A magyar futball reformere: Marco Rossi

 Az egykori Brescia-védő a Budapest Honvéddal is csodát tett, Dunaszerdahelyen is letette névjegyét, de igazán nagyot a magyar nemzeti tizeneggyel tett. Valahogy mindig érezhető volt az elmúlt évtizedekben, hogy a magyar focit vagy egy külföldi, vagy pedig egy olyan magyar fogja megmenteni, aki jelentős időt töltött külföldön. 2014–15- ben ez lett volna Dárdai Pál, majd Bernd Storckról is nagyon sokáig ezt gondoltuk, de

amióta Marco Rossi a tavalyi Eb-n és az idei Nemzetek Ligájában csodát tett a magyar válogatottal, a képzeletbeli babérkoszorú neki jár, a folyamat mintegy betetőzéseként.

Nem, nem nyert Eb-t a magyar válogatott, nem jutott ki a katari vébére, a Nemzetek Ligáját sokan leírják, de mégis.

A Rossi névről talán minden futballrajongónak Paolo Rossi neve ugrik be és az 1982-es spanyolországi világbajnokság – a Juventus gólvágója és az olasz válogatott negyven évvel ezelőtt ért a csúcsra (sajnos a kiváló csatár 2020-ban elhunyt), ám „a mi Rossink” pár generációval későbbi: nyolc évvel fiatalabb, mint Paolo volt, semmiféle rokoni kapcsolat nincs közöttük, még csak nem is játszottak egy csapatban, viszont egy városhoz mindkét Rossi neve fűződik, ez pedig Torino. Paolo két ízben is volt a zebrák játékosa, ám Marco Rossi a másik városi együttesben, az AC Torinóban pallérozódott ifj úkorában, majd Serie B-csapatok, a Campania és a Catanzaro hátvédje lett, mígnem 1988-tól öt évig a szintén másodosztályú Bresciában szerepelt. Többek között Mircea Lucescu is volt az edzője, illetve csapattársai között tudhatta Gheorghe Hagit is. A teljes cikket megtalálják a Székelyhon napilap Erdélyi Sport mellékletében.