Film a „tiltott” erdélyi kastélyokról. Videóval

Major Anita és Margittai Gábor dokumentumfilm-sorozatot készített az erdélyi kastélyokról, azok tulajdonosairól, mindennapi életükről, a visszaszolgáltatásért, illetve a tulajdonukba visszakerült ingatlanok és birtokok megőrzéséért folytatott küzdelmeikről. A filmsorozatot – amely újabb és újabb részekkel egészül ki – a magyarországi közszolgálati csatornák tűzték műsorukra, valamint az Echo Tv.

A fotókiállításon, könyvben és filmben bemutatott Szamár-sziget, az ahhoz kapcsolódó első világháborús szardíniai események és magyar menekülttábor feltárását követően az erdélyi kastélyokról, illetve azok maradványairól, a kastélytulajdonos arisztokratákról, küzdelmeikről, álmaikról, megvalósításaikról készült könyvét Margittai Gábor tavaly mutatta be Marosvásárhelyen. A Tiltott kastély – Erdélyi történelmi családok a jóvátétel útvesztőjében című kötetben

olyan épületek is szerepelnek, amelyeket térdig rombolt a kommunista hatalom,

vagy amelyekben istálló, magtár és egyéb gazdasági létesítmény működött, és amelyeket a rendszerváltás után az egykori tulajdonosok leszármazottai, az arisztokrata családok igyekeztek visszaszerezni. A szerző, feleségével és munkatársával, Major Anitával, egy dokumentumfilmsorozat készítésébe is belevágott, és annak immár több részét is elkészítette. Ahogy érdeklődésünkre elmondta, az első két részt folyamatosan vetítik a magyarországi közszolgálati csatornák, illetve az Echo Tv. Most kezdik meg a Marosvécs forgalmazását is, reményeik szerint ősztől az is látható lesz. Addig online mindegyik elérhető a Magyar Idők Lugasának honlapján, illetve a Youtube-on, valamint a Külsőmagyarok.hu weboldalon.

– fogalmaz Margittai Gábor író, újságíró, aki azt járja körül könyvében, a helyszíneken készült fotók, illetve most a film segítségével, hogy az Erdélybe hazatelepülő magyar történelmi családok milyen kihívásokkal küzdenek, amikor visszaköltöznek lelakott kastélyukba; közelharcot vívnak a romániai hatóságokkal, hogy legalább töredékét visszakaphassák birtokaiknak, amikor sokszor a magyar többségű területeken, a Székelyföldön is komoly ellenállásba ütköznek. A Nemzeti Média- és Hírközlő Hatóság (NMHH) Neumann János-pályázatára készített filmsorozat első része a fugadi Bánffyakat mutatja be. Egy olyan faluba költözik be a lepusztult kastély tulajdonosa, Bánffy Farkas, amelyben már egy magyar sem él. Mikes Borbála a szeszgyár közelében, a panelházakkal körülvett, „elrejtett” uzoni kastélyért küzd kitartóan, a marosvécsi Kemény-kastély tulajdonosainak leszármazottai a vissszaállamosítás rémével néznek farkasszemet. A továbbiakbak a küküllővári Haller-kastély következik, most azon dolgoznak – mondta Margittai, illetve folytatják a munkát, további részek várhatók.

„Hogyan lehet egy elmegyógyintézetet visszafoglalni, kifordítani egy reneszánsz várkastélyt – Erdély egyik legszebb és legzordabb várkastélyát –, és visszaadni a hely művészi, irodalmi, humanista szellemét?" – teszi fel a kérdést a szerkesztő a marosvécsi kastélyról készített filmben, amelyben arra keresi többek közt a választ, hogy miért, hogyan lehet Erdély legnagyobb és legszeretetreméltóbb mecénásából „horthysta-fasiszta hazaáruló” és mészégető a marosvásárhelyi vasútállomás melletti építési telepen. A Maros megyében készült dokumentumfilmben megszólal báró Kemény János két unokája is: Nagy Kemény Géza, aki hazatelepült Erdélybe, illetve a Pátyon élő Kemény Endre. Arról beszélnek, hogy nagyapjuk, a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom szervezője, támogatója, a magyar színjátszás mecénása soha nem hagyta el Romániát, zokszó nélkül, méltóságteljesen végezte a mészégetői munkát is, miután kisemmizte és minden értelmiségi tevékenységtől eltiltotta a kommunista hatalom. Most mégis olyasmivel próbálják megvádolni, amit soha nem követett el, és azzal az indokkal igyekeznek a visszaszolgáltatott birtokait újból államosítani, amely szerint háborús bűnösként menekült volna el a világégés után Romániából.

„Az ősi erdélyi főnemesi család, a Kemény família marosvécsi várkastélya számos kínzó kérdést vet fel, és olyan feszültségekkel terhelt, amelyek átjárják a térséget: a Felső-Maros mentét is. Innen toborozták 1990 márciusában a feltüzelt román parasztokat, akik betörtek Marosvásárhelyre, hogy pogrommal félemlítsék meg az anyanyelvi oktatást követelő magyarságot” – idézi fel a filmben a szerkesztő a közel három évtizede történt eseményeket, amelyek az ittlakókban még ma is elevenen élnek. A 21. században is a legveszedelmesebb frontvonal Maros megye Romániában – teszi hozzá, hiszen a politikai hatalom mindent megtesz azért – akár kommunista koncepciós perek felmelegítésével is –, hogy visszafordítsa, ellehetetlenítse a jóvátételt.

– mondja az interjúban Nagy Kemény Géza. Kemény Endre is attól tart: ha megtörténhet az, hogy háborús bűnökkel vádolják Kemény János bárót, az egykori mecénást, az üldözöttek befogadóját és támogatóját, akkor itt bármi megtörténhet.