Babák lélekkel: kézműves darabok ölelgetésre

„Ha elkezdek egy babán dolgozni, még magamról is megfeledkezek, csak a baba van, na meg a kisfiam, aki a földön tart” – mondja nevetve Ördög Domitilla, aki Gyergyószentmiklóson készíti kézműves babáit. Csupa mosoly nő, aki olyan csillogó szemekkel és akkora szeretettel mutatja be a körülötte lévő kis babákat, hogy az embernek kedve támad máris magához ölelni egyet. Sok évnek kellett eltelnie, míg beszélgetőtársam megtalálta a saját útját. A varrás mindig is érdekelte, meg is tanult szabni és varrni, sőt néhány évig egy varrodában dolgozott, ám az – mint fogalmaz – lelketlen volt, a szalagmunka elfárasztotta. Tulajdonképpen – jegyzi meg – ő az első két babáját már tizenhat éves korában megvarrta, aztán évek múlva még készült két baba, végül hosszas szünet következett.

„Régóta szeretnék babákat varrni, de valami miatt mindig halogattam. Mindig volt valami ok, amiért csak egy hátsó gondolat maradt, és nem fogtam hozzá. 2019-ben jött el az ideje annak, hogy újra egyet megcsináljak az unokahúgom kislányának. Neki nagyon tetszett, én nem mondom, hogy száz százalékban elégedett voltam, de elég jónak találtam, s ez ösztönzött arra, hogy még készítsek.

– mondja, miközben pajkosan magához ölel egy babát. És ezzel már is bemutatja Rézit, amely az elsők között készült el és annyira hozzánőtt, hogy azt senkinek sem adná.

Álmában született meg Rézi – mondja –, pontosabban megálmodta a nevét, illetve azt, hogy vörös haja van és kissé szeplős. De ott van kis félénk Emili is, aki kicsit tán rá hasonlít – mondja – nagyon közel áll a szívéhez, örök darab. Mindegyikhez kötődik, de nincs jobb érzés annál, amikor egy kislány boldogan magához szorítja újonnan kapott babáját.

„Na akkor el tudom engedni. Ez szenzációs, ez a legjobb érzés a világon” – és csillognak a szemei.

Ha munkához lát, nincs konkrét terve, munka közben alakul, kivételt képeznek a rendelésre készülő babák. Mert igen, van, amikor személyre szabottan készíti a kis játszópajtásokat, azaz a baba hasonlít jövendőbeli tulajdonosához. Egy elvárás, amelynek megfelel, de ő inkább azt szereti, amikor a fantáziája szárnyalhat. A kapott információk birtokában nézegeti egy-két napig a kislány fényképét, akinek az ajándék készül, próbálja ezek alapján kicsit jobban megismerni, aztán munkához lát.

„Nem mindig sikerül, hogy száz százalékban hasonlítson, lehet, még fejlődnöm kell, de az is lehet, hogy nem is kell annyira hasonló legyen. Az én kedvenceim azok, amelyek teljesen belülről jönnek. Az én kútfőmből.

Többféle sablon alapján dolgozik – meséli.

„Folyamatosan fejlesztem magam, mindig új és új lehetőségeket próbálok ki. Fekete teával festem meg a sima pamutvásznat, kirajzolom rajta a mintát, a sok apró darabot, hiszen egy baba több tucat darabból áll. A varrógéppel nagyon apró öltésekkel körbevarrom, kivágom, kifordítom őket és betömöm. Eleinte vatelinnel tömtem formára, most gyapjúval is próbálkozom, de attól is függ, hogy ki mit szeretne. Gyapjúval kellemesebb, nem kell keményre tömni ahhoz, hogy egyenletes legyen a baba teste. Ellenben vatelinnel könnyebb dolgozni, a gyapjú makacsabb, nehezebb utólag összevarrni. S amikor mindegyik rész elkészült, összeállítom.

A legnehezebb a fejet kitömni formára, aztán varrok neki apró orrocskát és amikor összeállt minden, kézzel kihímezem a szemét, szemöldökét, száját, szempilláját. Végül szálöltéssel körbevarrom a fej hajas részét, következik a haj, amelyhez gyapjút vagy műszálas fonalat használok. Szálanként horgolom, kötözöm, horgolom, kötözöm addig amíg a megfelelő lesz. Ha ezzel megvagyok, jöhet a ruha. Kiválasztok néhány anyagot, és odateszem az arcához, ő megmondja, melyik lesz jó. Magam varrom kézzel a kis cipőcskéket is, mikor bőrből, mikor műbőrből” – vázolja a munka mentét.

És aki azt hiszi, hogy ezzel kész is a baba, na az téved. Egy-két nap „pihenés, ismerkedés következik”, nézegeti, megöleli, addig-addig pihenteti, amíg megszületik a neve. „Amikor megvan a név, akkor tudom őket lefotózni. És akkor már úgy érzem mintha lelkük lenne, akkor már nem egy tárgyként tekintek rájuk. Na ekkor készült el a baba”. És azt tán mondanom sem kell, van ezeknek a babáknak parányi kis ruhácskájuk, kabátjuk, alsóneműjük.

Ezeket a bűbájos kis apró, mintegy harminc centiméter hosszú babákat nem csak a legkisebbek kaphatják ajándékba, felnőtt megrendelői is akadnak Domitillának, legidősebb megrendelője egy 75 éves idős hölgy volt, aki saját részre kért babát. Legutóbb különleges felkérést kapott: egy Frida Kahlo-babát kellett elkészítenie. Aztán mutat egy székelyruhás textilbabát, aki egyelőre magányos, de készül hamarosan mellé egy székely legényke is.

„Elvisz magával a varrás, hiszen nagyon szeretnem csinálni. Szeretném, ha eljutnék oda, hogy ha szerényen is, de tudjak megélni belőle” – jegyzi meg.

Egy kis baba elkészítése tizennégy órát vesz fel, elég időigényes folyamat főleg egy pajkos hatéves mellett, mert Norbikának ugyan tetszenek a babák, de azt mégis jobban szereti, ha édesanyja vele játszik, és nem babát varr. És még van egy meglepetése.

A Domitilla által készített babák mindegyike nyakában egy gyógyásvánnyal indul útnak.

„Nagyon szeretem a gyógyköveket, az ásványokat és valamiért számomra ez fontos lett. Kiválasztom azt, amely nem csak a ruházatukhoz, hanem a személyiségükhöz is talál. Ezek nem csak egyszerű babák. Kis ártatlan lelkek, akik hozzám nőnek, belőlem vannak, mégis kimondhatatlanul boldog vagyok, amikor sorban mind otthonra, szerető játszópajtásra találnak”.