Aki színes gyapjúkkal álmodik: Csató Adél

Úgy érzem, nagyon illik a nemezelés Csató Adélhoz. A derűs, mosolygós fiatal nő igencsak megtalálta azt, ami jót tesz a lelkének. Színes, nemezelt kiegészítői pedig másokat is boldoggá tesznek.

„A kézműves vásárokon gyakran vásároltam kisebb nemezkiegészítőket, de csak a puha, gyapjúból készült darabokat szerettem, és ez ma sincs másként.

Nem sokkal korábban egy foglalkozáson készítettünk egy nemezlabdát, na összesen ennyi ismeretem volt, de ez elégnek bizonyult ahhoz, hogy önállóan elkészítsem az első nemezfülbevalót. Nagyon megtetszett, éppen gyermeknevelési szabadságon voltam második gyermekünkkel, és éreztem, hogy valami plusz kellene nekem, amivel még foglalkozhatok” – meséli a Adél. És ezt a pluszt, amire a lelke vágyott, a nemezelés adta meg. Mivel érdekelte, egyre inkább elmerült a nemezelés világában, sokat olvasott, rengeteg videót megnézett, szakkönyveket kölcsönzött a könyvtárból, és olyannyira magával ragadta az egész, hogy önképző módon sikerült is elsajátítani a nemezelés technikáját.

„Szeretem, ha magam kísérletezem ki a dolgokat, így lassúbb ugyan a folyamat, de jobban megértem, jobban belelátok, és könnyebben el tudom sajátítani. Éjjeleket töltöttem el azzal, hogy a nemezelésről videókat néztem, mert annyira kíváncsi voltam, hogy egyszerűen nem tudtam abbahagyni. Nagyon beszippantott. És szükségét éreztem egy olyan cselekvésnek, ahol csak én vagyok, csak én létezem, és úgy alakítom a nemez formáját, ahogy éppen kedvem tartja. Ez egyfajta szabadságot is adott a gyerekek mellett, ki tudtam bontakozni, egyfajta önkifejezés is volt számomra” – magyarázza.

És minél többet olvasott, látott, tapasztalt és kísérletezett, egy adott ponton – meséli – már olyannyira belelátott az alkotási folyamatba, hogy egy nemezelt munka láttán már a munka menetét is is végig tudta képzeletben kísérni, majd ki is próbálta. Először fülbevalókat készített, aztán pénztárcákat, különböző méretű táskákat, hátizsákokat, mamuszokat, kalapokat.

A karácsonykor készülő nemezangyalokat leszámítva ma már csak modern nemezkendők és sálak kerülnek ki a kezei közül. Nem egy hagyományos népművészeti terméket kell elképzelni – pontosít –, amikor a gyapjút összenemezeli a finom, leheletvékony selyemsállal, a ma emberére gondol, bárki számára viselhető, kényelmes kiegészítők ezek.

És miért pont a kendőkre, sálakra esett a választása? Egyszerű: túl sok mindent szerettek volna a vásárlók, ő meg úgy érezte, nem tud minden kérésnek eleget tenni. „Minden egyes alkotást meg kell tervezni, idő kell hozzá. Viszont ha csak egy dologra fókuszálok, ami engem is érdekel, akkor az könnyebb. Ugyanakkor szerettem volna egy egyszerű, letisztult vonal mellett maradni, s mivel a kendők, sálak a kedvenceim lettek, így ezek maradtak meg” – magyarázza mosolyogva, miközben letelepszünk az előkészített sálak mellé.

Nézegetem a nemezelt selyemsálakat, színesek, puhák, szebbnél szebbek. Ki is gondolná, hogy milyen nagy fizikai erőfeszítést igényel, amíg a leheletvékony selyem összenemezelődik a finom merinó gyapjúval. De ami igazán fontos, az a rá szánt idő. „Ha nem adjuk meg a nemezelésnek az időt, azt, hogy nagyon szépen, lassan simogassuk a gyapjút, akkor a gyapjúszálak nem tudnak belekapaszkodni a selyembe, így a két alapanyag nem tud egy homogén textillé válni. A nemezelés nagyon lassú folyamat, nem lehet vele gyorsan haladni. Nem is célom elsietni.

De ez akkor tud megvalósulni, amikor már olyan munkafolyamatban vagyok, ami szinte rutin, ami nem igényel maximális odafigyelést. A gyapjút azt is mondhatnám, hogy meg kell szelídíteni, s majd utána jöhetnek az apró kis kézrezdülések, és egyre jobban előrehaladva a folyamatban jutunk el a gyúrásig. Én pontosan ezt szeretem a nemezelésben, hogy bármilyen formát ki lehet alakítani, akár egy nagy domborművet, szobrot is, csak rá kell szánni az ehhez szükséges időt.” 

Minden újabb alkotás része egy útnak – fűzi hozzá –, nem mindig sikerül ugyanabban a munkaritmusban nemezelni meg egy kendőt, kell hozzá a maximális inspiráció is. „Van, amikor hozzálátok valamihez, de nem érzem a késztetést, és félreteszem. Megtörténik, hogy egy fél év múlva veszem elő, de akkor nagyon szép dolog születik belőle.” 

Egyszerűség, kifinomultság és a részletekben rejlő precizitás – ez az, ami megfogta. A nemezeléshez elegendő a gyapjú, a szappan és a víz, külön műhely hiányában egyelőre otthonában dolgozik. Ilyenkor a konyhaasztal alakul át munkaasztallá, sokszor három lánya is köré gyűl. Nevetve meséli Adél, amikor egy kendőt, egy sálat nemezel, akkor „nem tűri” meg a segítséget, azt egyedül kell elkészítenie, de vannak közös munkái a lányokkal, kitűzőt, egy kisebb szütyőt vagy ajándékba egy kedves emléket szívesen készítenek együtt.

Ha csak ránézünk Adélra vagy szétnézünk otthonában, könnyen levonhatjuk a következtetést: a színek fontosak számára, végigkísérik a mindennapjait. És éppen ezért, mert az ő világa igen színes, a nemezelés mellett a gyapjú és a selyem festését is kitanulta szintén saját megérzéseire hagyatkozva. Mert a színek – mondja – feldobják a legszürkébb hétköznapokat is.