A nem csak szilveszteri pezsgő: hogyan válasszunk jót?

Rédai Attila 2017. december 29., 14:35 utolsó módosítás: 2017. december 29., 16:52

A legtöbb embernek a pezsgő csak szilveszterkor jut eszébe, pedig a borszakértő szerint napjában akár háromszor is lehetne fogyasztani. Tény azonban, hogy ha ünnep, akkor pezsgő, így semmiképpen nem követünk el bűnt, ha éjfélkor vele koccintunk. De hogy válasszunk jót? Kormos Zoltán borszakértőt kértük meg, hogy a döntésben segítségünkre legyen.

A nem csak szilveszteri pezsgő: hogyan válasszunk jót?
galéria
Ha ünnep, akkor pezsgő Fotó: Pixabay.com

Nem csak szilveszterkor kellene pezsgőt inni, az év minden napján élhetnénk ezzel a szokással, legalábbis Kormos Zoltán szerint.

„Minden alkalomra létezik egy-egy pezsgőfajta, akár reggelre is. Az olaszok például szívesen kezdik a napot egy pohár pezsgővel”

– mutatott rá a kolozsvári borszakértő.

Romániában azonban szélesebb körben inkább csak szilveszterkor isszák a pezsgőt. A borkultúra általában véve is még gyerekcipőben jár itt, de ez rohamosan változik, véli Kormos Zoltán. Egyre inkább terjedőben vannak a frissebb, könnyedebb pezsgők, mint például a prosecco fajtájúak, egyre több vendéglőben, bárban kaphatók akár pohárra is. Egyre könnyebben hozzá lehet jutni a különböző gyöngyöző borokhoz is, amik szintén könnyedebbek, nem annyira buborékosak, mint a pezsgők, ám lényegesen olcsóbbak – a kárásztelki Friza palackja például már 25-30 lejért megvásárolható.

Mi az a bubis bor? Miért más, mint a pezsgő?

A pezsgő boroknak több fajtája van, világosít fel a szakértő. Az ún. gyöngyöző borokat is kétféleképpen állítják elő: az egyszerűbb és olcsóbb módszerrel egy technológiai eljárás segítségével hozzáadják a széndioxidot a borhoz, úgy, mint a kólához vagy a szénsavas ásványvízhez. A másik módszer szerint a bor saját erjedési folyamatában keletkezett széndioxidot megtartják az italban. Ezáltal egy enyhébben, bársonyosabban buborékos ital jön létre, amiből egyre több fajtát kapni Romániában is.

A hagyományos elkészítésmódú pezsgőkben ezekhez képest a buborékok egy második erjesztés során keletkeznek:

a teljesen kierjedt borhoz élesztőt és cukrot adnak hozzá, majd vastagfalú, jól lezárt palackba öntik. Az élesztő elfogyasztja a cukrot, a folyamat során pedig széndioxid keletkezik, ami nem tud kiszabadulni a levegőbe. A gyöngyöző borokénál költségesebb folyamat drágább terméket eredményez.

Miért pezsgőzünk szilveszterkor?

Ha máskor nem is, de legtöbbünknél legalább szilvesztekor előkerül a pezsgő. Miért éppen ekkor? Mert a drágább italhoz az ünneplést társítjuk, az újév illetve a születésnapok pedig igazán megünneplendő alkalmak, amiknek meg akarjuk adni a módját, fejti ki a borszakértő.

Romániában szélesebb körben inkább csak szilveszterkor isszák a pezsgőt Fotó: Pixabay.com

Éppen ezért elmondható: akkor igazán ünnepi a pezsgőzés, amikor nem a legolcsóbbat választjuk. Ahogy ki lehet jelenteni azt is, hogy minél drágább egy pezsgő, általában annál jobb is, az ár ebben az esetben egyenesen arányos a minőséggel.

„Az a pezsgő, amit 15-20 lejért meg lehet venni, hát az… Fogalmazzunk úgy, hogy iható. Nem mérgez meg”

– mutat rá Kormos Zoltán.

Az átlagos, laikus szilveszterező azért általában nem tud több száz vagy akár több ezer lejt rászánni egy üveg pezsgőre, mégsem kell jó pezsgő nélkül maradjon. Az első számú szabály, amit érdemes betartani, hogy szupermarketben lehetőleg ne vásároljunk pezsgőt, mint ahogy bort sem nagyon érdemes. „Nem lehet tudni, hogy az a palack mióta áll ott a polcon, akár tavaly szilveszter óta is ott lehet, kitéve a fénynek, a melegnek, ami egyáltalán nem tesz jót neki” – figyelmeztet a szakértő. Ezért ha van rá mód, térjünk be egy olyan borszaküzletbe, ahol megfelelő módon tárolják az italt, és ahol az áru mellé felvilágosítással is tudnak szolgálni az ital jellegét illetően, tanácsot tudnak adni ahhoz, hogy az általunk elképzelt szilveszteri menüsorba milyen borokat, pezsgőket érdemes választani. Jogosan elvárhatja ugyanis a vásárló, hogy a borsosabb árú termék mellé megfelelő segítséget kapjon.

Ennek általános szabályairól azt kell tudni, hogy bár általában aperitifként szokták inni a pezsgőt, érdemes tudni, hogy szinte bármilyen étellel össze lehet társítani. Akár húsételekről, akár levesekről, akár desszertről van szó, meg lehet találni melléje a megfelelő pezsgőt.

Kínálat itthonról és otthonról

„Ha a romániai kínálatot nézzük, akkor a Petrovaselonak van egy Bendis nevű sorozata, amelynek palackjait 40 lej körüli összegért meg lehet vásárolni. Ezek minőségi, finom pezsgők, amelyek élményt is tudnak adni. Egy fokkal magasabb árkategóriában kapható a Kárásztelek Pezsgőpincészet Carassiája, ami Románia legjobb, nemzetközi díjakat nyert pezsgője, és 70-80 lej körüli összegért hozzá lehet jutni” – ajánlja Kormos Zoltán.

Nálunk még gyerekcipőben jár a habzó ital kultúrája Fotó: Pixabay.com

Ha „kitekintenénk” az országból, akkor nem hibázhatunk nagyot, ha proseccót választunk, bármilyen termelőről is legyen szó. Ilyeneket 30-50 lejért is találunk, ha könnyed, hangulatos pezsgőre, frissességre vágyunk, akkor ezekben megtaláljuk. A prosecco Észak-Olaszországból származó pezsgő borfajta, amire a frissesség, gyümölcsösség jellemző. A megnevezés nem az ital szárazságára utal. Figyelem: a pezsgők 99 százaléka nem is tartozik a száraz kategóriába.

„A címkén található felirat gyakran megtévesztő. Amelyikre azt írják, hogy sec, abban is bőven van cukor. De ez nem is gond, mert a buborékok okozta frissesség visszavon az édességérzetből”

– tudjuk meg a szakértőtől.

Ha pedig magyar pezsgőt szeretnénk, akkor az egyik leggyakoribb választás a Törley. Az ezen pincészettől származó pezsgőknek széles a választéka: van nagyon könnyen iható és viszonylag olcsó pezsgőjük, de vannak nagyon komoly és persze ezzel megfelelő arányban drágább palackjaik is. Akik azonban jobban belemélyednének a magyar pezsgők világába, nem árt, ha tudják, hogy ma már Magyarország szinte mindegyik borvidékén készítenek pezsgőt, sokkal nagyobb a választék, mint Romániában. Az más kérdés, hogy ennek csak kis része jut el hozzánk: kolozsvári, csíkszeredai, székelyudvarhelyi borüzletekben válogathatunk köztük, Marosvásárhelyen azonban már sajnos bezárt az ezzel foglalkozó szaküzlet.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A liget.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID liget.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ liget.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMAL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport