A tél hideg, a nyár meleg Székelyföldön, vagy egészen az. De előfordul az is, hogy arra a bizonyos szombat délutánra nagyon forró lesz nemcsak a föld a székely, lakodalomba készülő vendégférfi lába alatt, hanem még a feje fölött is. A kilencvenes évek és a rendszerváltás alapvető és nagyon rossz irányokba változtatta meg a férfiöltözködést vidékünkön, amelynek kézzel fogható és szemmel látható jelei egy átlagos lakodalomban nagyon elő tudnak jönni. A fehér zoknitól az alsó gombbal begombolt zöld vagy lila zakóig, a pocakra tűzött nyakkendőtűtől a rövidujjú ingig.
Vidékünkön az élet minden területén a kényelemre, a praktikusságra törekszünk – ez az utcaképen, értelemszerűen a férfiak ünnepi öltözködésén is nagyon tetten érhető. A meleg miatt hordanak egyesek rövidujjú inget (ezen az elven mondjuk nem értem, hogy emellé nyáron, a betonon való közlekedésre hogyan lehet túrabakancsot húzni...), „szakember-nadrágot” (az a háromnegyedes, oldalzsebes valami, ami se nem rövid, se nem hosszú), zoknit szandállal. Mindez praktikus, csak nem elegáns, sőt még nagyon kicsit sem. A magát konzervatívnak valló székely ember egyet ránt a vállán, és azt mondja, hogy
me annakidején nagyapám is megmonta vót, hogy...” Akkor itt megáll a lemez és nem forog tovább. Aki úgy áll hozzá alapból, hogy „nekem ne mondgya meg senki, hogy hogy őtözzek, értettedé, s mibe, kicsibarátom, me az az én bajom!”, az ejisze most ne olvasson tovább, inkább igyon meg egy felest ebben a jó melegben.
Térjünk a tárgyra. Manapság egy lakodalomban a „zifjúpár” jó esetben a meghívóban egy szóval, félmondattal jelzi, hogy életük elvileg legfontosabb napján mi a dresszkód a buliban. A legtöbb nyilván elfelejti, de újabban vannak olyan párok, esküvőszervezők, akik az adott helyszínhez igazítják a dresszkódot. Füves alapterületen nem gáz sneakert húzni az öltönyhöz, de városi környezetben igen. Személye válogatja.
Az átlagos, sztenderd, ma negyenes-ötvenes éveiben járó székelyföldi férfi az elsőáldozás, bérmálás vagy konfirmáció után általában tizennyolc éves korában, az iskola befejezésekor kapja, veszi az első öltönyét. Jó esetben ez pont jó, rossz esetben az öltönyt „nőttire” veszik a szülők, akik úgy számolnak, hogy a derék jó bő kell legyen, akárcsak a zakó alsó része, illetve az ujja hosszú. „Majd beléhízol, fiam, s belénősz, ne törőggy” – mondja az apa a tizennyolc éves legénykének a konfekció-üzletben, ahol úgy áll rajta a két számmal nagyobb öltöny, hogy jobb nem ránézni.
A baj ott van, ha mondjuk tíz vagy húsz év múlva is ugyanennek az öltönynek az ujja a tenyere közepéig ér, alatta az ing meg rövidujjú, de a pocak úgy kiáll a zakóból, hogy csak a legalsó gombot gombolja be az illető.
Praktikus, nem? No meg egy széles, színes nyakkendő nyílként mered előre a pocakon, aztán éjjel fél háromkor zsebbe kerül, az amúgy szűk nyakú ing kigombolódik, az ingujj feltűrődik, a „Hargitai fecskemadár hosszú útra indul” kezdetű nótánál pedig az átizzadt ing láttatni engedi az alatta levő bordázott majót, netán rövidujjú pólót...
A nadrág szára álló helyzetben harmonikázva esik a cipőre, rosszabb esetben a sarok hátul rá is lépik. Ha az illető ül, a nadrág felhúzódik, akkor vesszük észre, hogy a teljesen elütő színű zokni szára alig ér túl a cipőn, felette pedig egy nagy, vastag, szőrös lábszár van. Vagy van olyan, hogy nincs nyakkendő, de van helyette aranylánc, amely a mellkasig kigombolt ingből, őszülő göndör szőrökön fekszik magatehetetlenül. A kopott sarkú, tízéves cipő ehhez a szetthez még mindig jó, ahogy egy színes, minden lehetséges emberi öltönyszíntől oly távol álló színű ing is, jó sok gombbal, kirívó mandzsettával, ami még véletlenül sem talál semmivel. Vagy a kedvencem, az ing bal oldalán levő „mérnökzseb”, amibe egy „bog” pénzt is betesz emberünk, hogy „osztán legyen a menyasszonyi táncra”, vagy úgy egyáltalán, hogy mutasson s mutassa. Mondjuk a mérnökzseb még a kisebb baj, mert egy mellény láthatatlanná teszi, de az az ember, aki a pénzét nem teszi pénztárcába, hanem egymásba csavarva, „bogban” hordja, hát...
Az elrettentő példákat reggelig tudnánk sorolni, de álljunk meg itt. Helyette álljon itt néhány nagyon egyszerű – és nem kioktató! – jótanács, amivel elérhető az, hogy évekkel később ne szégyelljük elővenni a rokonunk, ismerősünk lakodalmán készült fényképeket. De érvényes ez a mindennapokra is, nemcsak a lakodalmakra. És persze semmit nem kell szigorúan venni.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.