Amerikától Kecsetig – elmenni jó, de hazajönni még jobb

Délután hatkor indult az autóbuszuk Székelyudvarhelyről Budapestre, ahonnan az Amerikai Egyesült Államokba repült, de a kecseti születésű Kis Attila hat óra előtt öt perccel még anyósáék udvarán üldögélt, és azon töprengett, vágjon-e neki az útnak vagy sem. 2016. december 11-én mégis úgy döntött, feleségével, Csillával együtt útra kelnek Pennsylvania államba, hogy pénzt keressenek, amelyből itthon felépíthetik saját családi gazdaságukat. Erről mesél Attila és Csilla a Liget olvasóinak kecseti otthonukban, ahová Amerikából költöztek haza idén tavasszal, és lépésről lépésre haladva építik fel a megálmodott gazdaságot.

2013-ban kezdtek el egy tanyán dolgozni a magyarországi Nemesvámoson, Csilla sajtkészítéssel, Attila állatokkal foglalkozott, majd átkerültek egy másik tanyára, ahol hobbiállatokat láttak el. 2016 őszén jöttek haza, akkor kaptak egy ajánlatot kőművesmunkára, amelyhez Manchesterbe kellett volna repülniük, meg is vették a jegyet, de még itthon kiderült, hogy nem volt munka, átverték őket. Még ugyanabban az évben Csilla volt osztálytársán keresztül értesültek az amerikai munkalehetőségről, a Pennsylvania állambeli Hershey városában szállodafelújításhoz kerestek munkaerőt. 

Amikor elindultam a szüleimtől, Kecsetről, épp disznóvágás volt, hatkor indult a busz Budapestre, hat óra előtt öt perccel azon gondolkodtam Udvarhelyen az anyósomék udvarán, hogy menjek vagy ne menjek, de amennyire nem szerettem volna menni, annyira jó volt végül. Pennsylvania államba, Hershey városába mentünk, ahol a híres csokoládégyár is van, s ha tiszta volt a levegő, még a finom kakaószagot is lehetett érezni. Reggel héttől este hétig dolgoztunk, péntekenként öt óráig, a szombat szabad volt, majd Delaware-ban is dolgoztunk szintén szállodafelújításban. Munka szempontjából jó volt, de idegen környezetben nem érzem jól magam, nem tudnám elképzelni, hogy Amerikában éljek, a betondzsungel nem az én világom” – mondja határozottan Attila.

Csilla bevallotta, sok mindentől féltek indulás előtt, hiszen egyikük sem ült még repülőn, angolul csak ő tudott, de ő is csak alapszinten, s attól is tartottak, hogy miután megérkeznek, ott dől el, hogy beengedik az Államokba vagy sem.

Ketten voltunk, így nincs akkora hiányérzete az embernek, én gondoltam arra is, hogy jó lenne tobbet maradni. Attila viszont nem, ő a rutint szereti jobban, én a mindennapi új kihívásokat, de itthon is van mindkettőből bőven” – magyarázza Csilla. Attila hozzáteszi, ahogy a szólás járja, még a ló is jobban üget hazafelé, ők is úgy jöttek, és már csak kirándulni mennének vissza. „Most kezd itthon kialakulni minden, és már annyiszor kialakitottuk magunknak az életet Magyaországon is, hogy nem biztos, hogy akarnánk-e még egyszer elölről kezdeni mindent” – mondja Csilla.

Attila a gazdálkodás mellett egy helyi tejfeldolgozó gyár termékeit szállítja az ország minden részébe, Csilla pedig egy székelyudvarhelyi panzióban dolgozik, otthon pedig joghurtot készít a tehéntejből, a többi részét pedig beadják a tejcsárdába. Tudják, hogy nagy gazdaságot csak lépésről lépésre haladva tudnak felépíteni. Nem lehet egyből nagy állatállományt beállítani, előbb földek kellenek, hogy megtermesszék az állatoknak való takarmányt.

Attila szüleinek is vannak földjeik, bérbe is vettek még, az Államokban szerzett pénzüket pedig három tehénbe és mezőgazdasági gépekbe fektették, illetve elkezdték kibővíteni Attila szüleinek kecseti házát. „A gazdaélet úgy működik, hogy megvannak az állat- és földalapú állami támogatások, de vannak elvárások is. Meg lehet élni ebből, de csak nagyobb létszámú állatállománnyal. Igaz, ha tíz tehén van, akkor is ugyanannyit kell dolgozni, mint hárommal, de tízzel jobban kijön az ember, nagyobb a támogatás is. Tervezem, hogy veszek még teheneket, de előbb megnézem, hogy mennyi takarmány gyűl össze azokból a területekből, ami most van, mert nem szeretnék úgy járni, hogy megveszem az állatokat, és télen vakarom a fejem, hogy kitől vegyem a szénát. Megvehettünk volna tízet, de lehet, hogy összeomlottunk volna alatta, jobb lépésről lépésre haladni” – vallja a gazda.

Kíváncsiak voltunk arra is, milyen különbségekre figyelt fel a fiatal pár a két társadalom között, de szinte be sem fejeztem a kérdésem, mindketten egyszerre vágták rá: a hatalmas nyugalom a nagy különbség a hazai és az amerikai élet között.

– meséli Attila. Csilla hozzáfűzi, ők igyekszenek, hogy ne váljanak itthon ilyenné, de nem csodálkoznak ezen az emberi magatartáson sem, hiszen a napról napra való élés, a rutin, a meg nem fizetett sok munka teszi ilyenné az embert – véli az asszony. „Ott nem úgy van, mint itthon, hogy ha az ember felvesz egy piros szandált, ujjal mutogatnak rá, ott akár pizsamában mennek el a Walmartba (egy amerikai nagyáruházlánc – szerk. megj.), megveszik, ami kell, nincsenek rágörcsölve, kivárják türelemmel a sorukat, s ha egy méternél közelebb kerülnek egymáshoz, már elnézést kérnek. Itthon, ha bemész a boltba, ráülnek a hátadra, rád nyomják a bevásárlószekeret. Nincs ott az a mindennapi stressz, mint itthon. Az egészségügy viszont teljesen más, ha valami bajod van, nagyon sokba kerül. Sokan élnek szállodában, sokan bérelnek lakást, hisz csak egyet gondolnak, költöznek is másik államba. Bármilyen autót lehet venni, az üzemanyag olcsóbb, mint a tej, egy gallon üzemanyag, ami 3,7 liter 2 dollár 35 cent, egy gallon tej pedig 3 dollár 20 cent” – idézi fel Attila.

A családon kívül legjobban az itthoni ízek hiányoztak – vallja be a fiatal pár. Itthonról küldték nekik a tárkonyt, a kaprot és az ételízesítőt. „Mi is megkóstoltuk az indiai kaját, mert indiaiaknak dolgoztunk a szállodafelújításban. Eleinte gondolkodtunk, hogy együk-e vagy sem, de aztán nagyon megszerettük, nem csak csípett, hanem finom is volt. Jól tudják, hogy mikor mit kell főzni, amikor például betegszabadságon voltam, hozták nekem a forró indiai levest. Mi pedig vinettát kavartunk ki nekik, és azt ők is nagyon szerették” – mondja Csilla.

A fiatal pár úgy érzi, sosem jön el az az idő, amikor úgy érzi az ember, hogy minden pénze megvan, ha erre vártak volna, akkor sosem jöttek volna haza. Minél több pénze van az embernek, annál több kell, és a fizetéssel együtt nőnek az igények is – vallják.

Itthon is szépen meg lehet élni, ha megteremti a körülményeket az ember, bár tény, hogy nem azon a színvonalon, mint egy átlag amerikai.

Kell hagyni, hogy az élet kialakítsa önmagát – mondja nekünk Attila, miközben büszkén mutatja meg nekünk a traktort, a bálázógépet, a boronálót, a veteményest. A kecseti gazda és felesége tudják, a pénz mulandó, de a tapasztalat örök életre szóló befektetés, már ezért is megéri haza jönni, és itthon befektetni a pénzt, vallják.