Az a lenyűgöző matematika: Zsombori Gabriella

A matematika nagyon komplex, akkor kezdődnek a problémák, ha kiesnek ismeretek – mondja a tanárnő, aki szerint ezért is nagyon fontos, hogy már a kisiskolásként érezzük a természetes számnak a fogalmát, magát a számot.

„Engem a matematika lenyűgöz. Talán nehezebb megtalálni benne a szépséget, de nagyon szép tud lenni, és tulajdonképpen minden természettudománynak az alapja. Szeretek a tanteremben lenni. Szeretem, ha a diákok gondolkodnak, imádom, ha kérdeznek, és azt szeretem a legjobban, ha nehezen tudok válaszolni a felvetéseikre, mert akkor eljutottunk egy olyan szintre, amikor már megfogalmazódnak számomra sem egyértelmű kérdések ” – mondja.

De mégis miért van az, hogy amíg sokak számára a matematika a világ legcsodálatosabb tantárgya, másoknak rémálmokat okoz? Hol csúszhat el a dolog?

Zsombori Gabriella szerint egyértelműen a tanteremben és otthon. „Nem tesz jót, ha a gyermek mást sem hall a szüleitől, mint azt, hogy hogy utálták a matekot. Ha szeretsz olvasni, és a gyerek azt látja, őt is érdekelni kezdik a könyvek, igényli, hogy olvass neki. Ha szeretsz gondolkodni érdekes matekfeladatokon, és azt látja, akkor őt is érdekelni fogja. A matematikával szembeni ellenérzés otthonról is jöhet. De az osztályban is lehetnek bajok. Mindig ledöbbent, hogy milyen lelkes gyermekek indulnak iskolába óriási örömmel, tanulni akarással, de ha középiskola végére ebből nem marad semmi, akkor valahol valaki erősen rosszul végzi a dolgát” – jegyzi meg. 

Úgy látja, a jelenlegi tanügyi rendszer egyik rákfenéje, a vizsgák, az azokra való felkészülés sincs a gyermekek, a pedagógusok segítségére. „Olyan okos, ügyes, gondolkodni vágyó gyermekek vannak a tantermekben, de a vizsgára való felkészülés kiöli belőlük az utolsó szikrát is. Persze nem korrekt mindent a rendszerre fogni.

A tanárnak pedig akkor jó, ha a gyermeknek is jó. Ezt nem szabadna szem elől tévesszük. Sokan szeretik a tantárgyukat s mégsem képesek a hangot megtalálni a gyerekekkel”. 

Mint meséli, matematikai képességei korán jelentkeztek, már negyedik osztályosként magával ragadta a számok varázslatos világa, a versenyek, és ő már akkor eldöntötte, hogy tanár szeretne lenni. Volt is hozzá tehetsége, s ez idővel egyre nyilvánvalóbbá vált, nem kis büszkeséggel eleveníti fel azt, amikor tizenegyedik osztályos korában középiskolai tanárai biztatták, hogy válassza a tanári pályát. „Más volt akkor a tanár-diák viszony, de akkor is értékeltem azokat a tanárokat, akik emberszámba vettek, emberként is vigyáztak ránk. Kevesen voltak, talán most is kevesebben vannak, mint ahányan kellene legyenek, de az, hogy odajöjjön a matektanárod, és azt kérdezze, gondolkodtál-e azon, hogy matektanár legyél, mert jól megállnád a helyed, az már akkor is nagy dolognak számított. Velem ez történt” – mondja csillogó szemekkel. 

Ahhoz, hogy valaki nagyon jó legyen a szakmájában nap mint nap, újra és újra töltekeznie kell – vallja. És – teszi hozzá – akarnia kell átadni a tudást, viszont ez esetben „nem lehet egy szemellenzővel húsz, negyven éven keresztül nap mint nap ugyanazt csinálni”.

Ez egy óriási kihívás. Ebbe nagyon könnyen bele lehet fáradni, és emiatt óriási a kiégési százalék a tanároknál. Fantasztikus gyorsasággal változik a világunk, és ez a gyerekeken tapasztalható” – mondja. Ő, bármennyire is meglepő, a matekkel töltekezik. Nevetve mondja, órákat képes akár szombaton is a konyhaasztal sarkánál egy feladat mellett ragadni. De feltöltődik a csillogó gyermek tekintetektől, a velük való együtt gondolkodástól, a csendtől, a hegyek látványától, a Magyarországon tanuló 15 éves, tehetséges fia csellójátékától, 13 éves lánya hokisikereitől. 

„Én nagyon hálás vagyok azoknak az embereknek, akik látták bennem, hogy képes lennék átadni azt, amit tudok. Nem elég csak átadni, azt a gyermek el is kell vegye. Nyilván erőfeszítés kell mindkét részről, én fejre is állhatok, ha valaki elutasítja akár a személyemet, akár a tantárgyat. Hihetetlenül jó érzés, amikor látod, hogy valaki valamit megért, és boldogul azzal, amit te tanítottál neki. Össze tud rakni dolgokat, gondolkodik. Igazából mi, matektanárok azért kellene ott legyünk, hogy gondolatmenetet építsünk, hogy a gyermek egyre mélyebb gondolatmenetet legyen képes felépíteni. És ha egy mély gondolatmenetet végig tud vinni, akkor az életben bármit meg tud csinálni.

Elsősorban ez lenne a feladatunk, hogy tanítsuk meg jól gondolkodni.

És tanítsuk meg emberségre, alakítsuk, hiszen rengeteg időt eltölt egy gyermek az iskolában, ott alakulnak emberré a szemed előtt, és nem mindegy, hogy milyen mintákat látnak” – magyarázza lelkesen.

Az egykori alpesi síző Zsombori Gabriella jelenleg a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumban tanít matematikát, és betanító tanár a Waldorf-iskolában. Huszadik éve van a pályán, tanított korában Kolozsváron a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen, majd a Sapientia EMTE csíkszeredai karain.

– mondja, miközben váltig azt bizonygatja, nem tesz ő semmi rendkívülit, hiszen még sok olyan tanár van, aki a hozzá hasonló lelkesedéssel lép nap mint nap a tanterembe. Legutóbb a Magyarság Háza felkérésére kezdett el egy rendkívül érdekes, magával ragadó előadássorozatot. (Eddig két rész jelent meg belőle, az egyik a valószínűségszámításról, a másik a matematikai analízisről szól.) Nem, nem voltak ezek rendhagyó matematikaórák – mondja nevetve –, számára és diákjai számára minden matematikaóra ilyen.