Kommunista „karácsony”: illegális angyalka, szekus Télapó

Bakó Zoltán 2017. december 22., 17:30

A múlt században, az ötvenes évektől kezdődően a kommunista hatalom egyre jobban igyekezett semmissé tenni a karácsonyi ünnepeket. Ugyanez volt a helyzet a többi, vallásos jellegű ünneppel is. Az erdélyi magyarok mindenek ellenére megőrizték az ünnep szentségét, megtartották a hagyományokat.

A marosvásárhelyi Gulliver üzlet személyzete. Egyenruhát lehetett kapni a babák és a babák mellé

Az átkos egyik legjellegzetesebb vicce volt. Megkérdezi Mórickát egy osztálytársa: neked mit hozott a Mikulás? Dincs is Bikulás! – dünnyögi amaz. Hát akkor mi van? Délapó – vágja ki Móricka. Hát akkor mit hozott neked a Télapó? Egy ilyen dagy csokoládébikulást! – mutatja diadalmasan széttárva a karjait.

A hatalom még megnevezésükben is üldözte a vallásos ünnepeket. Így lett aztán a Mikulásból meg az angyalkából többé-kevésbé szocialista Télapó, aki nem szánon, csak szánkón jött, és nem december ötödikén este vagy huszonnegyedikén éjjel, hanem valamikor szilveszter előtt. És általában nem haza ment a többé-kevésbé jó gyermekekhez, hanem az óvodába, napközibe, iskolába, szóval hát olyan helyekre, ahol több gyereket lehetett egyszerre megajándékozni. Amolyan sokoldalúan fejlett szocialista futószalagon folyt az osztogatás.

Üres dobozokkal feldíszített karácsonyfa a marosvásárhelyi főtéren 1985-ben

Egy alkalommal az egyik marosvásárhelyi napköziben az igazgatónő elfelejtette időben megrendelni a Télapót – általában a bábszínházi művészeket, a jobban fekvők a színházéit kérték fel, aztán ha már mind elfogytak a hivatásos művészek, jöttek a műkedvelők, ha meg azok is, hát a kontár civilek. Szóval kapkodott a jobb sorsra érdemes dirinéni, de nem talált még egy szál ámátört sem, ott állt télvíz idején egy szem télapó nélkül. Így aztán kényszerből megdumálta a férjét, hogy öltözzön be. Nem túl szívesen, de megtette a derék férfiú.

Aki egyébként az állambiztonsági szerveknél volt alkalmazásban, őrnagyi rangban.

Eljött a télapójárás, ott tolongtak a szülők a napközi előszobájában lesték a játszótermi történéseket, a haza sólymainak Télapó-fogadását. Aztán egy adott pillanatban a férfiak kezdtek egymás után kiszállingózni az udvarra, cigarettázást mímelve, de közben taknyuk-nyáluk összefolyt a röhögéstől. Az történt, hogy egyik szülő, aki ismerte az óvónéni férjét, visszafojtottan továbbadta a többi apukának: szekus a Mikulás.

Az „új” Gulliverben próbavásárláson a szülők, gyerekek

Az ötvenes években, amikor még annyira nem mertek belemászni az emberek lelkivilágába és még egy Magyar Autonóm Tartományt is létrehoztak, az angyalka kapott olyan nyolcévnyi haladékot – nem tüntették el teljesen. De már csak amolyan megtűrt, majdhogynem persona non grata volt. De hát hogyan is merte volna felvenni a versenyt a törzsökös párttitkárokkal, akik büszke daccal járták ki korábban a burzsoá elemi iskola három-négy, majd a népi demokrácia látogatás nélküli tagozatának újabb három-négy osztályát, hogy aztán megdicsőülve üljenek be igazgatói bársonyszékekbe vagy a pártkabinetek büdös burzsujoktól elkobzott karosszékeibe.

Szóval azt is mondhatnók, hogy az angyalka lapított, de azért eljárt karácsonykor ajándék-osztani.

Főként falun, mert ott még nem éleződött annyira az osztályharc. Bár... Csak amikor elkezdték a kulákokat kilövöldözgetni a tóthzolik meg lőtelászlók, akkor vonult illegalitásba az angyalka falun is. Pedig ő nem is volt kulák. De azért faluhelyen még sokáig folyt a betlehemezés.

Futószalagon osztott ajándékot a télapó a zsúfolt óvodákban

Emlékszem, Vásárhelyen az ötvenes évek közepén is jártak még a betlehemesek. Legalábbis az akkor külteleknek számító Szentgyörgy téren bekopogtak a tizenkét családos bérházudvar minden lakásába. És be is fogadták őket mindenütt. Eljátszották a gyertyával kivilágított tornyos istállóban a történetet, s a „lopják a sonkát" kiáltásra pánikszerűen menekültek, hónuk alatt az arasznyi szalonnával, kolbásszal, kaláccsal, de előtte még módszeresen megitták a köményes pálinkát, amit a ház ura jó előre kikészített az egyszobás szűk lakás asztalára.

Akkortájt a karácsonyi csomagba pléhből készült, pirosra festett, kulccsal felhúzható kisautó, baba, ember-ne-mérgelődj nevű társasjáték, némi házi készítésű szaloncukor, esetleg Eugenia keksz, házicsokira emlékeztető gyurma, dió, alma került.

Ajándék játékokat beszerezni nem egykönnyen lehetett. A város egyetlen gyerekáruháza a Gulliver volt. Előbb a főtéren, a mostani Nemzeti Bank környékén működött, ahol ha húsz ember bement, valakinek ki kellett jönni, hogy újabb vevő beférjen. Aztán átköltöztették a katonaszobor jobbjára, egy tágasabb helyiségbe. Ide már akár harmincan is betérhettek. Volt benne baba, meg baba, meg újabb baba, plüss- meg gumiállatok, két-három féle társasjáték és rengeteg iskolai egyenruha.

Az utcán kevesen jártak, csak a „boldog új évet” felirat és a villanykörte-füzérek ragyogtak

Később aztán a városon is érzett az ünnepi hangulat. A Bartók utca sarkán levő Mercur üzlet, a vele szemben levő Extra, meg a Bolyai-sarkon levő Corso tetejére kiírták, hogy ajándékok hónapja, meg hogy boldog új évet. Államnyelven. Innen lehetett tudni, hogy karácsony jön. És még onnan, hogy a virágóra helyére beállítottak egy nagy fenyőt, teleaggatták színes gömbökkel, meg rengeteg becsomagolt üres dobozzal, s kivilágították. A dobozok az ajándékokat voltak hivatottak jelképezni. Egy éjszaka néhány illuminált egyenrangú kisebbségi leszedett néhány dobozt, bontogatták őket, aztán hogy kiderült, csak kívül ajándék, belül üres, földhöz vágták őket bősz kiáltással, miszerint szarnak ők az ilyen télifára.

Na meg onnan is lehetett tudni, hogy karácsony jön, hogy a tömbházak erkélyein megjelentek a karácsonyfák. Jobb helyeken kettő is.

A jobb helyek azok voltak, ahol pártaktivisták, igazgatók, katonatisztek, rendőrök vagy félénkebb, megalkuvóbb vásárhelyiek laktak. A két fa a következőképpen működött. A családfő egyszerre kettőt vásárolt meg, majd kitette őket az erkélyre. Karácsony szombatján egyiket bevitte, feldíszítették, hadd legyen karácsonya a büdös kölöknek, mint a többi prolinak. A másik fa kinn maradt az erkélyen, jól látható módon. Hogy lássa az aktivista elvtárs, vagy a párttitkár elvtárs, ha arra jár, mert hát biztosan arra jár majd nézelődni, hogy ők nem karácsonyfát, hanem télifát állítanak, és nem karácsonykor, hanem kimondottan szilveszterre, mint a többi öntudatos kommunista. Aztán december 31-én szépen lefektették a kint levő fenyőt a terasz padlójára, hogy olybá tűnjön, mintha bevitték volna feldíszíteni. Vízkereszt után kidobták mind a kettőt a szemétre. Akkor már a kutya sem nézte, hogy melyik lakrészből hány fa kerül a kuka mellé.

Az akkori egyetlen napilapnál ’89 előtt egymással beszélgetve csak télikarácsonyfát mondtunk. Hogy megkapja a császár is ami neki jár, meg az ünnep se szenvedjen csorbát.

Egy kicsit olyan volt ez, mint a nyárimikulás.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat