Szürrealizmus a világ végén – Bodor Ádám 85. születésnapjára

„Évekkel korábban, egy szemléje során a selymesen gőzölgő vízfelszín alatt megpillantott egy elhullott, és tisztára kék vadmalacot, amely nemcsak hogy épen megmaradt a maga testi valójában, hanem a búzavirág valamennyi árnyalatában tündökölt, ahogy a vízben lebegő ásványok az oldatból kicsapódva színes kristálybevonatban lerakódtak a sörtéjére” – igen, ez egy Bodor Ádám-mondat a 2011-ben megjelent Verhovina madarai című novellafűzérből, amely – amennyiben regényként kezeljük – lezárja a Sinistra körzettel és Az érsek látogatásával közösen alkotott trilógiát. Már ha egyáltalán nevezhetjük trilógiának e három kötetet, mert Bodor Ádám világa annyira különleges és egyedi, hogy – ha még ötven, száz év múlva is olvasnak az emberek, és nem pusztul ki az írásbeliség, nem töröl el mindent a föld színéről az analfabéták agresszivitása –  egyetemeken irodalomtörténészek vitatkoznak róla, mint ahogy azt ma is teszik.

Bodor Ádám munkássága már érettségi tétel, egyetemi dolgozatok témája, ő maga pedig egy csendes, visszahúzódó, jó lélek, aki a természetjárásban és a csendben találja meg a szabadságot.

Mint egyszer egy író-olvasó találkozón el is mondta, igazán boldog pillanatai akkor voltak a régi rendszerben (ne feledjük, hogy az ötvenes évek elején, tizenévesként börtönbe került kommunista-ellenes röplapok terjesztéséért), amikor ki tudott lépni abból a világból, elmehetett az általa annyira szeretett hegyekbe: „Az kellett, hogy az ember kiszakadjon onnan, például a hegyekbe, egy ottani ház szobájába. Mert a legsötétebb elnyomásban is tudja az ember szabadnak érezni magát, ha nem fogadja el a környezete elvárásait.”

Az írói pálya is érezhetően innen indult el, az egyszerű, hegyi emberek életéből, ugyanis az első karcolatai, novellái ezeken a helyszíneken játszódnak, az évtizedek alatt pedig valóságos Bodor-univerzummá nőtték ki magukat ezek a történetek, könyvek, szövegek. Hol is kezdjen az ember Bodor Ádámot olvasni? Elmondom a saját példámat.

A kilencvenes évek közepén az újságíró-iskola padjaiból ittam Bernáth László összes szavát és mondatát – nemcsak újságírásról, hanem irodalomról is igen sokat beszélt, illetve az irodalommal asszociált bizonyos publicisztikai műfajokat. Ekkor került szóba Bodor Ádám, illetve a Sinistra körzet című regény, Bernáth előadás közben kijelentette, hogy az utóbbi tíz év legfontosabb magyar regényének ő a Sinistrát tartja. Több se kellett, meg sem álltam a nagyváradi Kanonok-sor könyvtáráig (akkoriban ebből a szempontból a könyvtárak sokkal „megbízhatóbbak” voltak a könyvesboltoknál), ahol a Sinistra ugyan nem volt meg, de találtam egy novella-válogatást (Vissza a fülesbagolyhoz, Jelenkor Könyvkiadó, 1992), ami egyfajta keresztmetszete (popszakmailag: „best of”) volt Bodor Ádám novellisztikájának. Mit mondjak, aznap nem mentem kocsmába, úgy elkapott... Mint ahogy a később beszerzett Sinistra körzet is – és gyakorlatilag az összes műve. Ezt követően minden korábban és utólag megjelent Bodor-írást elolvastam, illetve a műveiből készült filmeket is megnéztem. Természetesen vannak más kedvenceim is, de Bodor Ádám kivétel a kivételezettek között, kicsit olyan, mint az alternatív zene a mainstreamben.

Bodor Ádám: a határvidék mindig izgalmasabb

Az olvasás egy intim dolog, a határvidék mindig izgalmasabb, mint egy ország belseje, és a szabadság érzete ritka pillanat – véli Bodor Ádám, akivel Csíkszeredában volt alkalmunk beszélgetni.

Bodor Ádám világa képzeletbeli, de mégis valóságosnak tűnik, írásai helyszínét is be lehet azonosítani, valahol Máramaros, illetve a román-ukrán határvidék erdős része az, ahol a novellák, illetve mindhárom regénye (Sinistra körzet, Az érsek látogatása, Verhovina madarai) játszódik. Szerintem ha az olvasó ember ha rákap az ízére, ha megkapja a „Bodor-fertőzést”, akkor az egy életre fog szólni. Az olvasó egy életre beköltözik lélekben Verhovinára, Jablonska Poljanára vagy Bogdanski Dolinára, furcsa emberek, hangulatok, színek, ételek, szagok közé. No meg ott vannak az állatok, amelyek valójában nem léteznek, az író fantáziavilága alkotja meg őket, akárcsak a személy- és helyneveket – ezekből valóságos lexikont lehetne összeállítani. Az is tény, hogy egyik hosszabb lélegzetű műve se nevezhető könnyű olvasmánynak: gyakorlott olvasóként javaslom, hogy ha az ember bele akar melegedni a három regény valamelyikébe, előtte olvasson el néhány rövidebb novellát a Bodor-univerzumból, amolyan „felvezetőnek”. Ha pedig magával az emberrel akar megismerkedni, akkor A börtön szaga című kötetet (ez tulajdonképpen egy Balla Zsófia által készített óriás-interjú az íróval) ajánlanám.

Ami a Bodor Ádám műveiből készült filmeket illeti, van ezekből több is, de őszintén bevallom, néhány kisebb kivételtől eltekintve egyáltalán nem tartom jónak ezeket az alkotásokat. Valahogy egy filmesnek sem sikerült igazán elkapni azt a hangulatot, ami a sorok között van. És a filmek között van olyan is, amelyet egyenesen rémesnek neveznék. Bodor Ádám erről egyszer ezt mondta egy interjúban: „Az írónak egy elvárása lehet a filmmel szemben. Az, hogy művészileg ne legyen sokkal rosszabb, mint az alapjául szolgáló írás. Annak az írónak, aki ezzel nincs tisztában, illetve ezt nem hajlandó tudomásul venni, ez az együttműködés csalódást fog okozni. Egyébként nagyon ritka a jó műből a jó adaptáció, mert egy történetet le lehet kopírozni egyszerűen a film eszközeivel a filmszalagra, illetve a vetítővászonra, ami tulajdonképpen újat nem hoz. Újat akkor hoz és művészileg akkor érdemes üzletet kötni, amikor a filmrendezőt megihleti a történet, és lehet, hogy valami egészen mást, de igen értékes dolgot hoz létre.”

Értékes dolgot nagyon sokat létrehozott Bodor Ádám. Sajátos életszemléletéről árulkodnak a következő sorok is, szintén egy régebbi, évekkel ezelőtt készült interjúból: „Az egész életet általában a humorral lehet túlélni. Ezek egyébként nálam elég spontán jelentkeznek, mivel én egyszerre látom eléggé tragikusan és humorosan a világ képét, pontosabban a helyzeteknek a megélését. A valóságban a humortalan ember kétségtelenül borzasztó sokat szenvedhet. Saját tapasztalatból tudom, hogy életem legnehezebb óráin vagy évein mindig a humor segített át.”

Nekem abban a szerencsében is részem lehetett, hogy az utóbbi években több alkalommal is részt vehettem Székelyudvarhelyen a Murányi Sándor Olivér által szervezett Bodor Ádám-közönségtalálkozókon – összesen nyolc ilyen volt, tavaly márciusra is meg volt hirdetve az újabb, de a járvány közbeszólt. A legelső előtt, 2013. március 28-án délután interjút készíthettem az íróval, este részt vettem a közönségtalálkozón, ahol megismertem azt a lányt, aki lassan öt éve a feleségem. Ahogy mondani szokták, a házasság egy életre szól, hozzátartozik, mint mondjuk kapca a gumicsizmához vagy mélység a gödörhöz, hó a télhez. De az már nem közhely, hogy Bodor Ádám is hozzátartozik.  

Isten éltesse! És tartsa meg!