Első nap, a szívélyes fogadtatás és rövid falatozás után, nagyon kreatív és tartalmas csapatépítő tevékenységeken vett részt a csapat. Kisebb csoportokban filmeket forgattak, akadálypályán mérték össze ügyességüket és végül a „Clearservice Dal” mozzanat keretén belül versenyeztek, a „legjobb Clearservice himnusz” címért. Ezek a programok még jobban összehozták a csapatot és általuk, a résztvevők is jobban megismerhették egymást.
Az esemény alatt, Köllő Bálint cégvezető válaszolt néhány kérdésre, amiben kifejtette gondolatait a Clearservice cégről és az elért sikerekről, majd néhány kedves munkatárssal is volt alkalmunk beszélgetni, akik elmondták miért érdemes elköteleződni egy ilyen cég mellett.
– Kedves Bálint, miért pont a takarítást választottad mikor elindítottad ezt a céget?
– A fő szempont az volt, hogy olyan iparágban tevékenykedjünk, ahol szakképzetlen munkaerőt viszonylag gyorsan és hatékonyan kitudunk képezni. Nagyon sok embernek tudjunk munkát biztosítani, hogy ezáltal egy szakmát tanulva, el tudja kezdeni a munkát nálunk.
– Mikor belevágtál, gondoltad-e, hogy mi lesz ebből? Számítottál arra, hogy idáig eljutsz?
– Elég céltudatos alapítók vagyunk Zsolttal a tulajdonostársammal. Valójában, megvolt a tervünk és ha azt nézem, akkor bizonyos tekintetben túlszárnyaltuk azt, amit eredetileg megterveztünk.
– Hogyan határozta meg a személyes életedet az, hogy belevágtál ebbe a vállalkozásba?
– A személyes életem nagyon megváltozott. Kiköltöztünk a párommal Németroszágba és ott éltünk 4 évet. Olyan kalandokat és kihívásokat teljesítettünk a cég életében, ami rendkívül meghatározta azt, hogy hogyan gondolkodunk és hogyan látjuk a dolgokat és annak köszönhetően, hogy nem volt kolbászból a kerítés, nagyon nagy kihívásokat kellett megoldjunk. Én azt mondanám, hogy 150%-ot változtunk, de mindenképp pozitív irányba.
– Mire vagy a legbüszkébb?
– Arra vagyok a legbüszkébb, hogy ilyen fantasztikus csapatunk van a Clearservicenél. Olyan csapattagokkal bővült a Clearservice a 10 év alatt, akikre a cégalapításnál sem számítottunk. Most is itt vannak és együtt ünnepelünk és öröm velük a mindennapos munka is. Még egy dologra vagyok büszke, éspeddig arra, hogy egy olyan takarító cég vagyunk, akik digitalizáltan működik. Nálunk a szobalányok, szobafiúk táblagépen dolgoznak, aminek számos pozitív vetülete van rájuk és a cégre nézve is. Ezzel a digitalizációval élen járunk és pioníroknak számítunk ebben az iparágban.
A hétvége folyamán Faluvégi Csaba területvezetővel, illetve Tőkés Szabolcs, Rohacsek Aurél és Kos Adriana munkatársakkal, nagykövetekkel beszélgettünk, akik meséltek a saját tapasztalataikról a külföldi munka kapcsán.
– Mi volt az az ok, amiért első alkalommal külföldi munkára jelentkeztél? Mit valósítottál meg belőle?
– Kos Adriana: Az első ok az lenne, hogy a pénzkeresési lehetőség nem ugyanaz itthon, mint külföldön és szükségem volt egy kis változásra, világot szerettem volna látni, szóval ez a munka pont megfelelő volt számomra. Németországban sokkal több mindent tud elérni az ember, én például büszkén bevallom, hogy sikerült egy biztos otthont teremteni magamnak.
– Nyelvtudás nélkül is tudtál boldogulni?
– Kos Adriana: Igen, ezelőtt 3 és fél éve mikor kimentem, nem tudtam németül. Azóta tényleg nagyon sokat fejlődtem. Német órákat tartott a cég nekünk és ez nagyon sokat segített, hogy a német nyelvtudásomat fejlesszem.
– Mit üzensz azoknak, akik külföldön szeretnének elhelyezkedni?
– Faluvégi Csaba – területvezető: Azt üzenem, hogy a Clearservice egy rizikómentes választás és próbálják ki!
– Ha most kellene indulj külföldre dolgozni, akkor is a Clearservicet választanád?
– Faluvégi Csaba: Én azt gondolom, hogy az erdélyi embereknek ez egy egyedülálló lehetőség. Nem kell fizetni a szállást, se az utat, úgyhogy azt gondolom, hogy mindenkinek egy jó választás lenne.
Rohacsek Aurél: Igen. Én teljesen elégedett vagyok a tréningekkel, a céggel, a cég hozzáállásával, a dolgozókhoz való hozzáállásukkal és magával az ottani munkával is. Igazából mindennel!
– Ha 3 szóval kellene jellemezd a céget, melyek lennének azok?
– Faluvégi Csaba: Stabilitás, biztonság, korrektség.
– Miért választottad a Clearservicet?
– Tőkés Szabolcs: Sokat keresgéltem és több emberrel is beszéltem. Külföldi állást kerestem pénzkeresésre és nagyon megtetszett, amiket ígértek és utólag meg is tartottak.
– Szerinted mitől tud a cég 10 év után is ilyen jól működni?
– Faluvégi Csaba: Én azt gondolom, hogy olyan korrekt a vezetőség és olyan jól látja a dolgokat, hogy emiatt.
– Rohacsek Aurél: Megismerve a csapat szinte összes tagját, úgy gondolom, hogy ez a legfontosabb szempont, hogy olyan emberek állnak a dolgozók mögött, akik ott vannak mellettük a munka minden egyes percében, bárki bármikor segítségért fordulhat hozzájuk.
– A ClearService tisztelettel meghívott erre a jubileumi ünnepségre, mit érzel most?
– Faluvégi Csaba: Büszke vagyok arra, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek, hogy ez a megtiszteltetés ért és engem is meghívtak.
– Rohacsek Aurél: Számomra nagyon megtisztelő, hogy itt lehetek és egyáltalán meghívást kaptam, erre a fantasztikus jubileumi eseményre. Nagyon nagy dolog, hosszú idő és nem kis siker az, amit ez a cég elért és letett az asztalra.
A Clearservice gálaünnepségen, minden kollégát személyesen megajándékoztak a vendéglátó-tulajdonosok és névre szóló dicséretet adtak át, ezzel is meghálálva a kitartó és szorgos munkát, amivel a csapat sikeréhez hozzájárultak. A gálavacsorát egy igazán fergeteges buli követte, ahol minden munkatárs fantasztikusan és felszabadultan érezhette magát.
A második napon színes programok közül választhattak a kollégák. A gokart-bajnokság mellett voltak, akik a virtuális valóságba csöppentek, ugyanakkor jógával és wellness programokkal is kikapcsolódhattak a résztvevők. Az aktív és egyben szórakoztató programokat követően, újból összegyűlt a nagy csapat és egy jó hangulatú, vidám beszélgetéssel eltöltött ebéd után, számtalan élménnyel a tarsolyukban, hagyták el a ClearService csapattagok az addig gyermekzsivalytól, énekszótól, kacagásoktól hangos Deság Resortot.
(X – fizetett hirdetés)
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A liget.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | liget.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | liget.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | liget.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | harmadik fél |
cX_G | brat.ro/sati | 365 nap | harmadik fél |
cX_P | brat.ro/sati | 365 nap | harmadik fél |
cX_S | brat.ro/sati | munkamenet | harmadik fél |
evid_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | harmadik fél |
evid_v_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | harmadik fél |
evid_set_{customer_id} | brat.ro/sati | 1 nap | harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | liget.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.