A street food forradalma

Az igényes street food és a fine dining – más szóval a szaftos, minőségi húspogácsát tisztes házi zsemlébe, saját készítésű belevalókkal kínáló új hamburgerkultúra és az akár molekuláris elemeket is integráló, festményszerű tányérokat a vendég elé tevő ínyenckonyha – párhuzamos térhódítása nemhogy ellentétes, hanem éppenséggel egymást erősítő és kiegészítő jelenségek. Mindkettőben közös a jó alapanyagok használata, a kíméletes technológiák alkalmazása. Ez utóbbi a konfitálást, a vákuum alatti és általában az alacsony hőmérsékleten történő hosszabb időtartamú hőkezelést jelenti, illetve azt, hogy

nem tesszük tönkre a húst klopfolással, agyonsütéssel, a zöldségeket pedig a sok főzéssel.

Nem véletlen, hogy miközben Erdélyben és a Partiumban megjelentek a nemzetközi mércével mérhető éttermek, lassan gyökeret ver az igényes street food is, bár ez utóbbi sokfelé inkább csak rendezvények formájában és nem állandó nyitva tartással működő egységekként.

Aradi viszonylatban érdekes, hogy míg tavaly nem volt egyetlen komolyan vehető gasztronómiai rendezvény sem a városban, idén szeptemberig háromnak is helyt adott a Maros menti magyar történelmi település. A jelek szerint a szervezők menet közben tanultak a korábbiak tapasztalataiból.

A júniusi Street food fesztivált a színház mögötti téren rendezték meg, amely – leszámítva a Szabadság szobor helyén álló kommunista, a II. világháború hőseire emlékező emlékművet – igen kellemes helyszín. Nem mérték fel viszont a minőségi gasztronómiai rendezvény iránti nagy közönségigényt a bő szászötvenezres lakost számláló városban, így aztán a jobb ételekre akár háromnegyed órát is kellett várni – időnként esőben is. A szegény szakácsok izzadtak, pörögtek, igyekeztek állni a rohamot, de a várakozási idő kódolva volt a rendszerben.

Mi halat ettünk kenyérben, ami számunkra jó hívó szónak számított: vaslapon kevés zsiradékkal pirított makrélát adtak némi belevalóval, hagymával, fűszerekkel friss zsemlekifliben, ami kifejezetten megnyert. Kipróbáltuk a Noodle Pack nevű cég tavaszi tekerccsel adott kínai pastát, nem volt rossz, de kiemelkedő sem. A Pocca Mexican Foodnál quessadillát kértünk, amit meggyőzőnek találtunk és két helyen is ettünk hamburgert, amivel alapvetően meg voltunk elégedve. Miután kiálltuk a fesztivál legnagyobb sorát, ami a BBQ-food truck előtt kígyózott, a hamburger mellé kértünk porchettát is, amit olaszosan készítettek, de amerikai stílusban, zsemlében kínáltak. A porchettáról azt kell tudni, hogy nem csak toszkán változata van – amely kicsontozott malacból, egyszerűbb változatban ropogósra sütött zöldfűszeres kötözött sertéstekercsből készül –, hanem egy amerikai is, ami a pulled pork szendvics rokona.

Persze van mit javítani a rendezvény színvonalán. Csak kereskedelmi tételekben kínált nagyipari sört lehetett venni, és örültünk, hogy kaptunk jó bort. A Crush nevű magyar érdekeltségű cég remek tételeket kínált, nem kis részben erdélyi magyar borokból. Jelen volt többek között a Nachbil, a Kárásztelek pezsgőpincészet és Balla Géza borai – mi is ezek közül válogattunk. Jó lett volna, ha opcionálisan készülnek üvegpohárral is, akár magasabb betétdíj mellett,

műanyagpohárból minőségi bort inni ugyanis nem nagy élmény.

Végül az volt a kompromisszum, hogy a proseccós stand műanyagból készült, de talpas pezsgőspoharait használtuk borivásra, később pedig vittünk otthonról méltó poharat.

Számomra a legátütőbb élményt a Strarad nevű rendezvény nyújtotta. Ez a központi parkban, a pécsi napok tradicionális helyszínén megrendezett gasztrofesztivál volt a legkevésbé zsúfolt. Igaz, itt is adódott várakozási idő, főleg a Padam Bisztró hamburgereinek esetében, de ezt a szervezők ügyesen megoldották, mivel a közönség áttekinthető volt: mindenkinek megmondták, hogy a rendelés mikor készül el, és annak megfelelően vissza lehetett menni az izgalmasabbnál izgalmasabb burgerekért. Mi három variánst is kipróbáltunk. Mondanom sem kell, a különbség a hozzávalókban volt, de természetesen nem a hús alapanyagában, hiszen

az igazi burger marhahúsból készül, a többi komolytalan parafrázis, legyen szó chickenburgerről, fishburgerről vagy netán vegaburgerről.

Ezek is lehetnek élményt adó ételek, csak nem igazi burgerek. Várakozás közben meg lehetett inni néhány minőségi kézműves sört: mi hétfélét próbáltunk ki a legjobbak közül. Jó hírnek számított, hogy ide települt a város egyetlen komoly kézműves sörválasztékot kínáló pubja, a Joys, amely a hazai élvonal legjobbjainak nedűit sorakoztatja fel a Ground zerotól, Beretán, Sarán, Hop Hooligans-en, Terapián keresztül a Hopheadig. Itt üvegpoharakból ihatott, aki akart. A kiemelkedő borokkal kitelepült Tulipán gravírozott, elérhető árú üvegpoharat kínált az igényesebb közönségnek. A burgereken kívül ettünk még wrapet és desszertet a Bio Sweets standjánál.

A fő különbség a Strarad és a másik két rendezvény között abban ragadható meg, hogy az előbbi kifejezetten a helyi erőkre támaszkodott: Arad legigényesebb egységei közül jelent meg bő fél tucat. A választék minőségi volt és áttekinthető.

A legfrissebb street food rendezvénynek, az Aradi Pikniknek a festői Maros-part adott otthont a városnapok idején. Ha gondoskodnak normális minőségű sörről, netán üvegpohárról, ha nem tiltják meg a boros standon a habzóbor árusítását, akkor ez közelítette volna meg a tökélyt, de így is kiemelkedő volt. Számunkra a legtöbb izgalmat az egyébként is igényes Art Café standjai jelentették. Egyiknél főként hamburgert készítettek, a másiknál elsősorban sushit, aminek még az ára is kedvező volt 35 lejért. A zenei aláfestés is jó volt, nem a mai zenének aligha nevezhető zajt halhattuk a színpadról, hanem igényes jazzt és rhythm and bluest.

Mindemellett figyelemre méltó, hogy a street food rendezvények mellett az éttermi kultúra is fellendült Aradon. Ema del Mar, Picasso, Leon, Marin and Friends, a már említett Art Café, a Vegan Time, desszert műfajban a Mercato, a Bio Sweets és az Amalfi sablonmentes, izgalmas, új vonalat és minőséget képviselő helyek. Egyszóval az a pezsgés, az a fejlődés, ami Erdély-szerte zajlik a gasztronómia és vendéglátás terén a Partium és a Bánság határán fekvő Maros parti városban is jól érzékelhetően lecsapódik. Aki ma ellátogat Aradra a kulináris kalandozás szándékával, más élménnyel távozik, mintha ezelőtt öt esztendővel tette volna ugyanezt.

 Dorozsmai Endre