Uncharted: kockázatkerülő kalandfilm, látványos akciójelenetekkel

Kockázatkerülő adaptációk, filmes univerzumok újabb és újabb darabjai, előzménytörténetek és rebootok biztosítják már évek óta a hollywoodi filmipar gerincét. Az egy-két kevés bevállalt „kockázat” kivételével (pl. a Christopher Nolan-filmek vagy éppen a Dűne legújabb adaptációja), a nagy stúdiók nem hajlandók hatalmas költségvetést biztosítani egyedi rendezők eredeti ötleten alapuló filmjeire, mert egyszerűen nem akarják kockáztatni a bukást, vagyis azt, hogy

a ráfordított pénz valamilyen szinten ne térüljön meg, a mozizást térdre kényszerítő járványhelyzet pedig csak erősítette ezt a trendet.

Adaptáció adaptáció hátán, képregényfilmek, folytatások, univerzumbővítő eredettörténetek, de semmi eredeti nem készülhet, aminél rezeg a léc, hogy nem vonzza be a vetítőterembe a mozizókat. Emiatt tud a fan-service-t kimaxoló Pókember kasszát robbantani, de emiatt készülhet már a Halálos iramban széria soron következő, tizedik része is.

Az új Pókember-mozi a rajongói filmek netovábbja

Ha valami mostanában kifogástalanul sikerült a szórakoztatóiparban, akkor az a legújabb Pókember film, amely a Nincs hazaút alcímet kapta. A pénteken megjelent filmhez hatalmas nézői elvárások társultak. De hogy jutottunk idáig? Spoilermentes elemzés.

Ebből a buliból nem akar kimaradni a Sony filmes részlege sem, akik a képregényes vonalon a fent említett Pókember (akit „kölcsönadtak” a Marvelnek, és koprodukciós félként vesznek részt a hálószövő szuperhősről készült alkotások elkészítésében), valamint az X-Menek filmes jogaival rendelkeznek, de náluk vannak a Pókember-univerzum gonoszai is, akikből most próbálják kifejni a lehető legtöbb pénzt, még akkor is, ha minőségileg vitatható alkotásokat kell a moziba küldeniük (lásd a Venom és folytatása, valamint az előre borítékolhatóan kritikailag és bevétel szempontjából is hatalmasat bukó Morbius, Jared Letoval a főszerepben).

A Sonynak azonban van még egy kiaknázatlan kincsesbányája, méghozzá a Playstation-exkluzív játékai (már nem egyet kiadtak PC-re is), amik már eleve rengeteg pénzt hoztak az anyacégnek a konzoleladások mellett, azonban a negatív trendet leíró közeli- és régmúltú filmes játékadaptációk között nem találunk ezen exkluzívok között egyet sem. Pontosabban

nem találtunk februárig, amikor is moziba került a meglehetősen hányattatott sorsú Uncharted mozifilm.

Elég sok mindent elmond a sokáig halasztgatott produkcióról, hogy menetközben négy rendezőt „fogyasztott el”, egész pontosan ennyien léptek tovább a felkérés után valamilyen okból kifolyólag (ami a PR-es szakzsargonban kreatív nézeteltérés szokott lenni, de jól tudjuk, hogy általában a stúdió akarata nem egyezik a rendező elképzeléseivel a kivitelezést és a végeredményt illetően). A film végül a Zombielandeket és a Venomot is készítő Ruben Fleischer kezei között landolt, jóval azután, hogy nyilvánossá vált, hogy

a főszereplő Nathan Drake fiatal verzióját a Pókember filmekkel A-listás sztárrá vált Tom Holland játssza el.

Az Uncharted-játékok másik ikonikus szereplője, a bajszos Victor Sullivant eljátszó színész kiválasztása már nem volt ennyire sima ügy, de aztán itt sem kockáztatnak holmi idősödő színésszel, hanem a megbízható akciósztárt, Mark Wahlberget igazolták le, ami enyhe felhördülést okozott az Uncharted játékokat ismerők körében, hiszen

elég távol áll a színész megjelenésében az általa eljátszani kívánt karaktertől.

A Sony tehát minden nehézség ellenére nem engedte el az Uncharted mozifilm kezét, és csak sikerült tető alá hozniuk annak ellenére is, hogy Tom Holland rögtön utána már rohant is a Pókember: Nincs hazaút forgatására, és amikor a játékosok már elveszítették volna a reményt, hogy valaha is látni fogják Nathan Drake valamelyik kalandját nagyvásznon is, akkor a stúdió meg is mutatta egy fotón, hogy

miként fog kinézni az eredettörténetnek tervezett alkotásban a fiatal Indiana Jonesként is aposztrofált műkincsvadász, aki a Tomb Raiderek férfi Lara Croftjaként csinálja a nyaktörő akciókat, és fejti meg az ősi titkokat annak érdekében, hogy elfeledett kincsek hollétét határozza meg, hogy aztán egy nyaktörő akciózás után a felbecsülhetetlen értékű vagyon egy apró töredékével, mondhatni néhány szuvenírrel távozzon a kalamajkából.

Nathan Drake kalandjait és eredettörténetét négy, teljes értékű videójátékból ismerhették meg a Playstation 3 és Playstation 4 tulajdonos játékosok, amiből egyértelműen az utolsó rész volt a legkiforrottabb és grafikailag is a legszebb,

a játékot készítő Naughty Dog Studios fejlesztői pedig mindent megtettek annak érdekében, hogy méltóképpen zárhassák le Nathan kalandokban bővelkedő életszakaszát.

A film tehát egy meglehetősen népszerű videójáték-sorozat alapján készült azzal az igyekezettel, hogy az elsődleges célközönséget, a játékosbázist is kielégítse, de azoknak is érthető legyen, akik életükben nem fogtak még kontrollert a kezükben, és távol áll tőlük a sztoriorientált videójátékok világa. Egyszerre kellett keretek között maradjon, de nyisson is a széles közönség felé, ez az igyekezet pedig végig érződik is a produkción, hiszen láthatóan sokat markol: el akarja mesélni Nathan és Sully barátságának kezdetét, egy viszonylag koherens kincskeresős sztorit akar nyújtani, ami a valóságban gyökerezik, de fikcióban teljesedik ki, ugyanakkor

tényleg igazi agykikapcsolós, akciózó mozifilm akar lenni, ami a játékokhoz hasonlóan, de lényegesen rövidebb időintervallum alatt akarja szórakoztatni az immár csak passzívan szemlélő közönségét.

A film ezeket többnyire meg is ugorja, és tényleg mindenki számára érhető, már-már lebutítottan és szájbarágósan az, de igazából nem is vártunk többet egy videójátékból gyökerező látványorgiától. A szereplők közti kémia működik (Holland és Wahlberg egész jó párost alkotnak), a mellékszereplők kidolgozottsága is hozza a minimumnál valamivel többet (lásd a két antagonista női karaktert, a játékokból ismert Chloét és a filmhez kitalált Braddockot, de az Antonio Banderas által megformált Santiago Moncadaról már nem mondható el ugyanez, ugyanis meglehetősen egysíkú és sztereotíp gonosz szerepébe préselték).

A film egyébként jól indul, és igazi csemege a gamereknek, hiszen majdhogynem egy az egyben átvették a harmadik részből ismert repülőből kizuhanó összekötött csomagok igencsak látványos jelenetét (amit szépen el is lőttek az előzetesben a végső akciózásból összemontázsolt képekkel együtt), így

nem sok meglepetés maradt a játékok ismerőinek a moziban.

Piros pont jár azonban a játékokban Nathan hangját kölcsönző Nolan North alig egyperces cameójáért, aki a tengerből épp kimászó Nathantól és Chloétól megkérdezi, hogy mi történt velük, és amikor azt a választ kapja, hogy kiestek egy repülőből kizuhanó autóból, elégedetten nyugtázza, hogy vele is történt már hasonló.

Érdekes megközelítése a karakternek azonban, hogy míg a játékban Nathan gyakorlatilag egy tömeggyilkos, aki a katonáktól elvett fegyverarzenál segítségével teszi hidegre az útjába állókat, addig a filmben teljesen az ellentéte, sőt még egy adott ponton „elnézést is kér” a rá támadó marcona alaktól, akit egy jól irányzott rúgással küld több ezer méter magasból az óceánba, és feltételezhetően a biztos halálba, emellett a készítők a vér és az explicit erőszak használatát is látványosan kerülik, hogy a magas korhatárbesorolással ne veszítsék el a tinédzsekorú potenciális nézőket se.

A filmben a játékhoz hasonlóan egymást váltják a rejtélymegoldós és az akciójelenetek, ami gondoskodik arról, hogy egy percre se üljön le a Tom Holland tempójához nagyon is illő, pörgős, egysoros odaszúrásokkal és visszavágásokkal tarkított és Wahlberg karakterének szar szóvicceivel fűszerezett cselekmény.

Hőseink hol egymással babrálnak ki, hol pedig egy harmadik szereplő tesz nekik keresztbe, de ahogy nem szokott másképp lenni az ilyen filmekben, a végén mégis a közös együttműködés hozza meg a gyümölcsét, vagyis a rosszak legyőzését egy grandiózus akciójelenetben.

A végső akció az a része a filmnek, ahol az íróknak rendesen meglódult a fantáziájuk, és a stúdió elvárásainak megfelelve egy, Uncharted-mércével mérve is agyament, rendkívül látványos, de mindenféle logikát és törvényszerűséget nélkülöző összecsapásnak lehetünk tanúi, ami elborultabb pillanataiban már-már a Karib-tenger kalózait idézi.

Hollywood tehát hozta a szokásos látványos-akció színvonalat ebben a filmben is, mindent a minél nagyobb bevétel jeligére, kérdés azonban, hogy a mozipénztáraknál a film által összegyűjtött 392 millió dollár elég nyereségesnek tekinthető-e a 120 millió dollárból (+ marketing és egyéb költségek) készült film esetében, hogy berendeljék a nyilvánvaló folytatást, hiszen elég egyértelmű úgy a játékok, mint a két, filmvégi bónuszjelenet tekintetében, hogy

Nathan Drake történetét mindaddig lehet új részekkel folytatni a nagyvásznon, amíg valamelyik folytatás nem bukik egy hatalmasat, aztán pedig a hollywoodi tempót ismerve jöhet majd a franchise-nak új lendületet adó reboot is…

The Last of Us II: interaktív történetmesélési bravúr egy kegyetlen világról

Vannak a videójátékok, és van a The Last of Us. Ez a játék ugyanis már egy külön jelenség, aminek a nemrég megjelent második része akkora port kavart a játékos-körökben, hogy még sokáig elemzések és viták tárgya lesz. Kritika. 

Mindenesetre nem lehet panaszunk az Uncharted mellett készülő Sony-játékadaptációk tekintetében, hiszen az HBO-nál javában készül a The Last of Us sorozatadaptációja, és időközben felrebbent a hír, hogy a másik sikerjáték, a God of War alapján is sorozat készülhet az Amazonnál, ami máris a pankrátor-színész, Dwayne Johnson teljes mellszélességű támogatását élvezi, ami a minőség tekintetében nem valami biztató jel.

Az Uncharted tehát iskolapéldája annak, hogy a kockázatkerülő filmipar mit és hogyan tud átültetni vászonra egy nagyon pozitívan megítélt videójáték-franchise alapján: látjuk, hogy nem rossz a végeredmény, de igazából tudjuk, hogy a jó nem ilyen.