Amikor egy ifjú hölgy kivágja a rezet

Önkéntes vagy más ifjúsági programok keretében vagy egyszerűen csak önerőből számos országot bejárt már az udvarhelyszéki Gábor Anita. Az utazások során begyűjtött élmények pedig akár évek múltán is inspirálóan hatnak rá, az általa készített bizsukból visszaköszönnek a török, a tunéziai, a ghánai, malajziai motívumok.

Tulajdonképpen Anita bizsui keltették fel az érdeklődésemet, aztán teljesen más irányban indult el a beszélgetés, amikor kiderült, hogy nagyon sok országban megfordult már. Éveken keresztül egy önkéntes program keretében járt Ázsiában, Afrikában, az Erasmus-program segítségével fordult meg számos európai országban. S tulajdonképpen a bizsukészítés is összefügg az önkéntes tevékenységgel, ugyanis három évvel ezelőtt egy külföldi misszió során készült el az első kiegészítő.

„Egy európai önkéntes szervezet programja keretében éppen Görögországban kellett volna kézműves- és fotóworkshopokat tartani, de a program nem működött igazán jól, nyár volt, nem nagyon jött senki, és én unalmamban elkezdtem fa fülbevalókat készíteni. Volt ugyanis ott egy kis asztalosműhely, egy kis játékgyár, s az egyik srácot megkértem, hogy vágjon nekem kis fa darabokat.

– meséli.

Anitától egyébként nem áll távol ez a világ, a temesvári Nyugati Egyetemen tanult divattervezést, majd az utolsó év első félévében egy nagyszerű lehetőségnek köszönhetően Törökországban tanulhatott fél évet ezüstékszer-készítést. Annyira beszippantotta ez a világ, hogy eldöntötte, a későbbiekben inkább ezzel szeretne foglalkozni. „ Közben még nagyon sokáig ment a ruhavarrás, dolgoztam varrónőként is, sokáig tartott, ameddig átváltottam az ékszerkészítésre, de most már ezen a vonalon maradnék. Egyébként én egészen kiskorom óta bütykölök valamivel, 12 évesen már megtanultam varrógépen varrni, addig kézzel varrtam” – jegyzi meg.

Egy ideje nem használ ezüstöt az ékszerkészítés során, elsősorban rézzel dolgozik. Szereti ezt az anyagot – folytatja –, szereti azt, ahogyan átalakul a kezében, és mivel már legalább két éve ezzel foglalkozik, egyre jobban is megy. Az ezüsthöz talán később visszatér – jegyzi meg –, egyelőre az alapanyag, illetve a megmunkálásához szükséges eszközök is drágák.

Fülbevalók, gyűrűk, nyakláncok, karkötők kerülnek ki a keze közül, van, amikor fából, de többnyire rézből. „Ritkán rajzolom le az adott modellt. Végiggondolom, melyek a lépések, elkezdem kivágni a formát, rengeteg csiszolás, fényezés következik, majd forrasztás, végül pedig a legvégére marad még egy fényezés. Elsősorban hulladékkal dolgozok. Van egy gyár, ahol réz munkalapokat készítenek, onnan jutok hozzá a hulladékhoz, a rézdrótokat pedig megvásárolom. Mivel apukám asztalos, amikor fával dolgozom, a nagyobb darabokat ő szeleteli fel nekem, de a kisebb darabokat én vágom ki. A fánál rengeteget kell csiszolni, az nagyon sok időt felvesz” – meséli.

Ezeken a darabokon visszaköszön egy-egy afrikai, arab, ázsiai motívum, amelyek emlékét fotókon vagy a szívébe zárva hozta magával.

„Nekem mindig nehéz volt eldöntenem, hogy hol éljek, hol telepedjek le. Szeretek utazni, és pár éve az lett a megszokott, hogy mindig úton vagyok. Ez a kettős dolgot szerettem volna jelképezni, amikor a Roods márkanevet kiválasztottam. Az utazás és helyben maradás ötvözete” – magyarázza.

Egyelőre itthon van, a járványhelyzet kicsit közbeszólt, ami különböző önkéntes programokban való részvételt illeti, de minden vágya eljutni Dél-Amerikába. Az utazás, a külföldi lét sokat változtatott rajta – jegyzi meg –, önállóbbá vált. „Mindenki csodálja, hogy nem félek semmitől, eléggé másként látom a világot az itthoniakhoz képest, amit itthon elég nehezen fogadnak el. Kicsit nehéz visszailleszkedni, ha valahonnan hazajövök”.

S amíg beszélgetünk, nincs ahogy ne vegyem észre karján hosszan a tetoválásokat, persze hogy ezek is az utazással köthetőek össze. Vannak köztük olyan török és tunéziai motívumok, amelyek egy barcelonai tetováló műhelyben készültek egy tunéziai barátnővel való örök barátság jeléül.