Fából született valláscsodák: a kéz munkájában hisz a kegyszobrok készítője

A marosszentannai Szőlő utcában húsz évvel ezelőtt még semmi sem volt, Demeter József négy kamionnyi követ hozatott, azzal kezdte a mára már húsz éves műhelyének építését. Ma a Szőlő utcában egymást érik a házak, s köztük ott van az a műhely is, amelyben a fadarabokba életet lehelnek: életnagyságú emberi alakok, állatok, de nagyobb és kisebb kegyszobrok és hasznos tárgyak is kerülnek ki itt a kezekből.

Demeter József büszkén vezet körbe műhelyén: már az előtérben kisebb kiállítás mutatja, mi minden születik a Demiart márkanév alatt. Bár legtöbben a kegyszobrokról ismerik a fafaragó nevét, halász-, vadászkiállításokra is jár, oda is készülnek darabok: puskacsővel, kutyával, horgászbottal lévő alakok vagy épp botjára támaszkodó juhász.

Tovább haladva újabb kis bemutató, itt már inkább vallásos tematikájú szobrok állnak: angyalok és a szent család közt találjuk például Szent Lászlót: a szobrász Böjte Csaba testvér kérésére faragta.

– magyarázza a szoborról a fafaragó, miközben bevezet a műhely egyik részlegébe, ahol már a szobrok véglegesítése, tökéletesítése zajlik. Demeter József műhelyében ugyanis nem csak egyedi szobrok készülnek, sokszorosítják is azokat, így egyfajta iparművészet zajlik a falak közt.

A sokszorosítást mára már meg is könnyítik a gépek: a megálmodott eredeti modell ugyanis bekerül a gépbe, amely ahogy tapogatja a modellt, forognak a fúrók, s úgy marják a másodpéldányokat, de olyan gép is van, amelyik például kicsiből csinál nagy másolatot – tudjuk meg a marosszentannai mestertől, aki hangsúlyozza,

a gépből kikerült darab még nem a végleges példány, a szobor formáját megadja ugyan, de sokat kell azon még kézzel dolgozni,

kézzel minden apró pici részt ki kell dolgozni. S már mutatja is azt a Szent József-szobrot, amelynek eredeti példánya éppen a pápához került: az arcok szinte nem is látszanak, azt kézzel faragják utána, nem kis idő. „A gépek nyilván könnyebbé teszik a munkát, meg így olcsóbb is egy darab, de továbbra is sok a kézműves munka vele. A faragás után még festjük is, vagy viasszal kenjük le. Ha a semmiből csinálunk egy modellt, az lehet, elkészül két-három nap alatt, de felölelhet egy hetet, akár egy hónapot is, attól függ, milyen a modell. Aztán miután már a gép kimásolta, két-három nap alatt meg lehet aprólékosan faragni” – magyarázza.

A Szentatyának ajándékozott szobor – amelynek híre nemrég bejárta a nagyvilágot – nem az ő ötlete volt, Péter Pál gyimesbükki zarándok kérte meg a marosszentannai szobrászt, hogy készítsen egy Szent József-szobrot, amelyet ajándékba vihetnek a pápához. „A történet érdekessége az volt, hogy a pápa nem akarta elhinni, hogy azt a szobrot neki viszik, azt hitte, hogy csak megszenteltetni vitték” – meséli Demeter József, akitől megtudjuk, nem ez az első szobra a Vatikánban, de ez az első, amelyik a saját neve alatt van. Ő ugyanis sokszor kap külföldi megrendeléseket, leginkább Németországból és Olaszországból, amikor az a feladat, hogy sokszorosítsanak egy modellt, abban az esetben azonban nem a saját, hanem a megrendelő márkája kerül a szoborra.

A marosszentannai mester már nem egyedül dolgozik, jelenleg 16 alkalmazott is van az asztalosmunkával és fafaragással foglalkozó cégnél. Környékbeliek mind: ki a gépet irányítja, ki a vésőt használja előszeretettel, mások a szobrok festésével, pácolásával foglalatoskodnak.

Demeter József felesége is a műhelyt erősíti: ottjártunkkor éppen a csíksomlyói Szűz Mária kicsinyített másolatait festette, már készülnek ugyanis a pünkösdi búcsúra.

– hangzik a magyarázat is.

Bár a szobrokon a tipikus aranyruha festéknek tűnik, nem az, kis törékeny aranylemezeket dolgoznak a fába, Demeter József felesége viccesen megjegyzi, ennél a munkafolyamatnál bizony még szuszogni sem szabad: egyet tüsszent, már vége is a munkának. Az aranylemezeket Németországból szerzik be, ott egész falvak foglalkoznak ezek gyártásával, de sok egyéb kellék és gép is külföldről, Németországból és Olaszországból kerül a műhelybe: gyakorlatilag csak a fa és a munkaerő helyi. Hársfából készül a legtöbb szobor, még juharfából dolgoznak.

Sok évig asztalossággal is foglalkozott a marosszentannai cég, Demeter József azonban tavaly úgy döntött, hogy lecsökkenti azt, és az eredeti profiljukra, a fafaragásra, a szoborkészítésre fókuszálnak.

– mondja a fafaragó, aki nagyapjától örökölte a fa iránti vonzalmát.

„Nagyapám asztalos volt, de voltak vésői, nagy álma volt, hogy egyéni vállalkozó legyen, de akkor nem engedték meg a kommunizmusban a vállalkozást. Kollektivizáltak mindent, és ő, mivel asztalos volt, ott kapott munkát, a hintóknak csinálta a fakerekeket. De otthon volt egy kis műhelye, s mindig volt padja, vésője, s valamit mindig fabrikált. Én meg közben ültem a térdén, néztem, hogy dolgozik, miközben mesélt nekem a magyar világról. Ő nevelte belém a magyarságtudatot” – emlékszik vissza a szobrász, aki már gyerekként mindig valamit fúrt-faragott.

Édesanyja elmeséléséből tudja, hogy 5-6 évesen, amikor az egyik barátja karácsonyra sakkfigurákat kapott, a kicsi Jocó elhatározta, hogy neki is kell, de nem kérte, hogy megvegyék neki, inkább elhatározta, hogy ő majd megcsinálja. Persze az lett a vége, hogy elvágta a kezét, ez azonban nem vette el a kedvét a fától és a vésőtől: elvégzett egy fafaragó iskolát, majd kicsit a Mobex vállalat fafaragó részlegén is dolgozott, de ahogy megnyitották a határokat, ő az első közt elhagyta az országot.

Pár darab vésővel költözött Magyarországra,

ahol megismerkedett egy némettel, aki alkalmazta a faragászati cégénél, tőle nagyon sok mindent tanult, nem csak a faragás, de a cég menedzselése terén is. Így amikor 1998-ban hazajött, megalapította saját cégét.

Közben Marosszentannán nem csak céget, hanem családot is alapított Demeter József, két fiát pedig szerencsére érdekli az édesapjuk fa iránti szenvedélye. „Soha nem kényszerítettem, hogy dolgozzanak, de lehetőséget adtam rá, hogy ha akarják, csinálják. A nagyobbik fiam 9. osztályos, szobrászatot, festészetet tanul a művészetiben, a kicsit most vittük át a sportiskolából az Európa iskolába. Mindketten értenek a vésőhöz, próbálgatnak, ami bizony ritka a mai gyerekeknél, fiataloknál, sokszor egy szeget sem tudnak beverni a fába, az az igazság” – mondja a szobrász.

Úgy látja, pont ezért van veszélyben az ő szakmája, mert nem csak otthon nem tanulnak kézművességet a fiatalok, de az iskolákban sem, arról nem is beszélve, hogy a szakiskolákatt megszüntették Romániában, így pedig nincs is, hogy utánpótlás kerüljön.