HIRDETÉS
Van valami megmagyarázhatatlan varázsa annak, amikor az emberi tekintet nemcsak néz, hanem lát is. És ha ez a látás egy fényképen keresztül történik, akkor az egyszerre válhat dokumentummá, emlékké és költészetté. Ezt a különös, érzékeny egyensúlyt teremti meg a csíkszeredai Prisma Fotóklub legújabb kiállítása, a Visszatekintő, amelyet július 16-án nyitottak meg a Csíki Mozi galériájában.
A Visszatekintő című tárlat tizenkét fotós munkáját mutatja be – mindannyian a klub idei nagyváradi és debreceni fotótáborában készítették el felvételeiket. A képeken a városok lüktetése, az utcák rejtett geometriája, az ablakok tükröződése, az idegenek mozdulatai, a csendes épületrészletek és a villanásszerű emberi találkozások bontakoznak ki. Vagyis az élet egy-egy elkapott pillanatai, amelyek már tovaszálltak, mégis itt maradtak, mert megőrizték a képek a szemvillanásnyi igazságot a világról.
A Prisma Fotóklub 1986 óta működik, baráti társaságból formálódott közösséggé, ma már huszonhat tagot számlál, és évről évre új arcokkal, új látásmódokkal gazdagodik. A kiállításon részt vevő fotósok – Bálint Attila, Borviz Attila, Labancz István, László Csaba, Lukács Mária, Pataki Hajnal, Pál Gábor Dénes, Péter Izabella, Szentes László, Szökő Sándor, Tarczali Éva és Török Dávid – mind saját hangjukat keresik és találják meg a fotográfia nyelvén. A klub működése során ugyan változott a tematikai fókusz – a dokumentarista és természetfotózás mellett ma már helyet kap a portré, az akt, a táncfotózás és egyre inkább az utcai fotózás is. A lényeg azonban változatlan: a fotózás szenvedélye, amely összetartja ezt a közösséget.
Labancz István, a klub elnöke a megnyitón elmondta:
A váltás valóban érezhető: a képek atmoszférája eleven, elevenebb, mint egy emlék. Inkább egy érzés. Egy szag, egy nyári délután melege, egy villamos nyikorgása, vagy egy idegen pillantása egy téren.
A kiállítás kurátora, Péter Izabella szerint „a street fotózás dokumentarista és művészi is egyszerre. Egyszeri és megismételhetetlen. A fotós nem ítélkezik, nem magyaráz, csak megmutat, de közben érezni tanít.” Az utcai fotós nem csak exponál, hanem figyel. Lát. És ez a figyelem átsugárzik a képekről.
Látjuk a siető embereket, a parkban megálló fényt, a régi homlokzatokon tükröződő életeket, azt a csendes költészetet, ami minden város mélyén ott lapul.
Nagyvárad és Debrecen tehát nemcsak témát adtak, hanem inspirációt is. Olyan tereket, ahol a fotós nem kívülálló, hanem részese az eseményeknek, ahol a kamera nem leskelődik, hanem tanúsít. A képek nyelvén pedig egy csendes, mégis erőteljes üzenet szól: az élet legszebb pillanatai nem feltétlenül a nagy eseményekhez kötődnek, hanem azokhoz a mozdulatokhoz, amelyeket mások talán észre sem vesznek.
A kiállítás július 31-ig tekinthető meg, a belépés ingyenes. A kiállítás egyfajta tanulásra hív: észrevenni a körülöttünk lévő világot, meglátni a rendkívülit a mindennapiban.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
