Pályaválasztási tanácsadáson nem gyakran hallani, hogy valaki parfümőr akar lenni. Az üvegcsébe zárt illatok ott vannak a drogériák polcain, de valahogy nem jut eszünkbe, hogy azokat kik keverik, hogyan hozzák létre, miből állnak. Nem úgy volt azonban ezzel a 28 éves Bíró Andrea, akit bizony kiskorától igencsak érdekeltek a szakma rejtelmei.
„Nekem mindig is fontosak voltak az illatok. Fontos volt az otthonom illata. Tudtam, mikor jön a tél, a tavasz, csupán annak az illatából. Gyerekkoromban több városban éltem, tudtam, melyik városhoz milyen illat kötődik. Csak a szagokról meg tudtam állapítani, hogy most Csíkszeredában vagyunk, Maroshévízen vagy éppen Gyergyóban. Kötődnek a szagláshoz az élményeim is, emlékszem az osztálytársaim illatára, emlékszem, hogy az iskolában sírtam, ölbe vettek, és annak az illata megmaradt a fejemben” – mesél a szagokkal való különleges kapcsolatáról Andrea, aki egy idő után meg is fogalmazta magának, hogy ő ezt szeretné csinálni, parfümöket szeretne létrehozni.
A megfogalmazott álom azonban igencsak lehetetlennek tűnt. Egyrészt orvoscsaládja azt szerette volna, ha valamilyen „rendes szakmája” lesz, így végzett Marosvásárhelyen gyógyszerészetit Andrea. Bár az egyetemi évek alatt sem tett le az álmáról, mindenkinek mondogatta is, hogy ő mit szeretne csinálni, de nagyon nehezen tudott információt szerezni, azt sem tudta, merre kellene elindulnia, hogy a szakma közelébe férkőzzön. Aztán a magyarországi parfümőrrel, Minya Viktóriával látott egyszer egy interjút, s írt neki. Ő igazította útba aztán Andreát.
Bár workshopokat, kurzusokat sok helyen találhatunk a világban, hivatalos parfümőr iskolák csak pár helyen működnek Franciaországban, közülük is kiemelkedő a parfümgyártás szívében, Grasse-ban található intézmény. „Ebben a városban családok vezetik a parfümipart, gyerekek veszik át a szüleiktől a szakmát. Itt vannak a legnagyobb levendula, májusi rózsa, jázmin, narancsvirág és mimóza virágmezők” – magyarázza Andrea. A nagy márkák, mint a Chanel saját rózsa- és jázminültetvényekkel rendelkeznek Grasse-ban.
Andrea sok-sok próbálkozás után tudott bekerülni az ISIPCA Versailles-i parfümiskolába, majd párizsi parfümiskolában tanult, később a Grasse-i iskolában is végzett online kurzusokat. „Amikor elmentem a parfümiskolába, akkor is nehéz volt megtudni, hogyan juthatok be. Belterjes közösség, nagyon zárt. De amikor bejutsz, akkor te vagy a legjobb, mindennap sulykolják is beléd, hogy milyen kivételes vagy, hogy ott lehetsz” – mondja Andrea, akit aztán gyorsan megszerettek a franciák: tökéletesen beszéli a nyelvet, de a francia stílusa miatt is gyorsan beilleszkedett. Azt mondja, szerencséje volt itthoni franciatanárával, aki nem csak a nyelvet, de a francia kultúrát is megtanította neki.
A parfümiskolákban előbb a jogi részt tanulta, majd azt is, hogyan lehet elkészíteni egy parfümöt, mit csinál egy parfümőr.
A parfümházak alfája az „Orr”, avagy parfümőr. Egy parfümgyártó „Orr” alapvetően semmi mást nem csinál, mint új illatkompozíciókat alkot meg.
A világban létezik több ezer aroma-alapanyag, amelyeket korlátlan kombinációban össze lehet rakni, ráadásul bármilyen arányt lehet alkalmazni. Ezeket az arányokat szabja meg a parfümőr. De ez persze nem olyan egyszerű, egy-egy illat megalkotása sokszor hónapokat, éveket vesz igénybe.
Andrea szerint igazi művészet ez. „Többféle módon lehet parfümöt készíteni. Lehet úgy, hogy én vagyok a parfümőr, és eldöntöm, hogy mit akarok fejleszteni. Például voltam a tengeren, az engem inspirált, és megpróbálom ezt áttenni egy parfümbe, s akkor megkeresem az alapanyagokat, amelyek emlékeztetnek a tengerre. Ez az ideális parfümőri munka. De ez igazán ritka. Leggyakrabban az történik, hogy adott egy márka, s annak a marketingosztálya leírja, hogy ez a tendencia most 2022-ben, hogy virágokat vagy erős illatokat szeretnének, leírják, hogy ilyen legyen, olyan legyen, hozzátesznek képeket, hangokat, videókat, s a felkérést elküldik a parfümőrnek. A végterméknek pedig adnak színt, formát az üvegnek” – meséli Andrea, akinek közben Párizsban két munkája is volt: a L’Oréalnál éppen azzal foglalkozott, hogy hogyan tudja tartósítani az illatokat, hogy se a színe, se az illata ne változzon meg egy parfümnek, akkor sem, ha öt év után bontod ki újra az üveget.
A parfüm viselése közben változik annak az illata is.
A jelenségnek az a magyarázata, hogy a különböző összetevők párolgása nem azonos sebességgel történik. Ezért minden parfümnél meg tudunk különböztetni fej-, szív- és alapillatot. A „fejillat” az első, amit érzünk, amikor egy parfümből kifújunk. Ez az az illat, ami alapján az első benyomást tesszük, és sokszor ez alapján eldöntjük, hogy milyen illatot választunk, holott a parfümök fejillata fél, maximum egy óráig érezhető. A „szívillatot” parfümtől függően 2-3 óráig lehet érezni, és általánosan ezen illat alapján kategorizálják be a parfümöt a gyártók. Ez az illat adja a parfüm esszenciáját, karakterét, szívét. Az alapillat pedig az, ami a legtovább, akár nap végéig is megmarad. Mindhárom illatot külön ki kell keverni, s aztán összevegyíteni.
Andrea több évig élt Franciaországban, Párizs közepén, közel a Louvre-hoz bérelt egy igen kicsi lakást, és imádta a francia életmódot, a francia kultúrát. Végül gyermeke születése és a koronavírus-járvány hozta haza Marosvásárhelyre valamivel több mint egy éve, na meg az, hogy németországi párja, Max a marosvásárhelyi orvosi egyetemen végzős. „Nagyon nehezen hagytam ott Párizst, de jót tett a lecsendesedés az anyukaságnak” – véli Andrea, aki ma már egy másféléves kislány boldog édesanyja.
Marosvásárhelyi otthonukban berendezett magának egy kis parfümlaboratóriumot is, számos alapanyaggal, eszközzel, de híres parfümökkel is. És amikor a lánya hagyja, illatokat gyárt, parfümöket keverget. Nagy álma ma is, hogy új illatokat hozzon létre, hogy legyen egy saját brandje, saját parfümkollekciója, s ő legyen Erdély első parfümőrje.
Majd néhány év után, amikor valamit le is tettem az asztalra. Bár nagyon szerettem Franciaországot, valószínűleg újra külföldre is fogunk költözni, nem szeretnék úgy elmenni Erdélyből, hogy ne hagyjak itt valamit, hogy ne adjam tovább azt a tudást, amit megszereztem.”
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A liget.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | liget.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | liget.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | liget.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | harmadik fél |
cX_G | brat.ro/sati | 365 nap | harmadik fél |
cX_P | brat.ro/sati | 365 nap | harmadik fél |
cX_S | brat.ro/sati | munkamenet | harmadik fél |
evid_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | harmadik fél |
evid_v_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | harmadik fél |
evid_set_{customer_id} | brat.ro/sati | 1 nap | harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | liget.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.