HIRDETÉS
A téma mindig a földön hever – járja az újságírók között a mondás. Az én esetemben ez a szó szoros értelmében így volt. Amikor beléptem az újonnan kibérelt lakás ajtaján, az előszoba padlóján egy Commodore 64-esbe botlottam. A technikai kütyükhöz ugyan nem nagyon értek, mégis rémlett, hogy egy ős-számítógéppel állok szemben. Amúgy is retróőrület van, ezért gondoltunk egyet, és beüzemeltük a szerkesztőségben.
A gép összeszerelésében Kováts Attila informatikus volt segítségünkre, akinek beceneve is beszédes – Vírus –, és akitől számos háttérinformációt megtudtunk, miközben lépésről lépésre haladtunk az összeszerelés sorrendjében. Merthogy neki is volt hasonló monstrumja a ’90-es évek elején, jóllehet mifelénk inkább a Spectrum márka volt elterjedt.
Először tápegységet kötött a számítógépre, ami mostanság a laptop töltőjének felelne meg, majd rácsatlakoztatta a plazmatévére. És kigyúlt a piros lámpa, vagyis működésbe lépett a gép! „Az volt jó ezekben a gépekben, hogy gombostűvel, ragasztószalaggal, tűzőgéppel meg lehetett javítani házilag, amolyan hobbidolog volt, és az ilyesmiket szerették az emberek maguk bütykölni.” Emlékeire hagyatkozva megkereste az UHF sávban a 32-es csatornát, merthogy „azon lehetett befogni”, aztán berakta a memóriakártyát, ami az évek során bizony jól beoxidálódott. Egy mondatnyi szöveg jelent meg a képernyőn, mert „ennyit tud alapból”. Következő lépésként a különálló és kattogó kazettaegységet kötötte rá a gépre, „futtatva a szalagot, hogy programot töltsön be, ami olyan, mintha manapság duplaklikket nyomnánk az egérrel”.
Egy számláló mutatta, éppen hol tart a kazetta, és azzal lehetett lenullázni vagy előrefuttatni. Másolni is lehetett egyik kazettáról a másikra – magyarázta Attila. Közben találtunk egy futballjátékot, előkerült a piros joystick, és ki is próbáltuk, ahogy egyik játékost viszi dekázva a labdával. Majd új játék után néztünk.
A legendás Pitstop II indításával autóburrogás hangzott fel, kanyargós pályán versenyeztünk, kerékcserét hajtottunk végre. „Sok botkormányt széttörtek ezen a játékon” – jegyezte meg játékostársam. Persze a szórakozáson kívül gépek, robotok vezérlésére, vállalati alkalmazásokra is használták a C64-et.
Kipróbáltuk a lemezegységet is, ami már jóval gyorsabb a kazettás adathordozónál, ráadásul nem kell gombokat nyomogatni, nem egymás után jöttek a programok, hanem „azt olvasta be, amelyiket beírtad, míg a kazettánál végig kellett pörgetni az egész szalagot”. Menteni is sokkal egyszerűbb volt róla. A floppyn nem csak játékok voltak. Az első program például egy turbó lemezkezelő, és ha az futott le először, a többi betöltését meggyorsította.
A műveletek között mai szemmel nézve bosszantó várakozási idő telt el, ráadásul a parancsokat (load=töltés, run=futtatás) be kellett pötyögni.
A billentyűk csattogása, nehézkes kezelése szintén ósdinak hatott. Majd a klaviatúrát vettük szemügyre: a shift, control, delete ismertek ma is, már akkor létezett az F1–F8 sor, a return a mostani enterrel egyenlő, az alt helyett commodore billentyű volt, a fel-le kurzort szintén azzal lehetett ellenkező irányba vinni, és volt alapból egy grafikus karakterkészlet. További érdekesség, hogy video- és hangkártya helyett egy hosszú, soklábú chip volt beépítve. Egérfélét is lehetett használni hozzá.
Egyébként 2018 elején ismét piacra dobják a kultikus számítógépet, igaz, kicsinyített mását, a C64 Minit, 64 előre telepített játékkal. Lesz mellé joystick is, USB-n keresztül pedig bármilyen billentyűzet csatlakoztatható hozzá. Év végére a hagyományos méretű verziót is beígérte a Retro Games.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
