A siker titka a hagyomány

Guráth Béla Kolozsváron született 1942. április 28-án. Édesapja, id. Guráth Béla 1952-ben tagja volt a helsinki olimpiai vívócsapatnak. A párbajtőröző ifj. Guráth Béla tizenhat évesen már felnőtt válogatott volt.

1960 áprilisában Szentpéterváron ifjúsági világbajnok lett, ezzel megszerezte a román vívósport első aranyérmét világversenyen.

A római olimpia után visszavonult a versenysporttól, ezt követően csak amatőr versenyeken vett részt. 1982-ben Kelet-Berlinből Nyugat-Németországba költözött, ahol máig sikeres vállalatot alapított. Nyugdíjba vonulása után, a 2000-es évek elején hazatelepedett.

Milyen alapon dől el, hogy valakiből kardozó, tőröző vagy párbajtőröző lesz? – tevődik fel a kérdés, erre válaszolva mondja el Guráth Béla, hogy tulajdonképpen mindenki tőrrel kezdi, az adja meg a technikát. „Én a kardtól féltem, ilyen fegyver soha nem is volt a kezemben. Apám kardozó volt, jött haza edzésről, versenyekről, tele volt véraláfutásokkal. Gyerekkoromban tőröztem, bajnok voltam, aztán egy edzőtáborban apámat meggyőzte egyik edző barátja, hogy belőlem párbajtőrözőt kell faragni. Főleg az alkatom miatt voltam erre alkalmas. A párbajtőr kívánja a legkevesebb energiát, mivel minden akció egy találat.

– mondja egyben kiemelve, a párbajtőrnél nincs konvenció, aki előbb szúr, azé a pont, együttes találat esetén pedig mindketten kapnak pontot.

Guráth Béla szerint a testi adottság is nagyon fontos: a kardozók általában zömökebbek, a tőröző filigránabb, aki magas, abból párbajtőrözőt csinálnak. A vele készült interjú teljes szövegét a Székelyhon napilap legfrissebb számának Erdélyi Sport kiadványában találják meg.