Belehalna, ha nem főzhetne: életútja közben Ötves Jánossal

Ötves János létezéséről 26 éves koráig nem sokan tudtak. A részben árvaházban majd nevelőszülőknél felnövő János megjárta a maga hepehupás útját, mígnem egy napon Magyarország egyik népszerű vetélkedőjébe küzdötte be magát és vállt ismertté.

Jánost születésekor elhagyták, hatéves koráig a székelykeresztúri Zeyk Domokos gyermekotthonban nevelkedett, innen Csíkkarcfalvára került nevelőszülőkhöz, ahol egy év megszakítással tíz évet élt. Nyolcadikos korában ugyanis egy évet Homoródkarácsonyfalván tanult, majd később tizenhat éves korától Csíkszeredában egy családi típusú gyermekotthonban nevelkedett.

„Tizennyolc évesen elhagytam a rendszert, nevelőszüleim segítségével egyenesesen Csehországba mentem uborkát szedni, majd abból a kis pénzből, amit ott kerestem, Budapestre utaztam, oda csábított egy ismerősöm, mondván, lesz munkám. Sajnos nem sikerült munkát vállalni, a pénz elment, és én hoppon maradtam. Újra csak a nevelőszüleimre voltam szorulva, ők találtak egy újsághirdetésben munkalehetőséget Mosonmagyaróváron. Ott dolgoztam két évet, majd egy ismerősöm biztatására fogtam a kis táskámat, és Franciaországba mentem.

Aztán amikor láttam, hogy jelentkezni lehet a Konyhafőnök című műsorba, amelynek én nagy rajongója vagyok, eldöntöttem, hogy megpróbálom, noha az étteremben azt mondták, ha onnan eljövök, vissza már nem mehetek. Ez egy plusz terhet rakott rám, tudtam, nekem bizonyítanom kell, mert ha nem, valahol kezdhetem újra a nulláról” – meséli a Konyhafőnök című műsor székelyföldi származású részvevője.

Mert Jánost ebből a műsorból ismerték meg sokan, és mondhatni ez a műsor segítette őt a kitörésben. De nyilván ehhez szükség volt arra az alázatra és küzdeni akarásra, ami őt jellemzi.

És ez tetszett meg az egyik zsűritagnak, a közismert magyarországi séfnek, Sárközi Ákosnak, aki a döntő előtt a vetélkedőt elhagyó Jánosnak munkát ajánlott az egyik éttermében.

Megkedvelték a zsűritagok – meséli büszkén – szerették, ahogyan főz, ahogyan bánik az alapanyagokkal, szerették az általa a tányérra vitt ízvilágot.

„Számomra példakép Sárközi Ákos, ő ajánlott munkalehetőséget nekem. Mosogatok, de amikor az idő engedi, kivesz a mosogatóból és tanít, érdekes technikákat, eljárásokat mutat meg. Én pedig figyelek, tanulok. Egy célom van, hogy tanuljak a séfemtől. Van időm, nem sürgetem, magamtól is rájövök dolgokra, szépen kell haladnom a lépcsőn, hogy ne szálljak el.

Gyergyói, csíki barátaival, nevelőszüleivel mai napig tartja a kapcsolatot, mindannyian büszkék rá, hiszen „nem gondolták volna, hogy ilyen szintre küzdi fel magát”. „Nagyon szerettem a hasamat már kisgyermek koromban is, kilencévesen elhatároztam, hogy szakács leszek. Nincs szakirányú végzettségem, de engem mindig a főzés érdekelt. Ha nem tudnék főzni egy héten legalább kétszer, bele is pusztulnék. Nekem kell az, hogy megfogjam az alapanyagot, hogy megszagoljam, hogy beindítsa a fantáziámat. Szívvel kell főzni, ez a legfontosabb” – meséli lelkesen.

Kedvenc ételei között sorolja fel a különböző pörkölteket, a rakott krumplit, a gyöngyöző, gazdag tyúkhúslevest házi csipetkével vagy grízgaluskával. Büszke a származására, szereti a roma gasztronómiát – mondja – gyökereit sosem feledi. Tudja, most jó helyen van, hatalmas esélyt kapott az élettől, amivel élni kell és megbecsülni.

„Azt mondják, ha elindulsz egy jó úton, sose nézz vissza, de én azt mondom, igenis hátra kell nézni. Nem szabad elfelejtenem azt a nehéz utat, amit megtettem, ebből kell erőt merítenem.

Mindenkinek meg kell mutatnia a saját belső értékeit, hisz elsősorban emberek vagyunk. Szeretném, ha lenne legalább egy-két olyan ember, aki az én utamból erőt tud meríteni, és azt mondja, ha ennek a cigánygyereknek sikerült, én is megpróbálom. Meg szeretném mutatni a családomnak, a gyermekotthonból kikerült fiataloknak, hogy álmodni lehet és álmodni kell. Én minderről csak álmodoztam eddig, és az álmom valóra vált” – mondja.