Elvinnének Európába? Székely önkéntesek Ghánában (VIDEÓVAL)

D. Balázs Ildikó 2019. február 05., 16:30 utolsó módosítás: 2019. február 05., 17:07

Ünnepelték már a karácsonyt Ghánában? Hát a szilvesztert? Kóstoltak plantaint? Jártak togói vudu piacon? Én sem. De többek között erről is mesélt az a két székelyföldi fiatal, aki az Európai Önkéntes Szolgálat önkénteseként három hónapot töltött az afrikai országban.

Rend és fegyelem. Ghánai iskolások és a pedagógus Fotó: Dávid Endre

A tusnádfürdői születésű Hosszú Emese és az udvarhelyszéki Dávid Endre egymástól teljesen függetlenül pályázta meg közel egy évvel ezelőtt az Erdélyi Ifjúsági Egyesület egyik önkéntességi programját. Sikeres pályázatuknak köszönhetően két – két portugál és francia társukkal közösen három hónapot töltöttek Ghánában, ahonnan nemrég tértek haza.

Videó: Schubert video

Informatikatanítás számítógép nélkül

Emese és Endre novembertől januárig tartózkodott Ghánában, ott is Ashanti tartományban, az esőerdei zónában lévő Kumasi városban. Itt egy iskolában és egy, testi fogyatékkal élőkkel foglalkozó rehabilitációs központban tevékenykedtek. Jókor érkeztek a küldetés helyszínére, hiszen éppen véget ért az esős évszak, s bár egy-egy kiadósabb esőt ugyan elkaptak, az afrikai hőmérséklet már elviselhető volt, 25 és 3o Celsius fok között mozgott.

Hosszú Emese és Dávid Endre Afrikában önkénteskedett Fotó: Dávid Endre

A fiatal önkéntesek egy helyi iskolában foglalkoztak a 6-15 év közötti gyerekekkel. Emese – mint mesélte – csupán néhány napot, de az alatt mindent tanított, végül rájött, hogy ennél is hasznosabbá tudná tenni magát. „Itthon úgy indultunk, hogy szegényebb környezetben olyan iskolákhoz kerülünk ahol nincsenek tanárok. De a helyszínen kiderült, ez egy középosztálybeli iskola, ahol tanárok is voltak és tanfelszerelés is. Elvesztegetett időnek éreztem azt, hogy órákat tartok nekik, miközben ott ül a tanár is, akivel jobban megértik egymást. Végül úgy döntöttem hasznosabb dologba fogok, megpróbáltam maradandót alkotni. Nagy kartonokra világtérképet, periódusos táblázatot rajzoltam és azt tettük ki az osztályterem csupasz falaira” – elevenítette fel a fiatal lány.

Ghánai kisikolás Fotó: Dávid Endre

Endre ott tartózkodásuk alatt majdnem folyamatosan visszajárt az iskolába is, ahol videókészítést és informatikát tanított.

„Ez utóbbi elég érdekes volt, mert működőképes számítógép hiányában mindent csak elméletben, lerajzolva tudtam bemutatni nekik. De érdeklődőek voltak és kedveltek bennünket. Jöttek hogy megérintsenek, sokan nem értették, mitől fehér a bőrünk”

– fűzte hozzá Endre. Feltűnő volt számukra, hogy ott a pedagógus kezéből nem hiányzik a pálca, amellyel bizony olykor okkal, néha akár ok nélkül is lecsap.
A három hónapos misszió során, az iskolai foglalkozások mellett az önkéntesek egy, testi fogyatékosokkal foglalkozó központba is bejártak. Meszeltek a termekben, ha kellett lomtalanítottak, padlóst festettek, besegítettek a mindennapokba. Ez lelkileg eléggé megviselte őket – derült ki.

Játék. Togói mindennapok Fotó: Dávid Endre

Ott úgy tartják ugyanis, hogy a fogyatékosokat megszállta a démon, megátkozottak és ennek megfelelően is viszonyulnak hozzájuk.

„Nagyon sok testi vagy szellemi fogyatékossal a szüleik végeznek gyerekkorukban, de a közösség kirekeszti a családot is. Voltunk olyan létesítményben, ahova beviszik a fogyatékkal élőket azzal a céllal, hogy őket ott majd kigyógyítják az átokból. Láttam gyógyítás céljából fához láncolt gyermeket bekötött szájjal és mellette imádkoztak, táncoltak” – elevenítette fel Endre.

A fogyatékosokkal foglalkozó központban, Kumasiban Fotó: Dávid Endre

Európai körülmények ghánai környezetben

Az európai önkéntesek egy szegényebb környezetben, de egy tehetősebb helyi családnál leltek otthonra, s bár a falakon belül megvoltak az európai körülmények, az azokon kívüli viszonyokra ez korántsem mondható el. A tehetősebb családok – mesélték – két-három méter magas falakkal veszik körül otthonaikat, a falakon szögesdrót van és benne villanyáram. A vendéglátók nem is nagyon örültek annak, ha sokat sétálgattak a környéken, attól féltek, hogy ha valaki meglesi őket, hogy hol laknak, a későbbiekben akár ki is rabolhatják. Az afrikai tartózkodás alatt viszont mindvégig biztonságban voltak, nem esett bántódásuk. „Sok a szegény, de számukra ez nem zavaró. Elégedettek saját helyzetükkel” – vélte Emese, bár ők maguk is látták a szegénységnek számukra meghökkentő jeleit.

„Egy kisfiút láttunk kezében egy -egy döglött macskával. Aki megvette tőle az megette ezeket, máskülönben nem árulta volna. Akikkel ott kapcsolatba kerültünk mindenki szentül esküdözött, hogy ők soha nem ettek meg ilyet, bár elismerték, hogy van aki elfogyasztja”

 – mesélte a fiatal önkéntes lány.

Városi utcakép Ghánából Fotó: Dávid Endre

Hal, rizs, spagetti, spagetti, rizs, hal  – többnyire ezt a három élelmiszert szolgálták fel az európai vendégeknek különböző módon elkészítve. „Nem feltétlenül európai módra, de mindenképpen megbízható színvonalú ételt fogyasztottunk. Abban a régióban, ahol voltunk matriarchális rendszer működik. A falon belül több család is lakik, őket a ház legidősebb asszony igazgatja. Vannak szolgáik, akik hajnali 4 -től késő estig dolgoznak, ők készítenek mindent, takarítanak, főznek. Két külön menü volt, egyiket mi ettük, a másikat a helyiek. Ők egyébként nagyon csípősen étkeznek”  – mesélték. Népszerű eledel többek között a plantain vagyis a főzőbanán, amit sütve, illetve főzve fogyasztanak, valamint a krumplihoz hasonlítható mintegy fél méteres gyökérzöldség.  „Hasonlít az íze a mi krumplinkhoz, csak nem olyan finom”  – jegyezte meg Emese nevetve.

Elvinnének Európába?

 – tették fel igen sokszor a kérdést a helyiek, akik rengeteg közös fotót is készítettek az egzotikus vendégekkel. „Nem lehetett elmenni sehová úgy, hogy miattunk az élet ne változzon meg, hogy ne állítsanak meg, hogy ne beszélgessenek. Minden nap ugyanazon az útvonalon sétáltam hat kilométert és utolsó napig nem tudtam ezt úgy megtenni, hogy ne szólítsanak meg. Ez a végére kicsit már fárasztóvá vált”  – elevenítette fel Emese. Barátságosak, kedvesek, vidámak – többnyire ez jellemző erre a régióra. Ezt akkor értékelték igazán, amikor Ghána más régióiba vagy akár Togóba is ellátogattak, mert ott bizony kevésbé barátságos helyiekkel is összehozta a sors. „Togóban sokan féltek tőlünk, volt olyan, hogy a gyerekek sírva fakadtak, amikor megláttak. Ott sokkal szegényebb körülmények között élnek. Amíg Ghánában a kereszténység nagyon erős, Togóban sokkal inkább törzsi vallásban élnek, vagy a törzsi vallás keveredik a más vallássokkal. Itt nagyon sok vudu szoborral, vudu pappal találkoztunk, de jártunk vudu piacra. Ghánára ez nem annyira jellemző” – mesélték.

Vudu szertartás Togóban Fotó: Dávid Endre

Tonhalas spagetti, ananász és csokis süti – ez volt az önkéntesek karácsony esti ünnepi menüje. Karácsonykor pedig napokig magukra maradtak az otthonukban, mert a vendéglátók közül mindenki templomban volt kora reggeltől késő estig. Bevásárlóközpontban láttak ugyan karácsonyfát, de magánházaknál nem szokás a karácsonyfa-állítás. És ezzel véget is ér az ünnep, ott ugyanis a szilveszternek nem tulajdonítanak különösebb fontosságot.

Ghánai furcsaságok

Ezekből bőven akad, pláne egy európai számára. „Menetrend nincs. Akkor indul a busz, ha elegendő utas van már rajta. És talán még ennél is furcsább, hogy ha két órára találkozót beszéltünk meg, az tulajdonképpen azt jelenti, hogy valamikor találkozunk, de az biztos, hogy nem kettőkor. Volt példa rá, hogy a tizenegy órára meghirdetett ünnepi műsor még két óra múlva sem volt megkezdődve és még fél egykor is a kezdési időpontot firtató kérdésre az a válasz érkezett, hogy tizenegykor kezdődik”  – emlékeznek vissza nevetve a Ghánát megjárt székelyek.

Szegényes körülmények között él a ghánaiak többsége Fotó: Dávid Endre

„A nehézségek ellenére vidámság árad belőlük, bizakodóak – vélekedett Endre –, amióta hazatértem, azóta többször is felteszem magamnak a kérdést, hogy mi is az, ami igazán fontos” .

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Hallgassa online rádióinkat