek, amelyek ezt a sajátos írói világot méltatták és méltatják. A kötetbe többek között Csiki Lászlónak a Magyar Naplóban, Cseke Péternek az Irodalmi Jelenben, Fodor Sándonak, Szilágyi Istvánnak és Lászlóffty Aladárnak a Helikonban 2005 elején megjelentetett írásai kerültek be, de megtalálható benne egy nagyobb ívű előadás szövege, amelyet Filep Tamás Gusztáv irodalomtörténész mondott el a 2014. december 20-án Almáson megtartott Szabó Gyula-emléknapon. Nem mellékes, hogy elvileg Filep Tamás Gusztáv dolgozik az összefoglaló nagymonográfián, remélhetőleg, ha hamarabb nem, Szabó Gyula születésének századik évfordulójára, 2030-ban megjelenik – de ez csak egy szerzői kívánság, mert az csak a minimum, hogy a nagy székely író ezt megérdemelné.

Azonban mindnyájuk közül szerintem a „legszakavatottabb” szerző maga az egyik szerkesztő, Oláh Sándor. Falubelijeként, személyes ismerőseként talán ő tudja elemezni és értelmezni a legjobban Szabó Gyulát. Teszi ezt abban a vele készült interjúban, amely a Székelyföld kulturális folyóiratban jelent meg 2015 szeptemberében, illetve a Párhuzamos különidejűségek? című esszéjében, utóbbit a Magyar Művészeti Akadémia egyik konferenciafüzete közölte. Oláh Sándor ugyanezt teszi a Szabó Gyula zárszámadása című írásában, illetve egy fiktív, de nagyon részletes és nagyon érdekes interjúban – mindkét írás a Székelyföld folyóiratban jelent meg, de ebben a kötetben is olvasható. Oláh Sándor elemzései mellett a kötet másik csúcspontja Takács Géza Rés az idő páncélján című írása, amely 2011-ben jelent meg a Bárka folyóiratban.

Szabó Gyula könyveinek, egész életművének olvasása azoknak ajánlott, akik képesek félretenni a mindennapokat, és el tudnak merülni egy igen magas szintű és igen sajátos művészetben: nevezetesen a múlt feltárásában, legyen az a kollektivizálás vagy értelmiségi lét az ötvenes években, Mikes Kelemen vagy Apáczai Csere János sorsa, netán az Erdélyi Fejedelemség a 17. század közepén.

Elmélyült olvasást igényel, és különleges élményt nyújt.

Az Örökség és kötelék című kötetben megjelent írások pedig nagyon jó segítség, illetve fogódzók lehetnek ebben az élményben.