A hó miatt is jött Erdélybe tanulni a brazil cserediák

Veres Réka 2017. december 28., 15:32

Óceán mellett van a szülőföldje, így otthon ideje zömét a parton tölti, sokat szörfözik, de focizni és kézilabdázni is szokott. Ennek szinte szöges ellentéte új otthona, Székelyudvarhely. Miközben vidékünkön kalandozik, nemcsak új kultúrákat fedez fel, hanem saját magát is. Thaisa Julia Albuquerque Krieger Santos brazil cserediákkal tapasztalatairól beszélgettünk, és arról, hogy miként látja a befogadó városát.

A brazil lány, aki mindig boldog Fotó: Barabás Ákos

– Hogyan döntötted el, hogy csatlakozol a Rotary Klub programjához?
– Mondtam édesanyámnak, hogy cserediák szeretnék lenni, de többet is akartam, erre javasolta a Rotary Klubot. Ehhez többször is vizsgáznom kellett portugál és angol nyelvtanból, olyan dolgokról is kérdeztek, ami most történik a világban, levelet kellett írnunk, angoltanárral és pszichológussal is beszéltünk. Nem tudtam, melyik országba jövök, de ebben a programban nem is ez számít, hanem inkább az, hogy az adott országban mit fogsz csinálni. Én mindenképp Európába szerettem volna jönni, mert az Egyesült Államok és Mexikó is túl közel van Brazíliához. Először Dániát vagy Olaszországot akartam, de

Romániában volt biztos hely, és mivel latin ország, illetve itt havazni is szokott, ezért rá esett a választásom. Utóbbi ok fontos volt, mivel sosem láttam még havat.

– Tudtál valamit Romániáról?
– Csak általánosságokat. Amikor megtudtam, hogy Romániában leszek cserediák, elkezdtem utánanézni, tanulni az országról, végül kiderült, hogy Székelyudvarhelyen teljesen más, mint amit olvastam. Amikor azt mondták, hogy egy magyar városba kerülök, azt hittem, olyan lesz, mint a brazíliai német városok, amelyeket a gyarmatosítók alapítottak, de ott szintén brazilok élnek, csak akcentussal beszélnek. Nem gondoltam volna, hogy itt ennyire más lesz.

HIRDETÉS

– Milyen volt ideérkezni?
– Szeptember elseje óta vagyok itt,

egy egész napba telt az út, és az is a tapasztalat része, hogy ezt egyedül kellett megtennem.

Az is sokkoló volt, hogy én egy román városra számítottam, és arra is készültem fel, de közben itt tényleg magyarok laknak. Sajnos még nem tudtam megtanulni a magyar nyelvet, de igyekszem. Otthon, a befogadó családdal tanulom, az iskolában románt tanulok. A románt nehezebb, mert nem igazán van kivel gyakorolnom.

– Mit gondolsz a városról?
– Tetszik, nyugodt, és megértem, hogy felháborodnak, amikor Erdély Romániához csatolásáról beszélnek. Továbbá meglep, hogy az itteniek ennyi idő után még mindig megtartották magyarságukat.

Meglepődött azon, hogy itt nem románok élnek Fotó: Barabás Ákos

– Hogy néz ki egy napod itt?
– Mivel egy gimnáziumi programon keresztül jöttem, iskolába kell járnom, a Tamási Áron Gimnáziumba járok órákra, utána viszont szabad programom van, amit tölthetek otthon a befogadócsaládommal vagy különböző tevékenységekre járhatok. Az iskolában a magyar diákokkal együtt járok az órákra, hiszen nem az angol nyelvtanulásról szól a program, hanem arról, hogy megtapasztaljuk az országot, ahova elutazunk. Szerencsére én már tavaly tanultam azt az iskolában, amit most itt tanítanak.

Szabályok is vannak, nem szabad drogozni, inni, vezetni és randizni, ha ezeket megszegjük, akár haza is küldhetnek.

Elméletileg sok szociális programunk kellene legyen, öregeket, fiatalokat kell segítenünk, mi eddig a Fuss neki! akción vettünk részt. Most azon dolgozom, hogy kialakuljon egy csoport, amivel segíthetek, hiszen ez volt a vágyam.

– Miként hangzik neked a magyar nyelv? És hogyan értekezel a városban?
– A magyar nyelv olyan, mintha kínai lenne. Ebben biztos vagyok. Viszont az órákon próbálom tanulni a nyelveket. Amikor a városban vagyok, általában angolul beszélek, ha nem értik, akkor románul, ha azt sem, akkor valahogy kézzel-lábbal elmutogatom, amit akarok (kacag). Ha ez sem megy, akkor a Google segítségével fordítok.

– Mi volt számodra a legnagyobb változás?
– Az emberek azt mondják, hogy egy csereprogram után mindig nagyon megváltozol, szerintem valójában az történik, hogy rájössz, mid volt otthon. Például itt nem tehetem meg azt, amit otthon. Brazíliában édesanyám megbízik bennem, elenged a városba, de itt nem ismernek, nem bíznak meg teljesen bennem, ezért elővigyázatosak és szigorúak is. A nyelvváltozást is nehéz megszokni, hiszen nem az anyanyelvemen beszélek, mint általában.

Néha a mexikói cserediáklánnyal, illetve az SZKC brazil kapusával is beszélek portugálul. Nehéz barátságokat kötni, mert sokak számára én túl különböző vagyok, vagy arra gondolnak, hogy nem érdemes időt fektetni ebbe, hiszen egy év múlva elmegyek. Elég magányos is lehet a cserediák, szerencsére én sok barátra leltem.

De így tapasztaltam meg, hogy mim is volt otthon, amit máshol nem találok meg. Mondjuk ebben nincs benne a kaja, mert itt minden finom, szerintem tíz kilóval kövérebben megyek haza (kacag). Na meg az időjárás is!

– Tényleg, hogy bírod a telet?
– Hűha, nehezen! Otthon télen legfeljebb –4 fok van, itt meg –20 is lehet. És eddig soha nem láttam havat, ezért is akartam Európába jönni. Tengerparti vagyok, imádom a nyarat, de akartam tudni, milyen az igazi tél. Ennyi elég is lesz belőle (kacag).

– Egyébként milyen az időjárás nálatok? Általában úgy képzeljük el, hogy ott örök nyár van.
– Elég változó, mert nagy az ország, délen havazni is szokott, és akár –10 fok is lehet. Északon viszont nagyon meleg van, ott tényleg mindig nyár van. Szülővárosomban, São Paulóban elég sokat esik az eső, viszont általában meleg van, mert közel van a parthoz, télen például átlagban 16 fok van. Igen, pluszban (kacag). Tavaly 13 fok volt, és mindenki kiakadt, hogy milyen hideg van. És ami még furcsa nekem nálatok, hogy a tengerszintnél sokkal magasabban vagyunk, néha alig kapok levegőt, viszont gyönyörű a táj, annyi hegy, fa és hó!

– Miket sikerült eddig meglátogatnod?
– Segesváron voltam, nagyon tetszett. Sok erdős, hegyes helyen jártam, de szeretném látni a tengert is, mivel hiányzik. Júliusban megyek el, addig csak eljutok oda is, de addig minden téli dolgot ki akarok próbálni, mert még sosem síztem vagy snowboardoztam. Már sikerült korcsolyáznom is. Az egyik legszebb, de egyben legfurcsább is a sóbánya volt, előbb azt mondtam, hogy semmiképp sem megyek be, de aztán lenyűgözött.

– Vannak hasonlóságok Székelyföld és Brazília között?
– Ezt nehéz megállapítani. Szüleim, akik szintén Európában voltak cserediákok, azt mondták, jó lesz, mert latin országba megyek, ami hasonlít Brazíliára, de itt teljesen más a mentalitás.

Nem annyira nyitottak itt az emberek, például nem beszélnek kényes témákról. Brazíliában ez más, ott még akkor is beszélni fognak a tabutémákról, ha nem tetszik nekik, valószínűleg veszekedés lesz a vége, de nem zárkóznak el. A másik az, hogy Brazíliában és Mexikóban is mindenki boldog, pedig nincs sok mindenük, de a szegénység ellenére boldogok. Itt viszont mindenki nagyon anyagias, és emiatt nagyon komor.

Ezt nemcsak a felnőtteken, hanem a velem egykorúakon is látom. Gyakran kérdezik tőlem, miért vagyok mindig olyan boldog, és én erre csak annyit tudok válaszolni, hogy miért ne lennék az. Itt valószínűleg a történelmi események miatt lettek csüggedtek az emberek.

– Mi az, amit szeretnél, hogy itt is legyen, de csak Brazíliában van? És mi az, amit innen vinnél haza?
– Hiányzik az étel, de nem azért, mert az itteni nem jó, hanem mert az otthoni más. Mi rengeteg marhahúst eszünk, ez hiányzik. Amit Székelyföldön igazán szeretek, az az ősz, nálunk nem ilyen, nincsenek narancsszínű és vörös levelek, ez csodás! No meg a kürtőskalács. Hát az fantasztikus! Igyekszem nem arra figyelni, hogy mi hiányzik, hanem inkább arra, hogy élvezzem az itteni tapasztalatot és minél többet éljek át, talán ezért nincs is olyan nagy honvágyam.

Tanulni, önnállósodni akar, valamint ismerkedni más kultúrákkal Fotó: Barabás Ákos

– Itt töltöd az ünnepeket. Brazíliában milyen szokott lenni ez az időszak?
– Katolikusok vagyunk, tehát hasonlít, nekünk is van karácsonyfánk, és a családdal közösen töltjük az ünnepeket, nagyon sok ételt készítünk. Nincsenek karácsonyi dalok, csak vidám hangulatú brazil zenét hallgatunk. A különbség az, hogy nálunk karácsonykor nem az angyal, hanem a Mikulás hozza az ajándékokat. Szintén más, hogy míg itt szilveszterkor általában a barátokkal ünnepelnek, mi akkor is a rokonainkkal vagyunk, legfeljebb családi barátokkal.

– Milyen szokások vannak?
– Általában a nagyszülőknél ünneplünk, nagyon fontos az étel, többnyire csirkét vagy pulykát eszünk, meg sok rizst és paszulyt. Rengeteg a gyümölcs, és egy tejes-fahéjas kenyérszerűséget is készítünk. Sok roston sült étel van, karácsonykor gyakran grillezünk.

Szilveszterkor sokan az óceánparton ünnepelnek, bikiniben meg rövidnadrágban, így el sem tudom képzelni, milyen sínadrágban és bakancsban várni az új évet.

Egy másik szokásunk, hogy bizonyos színekbe öltözve várjuk az új évet, attól függően, hogy mit kívánunk: a sárgával pénzt, a fehérrel békét, a zölddel szerencsét, a kékkel reményt, a pirossal szeretet kérünk, és tilos feketét hordani. Itt nem tudom, hogy fogom ezt betartani, nem hinném, hogy érdekelni fog a szín, mert minden kabátot magamra veszek.

– Mi az, ami tetszik a cserediákprogramban?
– Új kultúrát fedezhetek fel, és új, teljesen különböző embereket ismerhetek meg.

Azért vagyunk itt, hogy önmagunkat megismerjük, felfedezzük, mit akarunk, és függetlenné váljunk.

Itt kénytelenek vagyunk magunk megoldani saját problémáinkat. Nincsenek itt a szüleink, akik megmondják, mi jó vagy sem, mi döntünk. Amerikai, mexikói, tajvani és japán cserediákok is vannak itt – különböző kultúránk, vallásunk, szokásaink vannak, ez a legszebb része az egésznek, hiszen annyi mindent tanulhatunk egymástól. Lehet, otthon nem volnánk barátok, de itt szinte egyből azok lettünk, mindent megbeszélünk, pedig annyira különbözük. Amikor idefelé repültem, arra gondoltam, miért kell ez, ha otthon mindenem megvan, de szerintem most tanultam meg igazán értékelni mindazt.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Hallgassa online rádióinkat