Élet a baleset után: Gothár Róbert

Én mondom, sokkal könnyebb adni, mint kapni – mondja beszélgetésünk során több ízben is Róbert. És tudja, miről beszél, hiszen az elmúlt időszakban az önzetlen támogatás sokféle formáját megtapasztalhatta.

„Hét évvel ezelőtt Dániában dolgoztam egy sertésfarmon. Éppen városnapok voltak, készültünk ki az ünnepségre, de nekem volt még egy fél órás munkám, egy nagy, állateledelt keverő tartályt kellett kitakarítani, kimosni. Nagyot hibáztam, mert áramtalanítani kellett volna, de nem tettem, mert siettem. A nagy tartályban voltam, amikor az egyszer csak bekapcsolt, és a keverőkarok elindultak. Tudtam, hogy hiába is kiáltozok, nincs aki segítsen rajtam, s azt is tudtam, hogy ennyi volt, itt vége, szemeim előtt újra lepergett az életem. Sok sérülést szenvedtem, amikor nekiütődtem többször is a tartály falának, kitörtek a fogaim, összetörték a karok a bal lábszáramat, roncsolták térd alatt a lábam. Mivel a vizes tömlőt belehúztam, az kezdett rátekeredni a karokra, majd egy idő után lefogta a motort, ezen tudtam én végül kimenekülni a tartály szélére, s vártam, hogy jöjjön valaki. Másfél órát ültem ott, mire aztán értem jöttek. Amíg ott ültem egyedül, hatalmas erőt éreztem magamban, de ahogy megláttam közeledni a kollégáimat, egyből elgyengültem.

A kollégák hívták a mentőket, gyorsan jégbe rakták a lábam, de nem tudták megmenteni. Az első műtétnél még a térdem megvolt, de mivel sok vért veszítettem, sok sejt kihalt, végül combközéptől kellett amputálják. Hat műtétem volt, egy hónapig voltam kórházban. Az első napokban nehéz volt, ahogy hunytam le a szemem, újra átéltem a történteket, pihenni sem tudtam ” – eleveníti fel csíkjenőfalvi otthonában. A kórházat végül egy ideiglenes lábprotézissel hagyta el, persze először meg kellett tanulnia vele járni, közben tornászott, rehabilitációra járt, és mesélt. Mert úgy tudott ezen a tragédián ép ésszel túllépni, hogy mindenkinek elmesélte a vele történteket. Aztán lassan helyére kerültek a dolgok.

A baleset után egy évet maradt még Dániában, erre az időszakra betegpénzre volt jogosult, és nem hagyhatta el az országot. Időközben visszatért a korábbi munkahelyére, a sertésfarmra, ahol sokkoló valóság fogadta, ugyanis kiderült, hogy a baleset pillanatában nem volt érvényes munkaszerződése. „Ügyvédet fogadtam, sok ígéret elhangzott, s közben jött is egy számla az ügyvédtől, 32 ezer lej, amit kifizettem, mert hát ugye nekem az ügyem folyik s még jár kárpótlás, de az idő telt, s nem történt semmi. Németországban élő ismerőseim jártak utána végül az ügyemnek, és így derült ki, hogy nyelvismeret hiányában aláírattak velem egy olyan nyilatkozatot, miszerint semmi követelésem nincs. Kifizettem az ügyvédre a sok pénzt, elveszítettem a fél lábamat, s ennyivel maradtam” – mondja, s szinte maga sem hiszi, hogy ez vele történt meg. Mivel időközben a Dániában kapott protézise meghibásodott, németországi ismerőseinek, illetve egy kis német közösség összefogásának köszönhetően egy újabb protézist kapott mintegy esküvői ajándékként, mert hogy ennek is eljött az ideje. Milyen élete lesz? Lesz barátnője? Ki fog neki gyermeket szülni? Ki fogja őt ebben az állapotban elfogadni? – ezek a kérdések foglalkoztatták, aztán megismerte Piroskát, és vele együtt megtalálta a kérdéseire is a választ.

Ma már egy héthónapos kisfiú boldog édesapja, olyan csillogó szemekkel és szeretettel beszél gyermekéről, feleségéről, hogy mellette minden más érzés eltörpül.

Egy ideje egy szennyvíz- és gázvezetéssel foglalkozó cégnél dolgozik, ám legnagyobb szomorúságára a régi protézis térdhajlatában a teleszkóp meghibásodott. Kölcsönlábakon jár – jegyzi meg nevetve Piroska, hiszen mindaddig, amíg sikerül beszerezni egy új protézist, Keresztes Zsolt (akinek néhány éve csontrák miatt amputálni kellett térd fölött a bal lábát – szerk. megj.) adta kölcsön egy általa már nem használtat. Nevetünk sokszor, kifigurázzuk ezt a helyzetet is, hát mit csináljunk – jegyzi meg Róbert.

Története egyébként ennél a pontnál vált ismertté a tágabb környezete számára is. Ugyanis mikor azzal szembesült, hogy 12 ezer euróba kerül egy új protézis, már-már feladta a reményt, hogy ezt be tudja szerezni. Ám barátai nem hagyták csüggedni. „Amikor megtudta Erős Szilamér barátom, hogy milyen bánatom van, a legnagyobb közösségi portálon a nevemben egy felhívást tett közzé, amelyben segítséget kérek az új protézis beszerzéséhez. Szavakba sem lehet foglalni azt, ami velem történt az elmúlt időszakban. Az egyik szemem sír, a másik nevet. Sír, mert nehezen fogadtam el, hogy nekem gyűjtenek, de nevet, mert örvendek, hogy ennyi ember segít. Én az első három nap senkihez sem tudtam szólni, csak sírtam. Jöttek a barátok, szülők, rokonok, ismerősök, ismeretlenek, pénzt utaltak vagy hozták a kis borítékot.

Mivel a Csíkszeredai Sportklubnak lelkes szurkolója vagyok, ők is mellém álltak. Székelyföldi és magyarországi játékosok bocsátották licitre mezeiket. Én el sem hiszem, mi történik. Nincsenek szavak arra, amit én most érzek” – mondja, és az az erős fiatalember, aki a balesetéről is higgadtan mesél, elcsukló hangon mond köszönetet a támogatásokért.

Reményei szerint április elején Németországba utazik, ott sikerül majd beszerezni az új protézist, amely jobban bírja majd a fizikai megterhelést is. „Persze nem hiányzott ez a baleset, de valamiért kellett. Egészen más ember lettem általa, teljesen megváltozott az élethez való viszonyulásom. Én igazából a baleset után kezdtem élni, miközben az is tudatosult bennem, hogy ilyen állapotban is lehet élni. Azért is meséltem a történetemet, hogy hátha valakinek a példámmal segíteni tudok” – búcsúzik.