A köznyelvben téli gumiként ismert, de a pontosabb meghatározás szerint anyag-összetételében és a futófelület kialakításában a hideg időszakra optimalizált abroncs előnyei közismertek a késő ősztől tavaszig tartó időszakban: rövidebb féktáv, jobb tapadás és irányíthatóság. A járműtulajdonosok többségét azonban azon túl, hogy az abroncs oldalfalán ott legyen hegycsúcsok közé illesztett hópihe és az M+S felirat, nem érdeklik az egyes gumik részletesebb jellemzői. Pedig a választásnál érdemes szem előtt tartani azt is, hogy milyen útviszonyok és mekkora futásteljesítmény várható – jelenti ki érdeklődésünkre Bara Péter brassói autószerelő.
A téli abroncsokra általános szabály, hogy nem minden helyzetben tudnak maximálisan teljesíteni, ezért fontos a célnak megfelelő kiválasztása – azaz van olyan gumi, amely súlyos mínusz fokokban elsőrangúan viselkedik száraz aszfalton, de havon kisebb a tapadása, és fordítva. Ugyanakkor egyes új abroncsok anyagösszetételük miatt „háttal vernek” minden konkurenst, de gyorsabban kopnak, nem fognak négy-öt évet kihúzni – ismerteti a szakember.
Mint mondja, noha Székelyföldön az elmúlt éveket nem a „kemény telek” jellemezték, érdemes olyan márkába fektetni, amely elsősorban havas felületen brillírozik
– ilyen többek között a Continental Wintercontact, a Hankook Winter Icept, a Dunlop Winter Response, a Fulda Kristall Montero, a Barum Polaris és a Semperit SpeedGrip. Hozzáteszi, sok olyan járművezető van, akik télen legtöbbször csak „kényszerből” veszik elő az autót, illetve sokan csak rövidebb, városi utakra használják a gépkocsit, vagy olyankor, amikor letakarított utakon kell közlekedniük. Számukra a Michelin Alpin, a Bridgestone Blizzak vagy a Toyo Observe ajánlott – természetesen ezek havas felületen is helytállnak. Az autószerelő a német autóklub (ADAC) elmúlt években elvégzett tesztjeit és saját tapasztalatait összegezve adott tanácsot. Tény, hogy minél drágább egy autó, annál valószínűbb, hogy a tulajdonos több pénzt áldoz a gumira, de a romániai gépkocsipark átlagéletkorát ismerve kevesen – és egyre kevesebben – engedhetik meg maguknak a több mint ezer lejes kiadást. Nekik Bara Péter például a Sailun márkát ajánlja, ami ár-érték arányt tekintve az egyik legköltséghatékonyabb választás.
Aranyszabály, hogy egy új abroncsot is „be kell koptatni”, azaz a futófelületről mintegy két-háromszáz kilométer alatt kopik le egy úgynevezett gyári védőréteg, ezalatt érdemes még a legdrágább prémiumokkal is óvatosabban haladni. A másik fontos dolog, az a hólánc megléte a csomagtartóban, ugyanis csodákra egyik téli abroncs sem képes egy hóborította kaptatón. Ami személyautók esetében inkább kerülendő, az a nagyon pénztárcabarát, úgynevezett újrafutózott – „resapált” – abroncs, ezek használhatósága korlátozott, élettartamuk bizonytalan – mondja a szakember. Ugyanez igaz a kimondhatatlan nevű, internetes keresőoldalak által sem ismert kínai termékekre is.
Az autó egyik ékszere a könnyűfém-felni – közismertebben alufelni –, éppen ezért érdemes megóvni a téli időszakban. Egyrészt az utak csúszásmentesítésére használt anyagok képesek kimarni, illetve megkarcolni a felnik felületét, másrészt télen gyakoriak a síkos úton a padkának koccanások, kisebb balesetek, olyan alacsony sebességű, „ártalmatlan” árokba sodródások, amelyekben ezek – mivel hidegben rideggé, fokozottan „törékennyé” válnak – megsérülhetnek. Ezért – amennyiben van rá lehetőség – ajánlott külön lemezfelnikre tenni a téli gumikat, és egy szép kerékdísszel – „dísztárcsával” – a gépkocsi esztétikáját is többé-kevésbé megőrizhetjük.
A gépkocsigyártók által megadott – és az autó törzskönyvében is szereplő – váltóméret figyelembe vételével javasolt télen a kisebb átmérőjű, keskenyebb abroncsot és értelemszerűen felnit használni. Elég csak a raliversenyek téli „virsligumis” futamaira gondolni, hiszen a profik is az úttal kisebb felületen érintkező gumikat használnak – még ha azok szegecsekkel is ellátottak. Tény, hogy hóban a keskenyebb abroncs az optimálisabb, több okból – magyarázza Bara Péter. A legfőbb ok, hogy mivel
az autó súlyát kisebb felületen „támasztják”, csúszás esetén hamarabb szerezhető vissza az irányítás, illetve később is vesztik el a „kapcsolatot” az úttal.
Emellett a keskenyebb gumi jellemzően „ballonosabb”, azaz magasabb oldalfalú, így a hó alatt rejtőző kátyúakadályokat könnyebben veszik – egy peres abroncs egy-egy nagyobb gödörbe csattanást követően szinte biztosan mehet a kukába, felnistől – magyarázza a szakember.
Hozzáteszi, hogy sokan esztétikai okok miatt maradnak a nagyobb, nyárigumi-méretnél, hiszen a kisebb kerekek „nem szépek”. A népszerű típusokra térve az autószerelő elmondta, például ha egy negyedik generációs Volkswagen Golfnál 195/65R15 a nyári méret, akkor érdemes 175/80R14-es télit használni, illetve ha 205/55R16-os a nyári, akkor 195/65R15-öst a hideg időszakban. Természetesen nem kötelező a méretváltás, és mivel letakarított, csúszásmentesített aszfalton a széles gumi jobban tapad, ezúttal is számít a használat, az, hogy a sofőr csak a tusnádfürdői sípályáig akar eljutni, vagy a Madarasi Hargitára.
Több autógyártó is négyévszakos abroncsokkal kínálja eladásra a típusait, de Erdélyben az a jó megoldás, ha ezeket inkább megtartjuk nyárinak, és beszerzünk egy téli garnitúrát – hangzik a tanács.
A négyévszakos gumi csak azoknak javasolt, akik téli autóhasználata kimerül a gyerekek városon belüli iskolába hordozásában, bevásárlásban.
Ha mégis – rövid – havas útra kényszerülnénk ilyennel, akkor megnyugtató lehet, ha Continental AllSeason Contact, Michelin CrossClimate vagy GoodYear Vector 4Seasons van felszerelve, de a fokozott óvatosság itt is kötelező – zárta beszélgetésünket a szakember.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A liget.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | liget.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | liget.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | liget.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | harmadik fél |
cX_G | brat.ro/sati | 365 nap | harmadik fél |
cX_P | brat.ro/sati | 365 nap | harmadik fél |
cX_S | brat.ro/sati | munkamenet | harmadik fél |
evid_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | harmadik fél |
evid_v_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | harmadik fél |
evid_set_{customer_id} | brat.ro/sati | 1 nap | harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | liget.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.