HIRDETÉS

Amikor Petry Bernádyt heccelte

Fodor János 2017. november 06., 15:02

Az ún. „boldog békeidők,” vagyis az első világháborút megelőző időszakban a személyes kapcsolatok minősége sokkal többet számított, mint az éppen zajló politikai viták. Ugyanis akár Marosvásárhelyen, vagy az ország többi részében számos politikai vita, botrány és nem kevés személyeskedés keserítette a korabeli politikusok mindennapjait, amelyek megoldásából olykor a humor sem hiányzott. Ezekből szemlézünk néhányat Marosvásárhelyről.
 

Bernády György 1896 körül

A dualista rendszerben a magyarországi pártok elsősorban a 67-esek és a 48-asok közötti közjogi vita mentén foglaltak állást valamelyik oldalon. Az 1867-es kiegyezést követően az említett közjogi kérdésben a kiegyezés melletti markáns nézőpontot az 1875-1905 között kormányzó Szabadelvű Párt, majd azt követően 1910-től 1917-ig− lényegében ugyanazzal a háttérrel rendelkező− Nemzeti Munkapárt képviselte. Ezzel szemben az ellentábort Függetlenségi és 48-as Párt és a mögötte felsorakozó ellenzékiek jelentették. Ők bírálták a kormány gazdaságpolitikáját, a dualista rendszer közös intézményeit, valamint független és nemzeti jellegű követeléseket fogalmaztak meg Béccsel szemben. Az 1900-tól 1912-ig terjedő időszakban több belpolitikai válság zajlott. Széll Kálmán kormányzati időszakát követően − amelyet a korabeli szójáték szerint „széllcsendnek” hívtak −Tisza István alakított kormányt 1903-ban. Tisza arra készült, hogy a parlamenti szabályok megváltoztatásával letörje az ellenzék obstrukcióját, vagyis ellenállását, a közjogi kérdések megvitatásakor. Szigorú és konok hozzáállásával, valamint erélyes politizálási stílusával népszerűsége csökkent saját pártján belül is, amelyet 1906-ban, leváltását követő évben kénytelen volt feloszlatni.

Hofbauer Aurél. Bernády panasszal fordult a belügyminiszterhez Hofbauer magaviselete miatt

HIRDETÉS

1905-ben ugyanis az addig kormányzó Szabadelvű Párt történetében először elvesztette a választásokat, viszont az uralkodó a nemzeti koalícióba tömörülő ellenzéki pártok képviselői helyett a korábbi honvédelmi minisztert, Fejérváry Gézát − a királyi testőrség, azaz a darabontok parancsnokát − nevezte ki miniszterelnöknek.

A szövetkezett ellenzék reakcióként „nemzeti ellenállást” hirdetett, amelyhez a legtöbb vármegye − így Maros-Torda is − csatlakozott.

A Monarchia- és királyellenes hangulatot végül a következő évben sikerült megfékeznie az uralkodónak és az általa kinevezett kormánynak: az ún. áprilisi paktumnak nevezett titkos megállapodás értelmében a nemzeti koalíció feladta követeléseinek jelentős részét, cserében pedig kormányt alakíthattak. A korábban szabadelvű párti Wekerle Sándor vezette koalíciós kormány 1910-ig maradt hatalmon, amelyet követően a Tisza István által alapított Nemzeti Munkapárt vette át a vezetést.

A kiegyezés pártján

Bernády György polgármestersége idejének (1902−1913) első 8 évében inkább tartózkodott a nagypolitikai kérdésektől, állásfoglalástól. Korábban az ellenzéki párt vezetője volt, azonban a pártváltását követően (mivel „átigazolt” a kormánypárthoz) sokan nehezteltek rá. Főleg a megválasztását követő időszakban csupán adminisztrációs kérdésekkel, városfejlesztéssel, valamint szakpolitikai problémákkal foglalkozott, a törvényhatóságban sem engedélyezte a politikai kérdések tárgyalását. Ennek ellenére nyilván volt saját szilárd véleménye az országos problémákról, ezeket elsősorban szűk baráti körökben ismertette. Ilyenkor azt hangoztatta, hogy szerinte

„az egyetlen posszibilis párt az uralkodó ház.”

Az uralkodó iránti lojalitása mellett a kiegyezés kidolgozóit is gyakran éltette. Azt vallotta, hogy „aki a magyarságért dolgozni akar, ennek a politikának vezető egyéneivel kell a kontaktust tartania.” Emellett pedig hitt egy valamikori független Magyarország létrejöttében is, amely szerinte csak egy „jövőbeni, ismeretlen világváltozással következhetik be” és nem a politikai, közjogi viták szóharcaival. Addig viszont meggyőződése szemléltetéséhez elővett egy osztrák-magyar bankjegyet, amelynek a magyar oldali feliratára mutatva igazolta a „magyarság 50%-nyi igazságát a Monarchiában.” Ehhez alkalmazkodva mindig a mindenkori kormánypárt embereivel tárgyalt, s elmondható, hogy szinte mindegyikkel bizalmas viszonya volt.

Összeveszés és kibékülés 

Bernády személyes kapcsolatait kevésbé a politikai pártállás, vagy az ideologizálás határozta meg, hanem elsősorban az érdek.

Petry Zsigmond mészáros, aki Bernády egyik fő kritikusa volt a polgármester korábbi pártváltását követően, ismét kibékült a városvezetővel. Azonban az említett „kibékülés” ezúttal sem tartott sokáig: 1909-ben ismét kibékíthetetlen politikai ellentétek merültek fel a kettejük között, ami miatt

Petry saját lapot alapított Függetlenség címmel, amelyben kedve szerint szidhatta a városvezetőt.

Összeveszésüket követően Petry különösen irigy volt a polgármester népszerűségére, valamint azon márványtáblákra, amelyeket „készült a Bernády polgármestersége idején” felirattal függesztettek ki az új, vagy felújított középületekre. Emiatt szellemesnek szánt bosszúból Petry biztatására három „piaci tróger napszámos” hátán  a reklámtáblán a következő felirat volt:

„Berúgtam a főtéren dr. Bernády György polgármester idejében.”

Kettejük vitája csupán egy évtized múltán rendeződött, ekkor azonban életük végéig tartott a barátságuk.

Bírált alpolgármester

Bernádynak hasonlóan hullámzó kapcsolata volt a hozzá közel álló tisztviselőkkel is. Első mandátuma idején alpolgármesterével, Oroszlány Istvánnal (aki korábbi vetélytársa, ugyanakkor szabadkőműves társa is volt) jól együttműködött.

Oroszlány István korábban vetélytársa, ugyanakkor szabadkőműves társa is volt Bernádynak

Az 1907-ben elhunyt Oroszlány helyére Hofbauer Aurélt választották polgármester-helyettesnek. Bernády egykori kihívójával kezdetben nem tudott megfelelően együttműködni. 1907-ben Bernády panasszal fordult a belügyminiszterhez Hofbauer magaviselete miatt. Szerinte az alpolgármester elhanyagolta hivatali teendőit, engedetlen magaviselete és munkakerülése mellett a „közönséget megbotránkoztató” életmódot folytatott. Bernády levelében példát hozott fel Hofbauer „megbotránkoztató” viselkedésére:

„folyó hó 5-én a reggeli órákban részeg állapotban szedték őt fel a Korzó kávéház előtt, s szállították haza egy hírtelenben előállított városi fogaton a rendőrök, s hogy legutóbb a folyó hó 17-én virradó éjjel nagy tömeg hosszú időn át valóságos játékot űzött vele, a mint részeg állapotban a Főtér egyik padján mély álomban merülten aludt mindaddig, amíg onnét egy városi kocsin el nem szállították.”

Az ügyet a városi tanács is megtárgyalta. A tárgyaláson Bernády békésen remélte az ügy megoldását. Ez be is következett, Hofbauer kezelni tudta alkoholproblémáit és a következő években hű követőre talált benne Bernády. Számíthatott rá a törvényhatóságban, valamint barátságuk is valósággal elmélyült. Erről tanúskodik Bernádytól az „Édes Aurél!” levélbeli megszólítása. Bernády későbbi (1913-as) főispáni kinevezését követően Hofbauer került a polgármesteri állásba.

HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS