Hintózás közben a lovakról Bakcsi Jenő fogathajtóval

Bakcsi Jenő szülői háza a madéfalvi Határ utcában van, itt tartja a lovait. „Aki engem nem ismer, az nem Madéfalván született, mert olyan funkciókat töltöttem be, és mindenben – sportban, mulatásban – benne voltam” – kezdte bemutatkozásképp, miközben sorra üdvözölte a hintó mellett elhaladókat.

Mint mesélte, a nagyapja tartott lovakat, ő hatéves korában szerette meg őket. „Nagyon bátor fickó voltam, nem féltem, inkább a szülők, nagyszülők féltettek, hogy megrúg a ló. Egy alkalommal nagyapám bement reggelizni, s mondta, várjam, meg, amíg kijön. Én addig egy fejőszéket odatettem a jászolhoz, és a lóra feltettem a hámot. Csendes lovak voltak, nem igavonók. Amikor nagyapám kijött, szinte elájult. Attól fogva én hajthattam a lovait, majd nyolcadikos koromban a falubeli jó lovakat hajtottam borvízért, ide-oda” – elevenítette fel.

A nyolcvanas években vásárolt négy furioso-north star, ismertebb nevén mezőhegyesi félvér fajtájú lovat, és néhány évig versenyzett velük. 1986-ban kezdték el Hargita megyében a fogathajtós versenyek szervezését Kelemen Attilával, Adorjáni Károllyal, Elek Barnával, Szabó Dezsővel és Romfeld Jánossal. „Lefordítottuk magyar nyelvről románra a nemzetközi lovasszövetség szabályzatát, és elküldtük a román ménesekbe. Ott volt hintó is, ló is, csak éppen nem használták.

Romániában lovassport volt, de fogathajtás akkor még nem nagyon. Mert a hintózás az ugye grófi allűr – tartották. De mi úgyis megszerveztük, ötezer ember jött ki a pályára – aztán bekapcsolódott Bihar, Kovászna és Maros megye is” – magyarázta.

Mivel 1992-ben elpusztult a legjobb lova, a többit is eladta. Hangsúlyozta, a ló kényes állat, oda kell figyelni a takarmányozására. Hajlamos sokat enni, de ha sokat evett, bélcsavarodása lehet, és akkor menthetetlen. Rámutatott, fontos tehát, hogy milyen és mennyi takarmányt ad a gondozó a lónak, ugyanakkor nagyon fontos, hogy mindig legyen az állat előtt víz. A legkedvesebb lova elpusztulása után Bakcsi Jenő eladta hát a többi lovát is, de azért el-ellátogatott a versenyekre, néha bíróként, többnyire nézőként.

A hintó elé befogott két fekete kancát – Csinost és Csalfát – 2008-ban vásárolta. Ezeknek most már csikóik is vannak, Stella és Tündér, lipicai félvérek, hosszú lábúak. Járnak a kifutóba, de még tanítva nem voltak. Ezután kezdik a futószárazást, a hámot szokni az edzőpályán.

„A lovat meg kell tanítani. Amit az egyszer megjegyzett, azt odaadással csinálja. Mert a ló felveszi a versenyszellemet. Ha kimegy a pályára, tudja, azért van ott, hogy bemutatkozzon. Amikor a huszadik akadályon túljutott és jól csinálta meg, azt érzi. Ilyenkor meg kell dicsérni. Fontos tudni, hogy a lótól nem kell félni, csak tartani kell. Lévén, hogy nem ragadozó, félénk állat, védekezik. Amikor veszélyben érzi magát, ha szabadon van, elszalad, ha nincs szabadon, rúg. Azt mondják, a ló hátsó felénél ne matass. Amikor a lóhoz közeledünk, néven szólítsuk.

– tanácsolta a gazda.   

A hintóra terelve a szót, Bakcsi Jenő elmondta, sokáig egy 1909-ben a dédnagyapja által készíttetett sárga hintóval járt, amely ugyan a méretei miatt nem felelt meg a versenykövetelményeknek, de díszhintóként használta. Ez a hintó még most is megvan, sajnos tönkrement, de szeretné felújíttatni, mert a fő elemek megvannak. A jelenlegi fekete díjhajtó kocsit 2011-ben vásárolta Magyarországról, van fékrendszer is rajta, amely a verseny során sokat segít. „A legfontosabb a ló szeretete. Nagy odaadással kell tartani, fontos a pucolása, mert óriási felület, és különböző élősködők megtelepedhetnek rajta. Lényeges a napi mozgatása kifutóban vagy egy megfelelő legelőn, istállóban minél kevesebbet tartsuk.

A lóval csak szépen szabad bánni.

A ló olyan, mint az asszony, csak szépen lehet vele bánni. Amikor patkolják, főleg az első patkolásnál nem adja oda a lábát, és ilyenkor »jó« székely szokás szerint általában megverik a lovat. Akkor félelmében odaadja a lábát, de nem akkor, amikor mondják neki. Ha viszont szépen kérik, akkor egy idő után odaadja, még fel is emeli.

– összegzett a fogatos.