Az élményfürdő, amely úgy épült ki, mint egy puzzle

Simon Virág 2023. november 27., 19:24 utolsó módosítás: 2023. november 28., 12:55

Gyógyvíz és fürdő, kinti és benti medencék, bivalyrezervátum, szabadtéri makettpark, ahol székelyföldi épületek is vannak, csendes kisváros – mindez jellemző az Aradtól csak bő órára levő Mórahalomra, amelyet nemrég látogattunk meg, és amely elbűvölt.

Az élményfürdő, amely úgy épült ki, mint egy puzzle
galéria
Fotó: Simon Virág

Amikor magyarországi fürdőhelyek meglátogatását fontolgatjuk hajlamosak vagyunk leragadni Hajdúszoboszlónál, esetleg elmegyünk Nyíregyházáig vagy meglátogatjuk Gyulát.

Holott a Szeged környéki települések, amelyek Aradtól alig egy bő órára vannak, is megérdemlik, hogy felkerüljenek a nyaralási, telelési célpontok közé.

Nemrég Mórahalomra látogattunk, amely Marosvásárhelytől szinte egész végig autópályán közelíthető meg, és az egyik legkedvesebb, legcsendesebb és legtisztább magyarországi település, ahol eddig voltunk.

A testvértelepülések Fotó: Simon Virág

A fiatal kisváros

Vendéglátóink a mórahalmi turizmus fellendítésével foglalkozó iroda munkatársai voltak, akik egy bő napig meséltek nekünk a fiatal településről, amely 1950-ben jött létre. A Közép-Európa legnagyobb összefüggő sivatagjaként is emlegetett Homokhátság egyik kiemelkedő települése.

Mivel az 50-es évekig Szeged tanyaközségeként tartották számon, azután úgy lehetett alakítani és formálni, hogy a legfontosabb létesítmény, a Szent Erzsébet Gyógyfürdő köré csoportosuljon minden.

A fürdő mellett van egy gyönyörű park, ahol nagyokat lehet sétálni, kisebb-nagyobb szobrok vannak, és ottjártunkkor példás rend és tisztaság fogadott. De itt vannak a szállodák és vendégházak, valamint az egészségügyi központ és a katolikus templom is. Ez utóbbi háta mögött, szintén a park részeként egy kálvária van kialakítva.

Balog Stampf Mariann, aki szívvel-lélekkel dolgozik a mórahalmi turizmus fellendítésén, arról mesélt, hogy miért érdemes Mórahalomra látogatni, mivel vonzzák a magyarországi turistákat, valamint a közeli Szerbiából és Romániából érkezőket.

Bár elsősorban a gyógyfürdővel csalogatják a vendégeket, érdekes látnivaló Mórahalmon a Nagyszéksós-tó melletti bivalyrezervátum, ahol az állatokat a Bölömbika tanösvényen sétálva lehet megnézni.

A bivalyokról kapta a nevét a városnéző elektromos kisbusz, a vízi bivalyok latin neve ugyanis a Bubalus bubalis, így lett a kisbusz Bubabusz.

A bivalyokról elnevezett városnéző busz Fotó: Simon Virág

Emlékpark és annál is több

Ezzel a busszal utaztunk el az Ezer Év Parkja – szabadtéri makettparkba, ahol

Magyarország egykori határain belül levő összes tájegységről megismerhetünk épületeket és ezek történeteit.

Erdélyből ott van többek között a csíkszeredai Mikó-vár, a temesvári barokk palota, de a székelyderzsi és nagyajtai erődtemplom kicsinyített mása is.

A tájékozott történész Fotó: Simon Virág

Itt Fodor István történész vezetett körbe és mesélt nemcsak a füves udvart elfoglaló, részben téliesített makettekről, de a Petőfi-kiállításról is. Akkora lelkesedéssel és hozzáértéssel mesélt, hogy nem csoda, ha tanárok és szülők rendhagyó történelemórára és családi kiruccanásra is elhozzák ide a gyermekeket, fiatalokat. Itt a parkban kóstoltuk meg a helyi rétest is, amelyet kár lett volna kihagyni.

Szintén a Bubabusszal jártuk körbe a várost, láttuk a Kolo Kulturális központot, ahol

közös kulturális eseményeket, színházi előadásokat is szerveznek, de nem ritka, hogy itt találkoznak és egyeztetnek több ország politikusai is.

A központ mellett egy magas kilátó is van, ha arra járunk mindenképp érdemes fentről is megnézni a patinás kisvárost.

Csíkszereda is jelen van Mórahalmon Fotó: Simon Virág

Ahova többször be kell térni

Természetesen nem hagytuk ki a gyógyfürdőt sem, amely mint egy folyamatosan alakuló puzzle, több érdekes helyszínnel és medencével várt minket. Azért hasonlítom a puzzle-höz, mert több részből áll, és mint Méhészkei Kiss Nimród fürdővezető-helyettestől megtudtuk

azért ilyen, mert folyamatosan bővítették, fejlesztették, ahogy volt erre egy kis pénzük.

A kinti medence Fotó: Simon Virág

Így jól oda kell figyeljen, aki először jár az épületben, hogy

az emeletek és folyosók között megtalálja a számára megfelelő medencét.

Nekem legjobban a szabadtéri kinti medencék tetszettek, amelyekben forró víz volt és a hűvös novemberi délutánon is kellemesen lehetett fürdeni bennük. De

nagy élmény volt úszni a nyáron szabadtéri, télen fedett olimpiai méretű medencében is. Ez utóbbi vize kiváló hőmérsékletű, nemcsak úszásra, de pancsolásra is alkalmas.

A gyógyvíz és a szentképek Fotó: Simon Virág

Egyik részében egy felfújhatós csúszda és ugrálópark van, hogy a gyermekek télen is megtalálják a számukra kedvenc elfoglaltságot. Nyáron szabadtéri strand és még több medence várja az idelátogatókat. Megtudtuk, hogy

a földből feltörő forró gyógyvízzel nemcsak a reumás betegségekben szenvedőket gyógyítják, hanem azzal fűtik az egész gyógyfürdőt, de a közhivatalokat és iskolákat is.

Kipróbáltuk a csendes wellnesst is, ahol megpihentetnek azok, akik nem szeretik a túl nagy nyüzsgést és inkább egy szaunamester irányította szeánszon lazulnának.

Csúszdákkal is várják a vendégeket Fotó: Simon Virág

Mit érdemes tudni még?

Mórahalom elsősorban gyermekes családok, nyugalomra vágyó középkorúak vagy idősek számára lehet ideális célpont, akár egy hosszú hétvégére, akár egy egész hétre.

Ez utóbbi esetben érdemes egy napot akár Szegeden, akár a szintén közelben levő Szabadkán és Palicson tölteni.

Online és személyesen is ki lehet váltani a mórahalmi turisztikai kártyát, ami számos szálláshelyen, de vendéglőben és kis üzletben is kedvezményt biztosít. Aki utazni szeretne annak érdemes felkeresnie a mórahalmi turisztikai iroda holnapját, hiszen onnan sok mindent megtudhat és jó tippeket is talál.

A makettek Fotó: Simon Virág

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A liget.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID liget.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ liget.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMAL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport