Ajándék, a neved Tímea

Olyannyira nagy izgalommal vár bennünket Timike, hogy alig ülünk le a nappaliban az asztal köré, hogy megismerjem történetét, máris szükség van az előkészített papírzsebkendőre. Nevetve is jegyzi meg Márta, a kislány édesanyja, hogy az előkészített zsebkendők vonzották ki a könnyecskéket. „Ő egy erős kislány, mindenféle téren túlszárnyalja a kortársait” – mondja anyai büszkeséggel. Ott fontoskodik körülöttünk Picur is, az ötéves tacskó kis gazdája minden rezdülését érzékeli, a lehető legjobb pillanatokban érkezik meg nagy farokcsóválás közepette egy kis simogatásra, odafigyelésre.

„Timike harmadiknak érkezett a családba. Csongor 22 éves lesz, Ákos 17 évet tölt az idén, Timikét ajándékba kaptuk 14 évvel ezelőtt. Egészséges babaként született, viszont amikor hazajöttünk a kórházból, éreztem, hogy nincs rendben minden. Nem tartotta a fejecskéjét, gyengécske volt, pólyáznom kellett. Nem mondták nekem, de éreztem, hogy el kell indulni valamerre. Körülbelül két és fél hónapos volt, amikor elmentünk vele az első vizsgálatokra, s ebben az időben találkoztunk Zakariás Éva gyógytornásszal is, aki a mai napig része az életünknek, hiszen hozzá első perctől heti rendszerességgel járunk.

Ez egy nagyon ritka, tulajdonképpen kötőszöveti betegség, amelynek jellemzője többek között a hosszú végtagok, lágy izomzat, gótikus szájpadlás, szívelváltozás. Nagyon sok tornával karban lehet tartani, de a betegség élete része lesz” – mesélik a szülők.

A legsúlyosabb elváltozás a szívnél van, korábban Marosvásárhelyre jártak ellenőrzésekre, ám egy ideje – mivel innen az eset komplexitása miatt eltanácsolták – Magyarországon ellenőrzik félévente a kislány egészségi állapotát. Timikének sokat kell mozognia, tornásznia, de különlegesebb beavatkozásra mindmáig még nem volt szükség.

Voltak, hogyne lettek volna Mártának és Gábornak nehéz pillanatai, hogyne kérdezték volna maguktól is és egymástól is, hogy hogyan tovább, persze, hogy voltak álmatlan éjszakák. Meg kellett szokniuk a gyakori kórházi beutalásokat, a kórházi létet.

„Mi is fejlődtünk, átgondoltuk, és azt mondtuk, az élet megy tovább, nem adhatjuk fel” – mondja Gábor, a családfő, és könnyek gyűlnek a szemébe.

Mindezen nehéz pillanatok dacára soha nem viszonyultak úgy ehhez a helyzethez, hogy beteg kislányuk van – hangsúlyozzák mindannyian. Mosolyogva mesélik, öt-hatéves lehetett Timike, amikor Ákosnak feltűnt, hogy túl sokat járnak orvoshoz, s ekkor tette fel a kérdést: csaknem beteg a testvére? Szerencsés gyermek, hiszen nem csak a családja elfogadó és megértő, hanem a környezete is hozzánőtt a feladathoz, hogy elfogadó és megértő legyen. Sokat emlegetik a „csodálatos tanítónénit”, aki nagyon sokat tett azért, hogy az osztályközösségbe problémamentesen beilleszkedjen. „Pozitívan viszonyulnak hozzá most a tanárok is, és azt is látjuk, hogy Timi is jól érzi magát az iskolában” – jegyzi meg Márta.

„A tornaórát is végigcsinálom – egészíti ki szüleit Timi büszkén –, én olyan feladatokat kapok, amelyeket meg tudok csinálni.”  Mert mindenki tekintettel van arra, hogy a kislány gyorsabban fárad, fizikai teljesítőképessége alulmarad kortársaihoz képest. Ugyan nem központi téma a család életében a kislány állapota, de a mindennapokban figyelembe kell venniük azt a különböző programok leszervezésénél. „Ha túrázni indulunk például, azt már előre meg kell beszélnünk, hogy Timivel hogy lesz, hiszen nem bír hosszú távot megtenni. De elfogadtuk, megbékéltünk vele, együtt élünk vele. Alkalmazkodunk, nekünk ez a természetes” – fűzi hozzá Gábor.

– eleveníti fel Márta. Az édesapa is elérzékenyül az emlékek hatására. „Soha nem felejtem el – mondja könnyeivel küszködve –, felállt, mondtam neki, gyere apához, s lassan elindult.” A két fürge kisfiú után Timike mellé le kellett lassuljon a család – ismerik el.

Tímea nagyon jó képességű kislány, akiért szülei hálásak a Fennvalónak. Talán szorgalomból kellene egy kicsivel több – jegyzi meg nevetve Márta. Büszkén mesélik, bár mindhárom gyermekük szépen rajzol, úgy tűnik, kislányuk a legtehetségesebb. Tavaly áprilisban már a helybéli kézműves termékek vásárában is bemutatkozott, azóta is, ha csak a tanulás engedi, visszatérő vendége a vásároknak, sokan megkedvelték őt is és festményeit is. „A vásárban sokan rákérdeztek, hogy művészeti iskolában jár-e. Még magántanárhoz sem járt. Örvendek, mert látom, hogy vannak elképzelései, s ha megtetszik neki egy festmény, nem lemásolja, hanem saját személyisége szerint alakítja” – jegyzi meg Gábor.

Gyermeki őszinteséggel és lelkesedéssel mesél Tímea arról, hogy ő mennyire szeret festeni, rajzolni, alkotni. Eleinte füzetbe rajzolgatott, aztán amikor a szüleinek feltűnt tehetsége és elszántsága, palettát is kapott. Szobájában az ablak alá elhelyezett festőpaletta mellett gondosan csoportosítva vannak a festékek, előkerülnek a festmények is, a kedvencek egyike a vadászatot kedvelő édesapának készült, egy szarvas látható rajta.

Nincs még olyan kedvenc témám, ami megfogott volna, amit a magaménak érzek. Még keresem, és biztos, hogy meg fogom találni. Azt nagyon szeretném, ha később is nem csak hobbiként lenne része az életemnek a festés” – ábrándozik Tímea. Testvérei is mellette állnak – fűzi hozzá –, szívesen adnak tanácsot, mondanak véleményt az elkészült vagy elkészülőben lévő munkákról. Ő pedig szeretettel fogadja a jó tanácsokat, és ha a tanulás engedi, szabad idejét ecsettel a kezében tölti a festőállvány előtt. Derűs, optimista kislány, aki köré védőburkot fon szerető családja, a gondoskodó közösség, hogy egy percig se érezze, más, mint a többi gyerek. Mert ő egy ajándék…