Látni a szépet, érezni a fa illatát: munkában a faműves

D. Balázs Ildikó 2020. október 14., 20:41

László István jó harminc évvel ezelőtt még a csíkszeredai traktorgyárban modellasztalosként dolgozott, aztán élete szerencsés fordulatot vett, és ennek köszönhetően ma már elsősorban bútorrestaurátorként keresi kenyerét. Sőt szívesen átadja tudását annak, aki régi családi örökséget szeretne megmenteni.

László István bútorrestaurátor, vagy ahogy a kis műhelye falán fel van tüntetve, faműves Fotó: Veres Nándor

Nem minden antik, ami régi, ennek ellenére a dédnagymamától örökölt kredenc sokak számára jelenthet felbecsülhetetlen értéket, ezért aki érzelmileg kötődik egy ilyen bútordarabhoz, egy kis erőfeszítéssel meg is mentheti azt – vallja László István bútorrestaurátor, vagy ahogy a kis műhelye falán fel van tüntetve, faműves.

Harminc évvel ezelőtt – meséli – édesapja mellé szegődött a csíkszeredai traktorgyárba, ahol merőben mással foglalkozott, mint manapság, azaz modellasztalosként öntvényekhez készítettek fából formákat. Aztán a kilencvenes évek elején Magyarországon próbált szerencsét, és neki bejött.

„Egy alkalommal elhívtak kerítést festeni egy idős bácsihoz, akiről kiderült, hogy bútorrestaurátor, és én addig festegettem a bácsinál a kerítést, hogy bekerültem a műhelyébe. Ott rengeteg mindent megtanultam, kisebb-nagyobb megszakításokkal szívtam magamba a tudást, mindazt, amit most csinálok. Úgy tíz évvel ezelőtt, amikor úgy éreztem, már eleget tudok, hazajöttem, és idehaza próbáltam ugyanazt csinálni, de sajnos nem volt rá igény. Aztán sors újra közbelépett, megismerkedtem egy zongorahangolóval, és ő hívott magával, ő a régi hangszereket újrahangolta én meg restauráltam ezeket. Akiknél pedig ilyen hangszerek vannak, ott régi bútorok is fellelhetőek, s így cseppentem bele én ebbe a világba, egyre több és több felkérést kapva” – meséli, amikor műhelyében meglátogatjuk.

A régi bútordarabot alaposan meg kell tisztítani a felújítás előtt Fotó: Veres Nándor

S hogy tíz év alatt sokat változott a világ, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egyes bútordarabok évek óta várnak a felújításra. Nem, nem azért, mert nem menthetőek meg, hanem mert túl sok az ilyen jellegű megkeresés. De az is sokatmondó adat, hogy amíg öt évvel ezelőtt, amikor a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskolánál elindult az asztalos-bútorrestaurátor képzés, alig négyen jelentkeztek rá, viszont idén mintegy harmincan érezték úgy, hogy szívesen tanulnák. És ami talán még ennél is érdekesebb, hogy köztük igencsak szép számmal akadnak nők is.

Mert a régi idők bútorai egyre több háztartásban fellelhetőek, mert egyre jobban értékeljük a meglévőt, mert bár nagymama régi vitrinje lehet, hogy szétesett, de a családnak sokat számít.

És igen, a szakember szerint, az érzelmi kötödés az egyik legfontosabb kulcsa a régi bútorok felújításának.

Kincsek a műhelyben

 Nevetve jegyzi meg: a bútorrestaurálás a szakmán belül királykategóriának számít. S mintegy nyomatékosítva e kijelentését, bemutatja a műhely jelenlegi ékességét: egy múlt század elei szekretert. Csodálatos – mondja, amint végigsimít a régi darabon.

Olykor régiségek is akadnak a fiók mélyén Fotó: Veres Nándor

Rögtön adja is magát a kérdés, hogyan lát hozzá a felújításához? Első lépésben – osztja meg – a megrendelővel egyeztet az elképzelésekről, tisztázzák azt is például, hogy a felújítás régi vagy új technikával történik.

„Itt vannak például a lepattogott furnérok, vannak vagy százévesek, na ilyent nem találok, de ehhez hasonlókat keresek. Hosszan megyek, megnézem a fiókokat, van, amikor még régiségeket is találok bennük, megvizsgálom, szétszedem elemeire, megcsinálom a javításokat, és elkezdem egy pengével lepucolni a lakkot, festéket. Ez talán az egyik legnehezebb és legidőigényesebb fázis, mert tökéletesen meg kell pucolni, majd átcsiszolódik. A régi bútorok legnagyobb átka a víz. Régen csontenyvvel ragasztottak, ami, ha víz éri, oldódik, és a furnér fellazul. Átkopogtatom, hallatszik is a tompa hang, ahol a furnér el van válva a fától. Legjobb esetben vasalóval újramelegítem, így az enyv újra aktív lesz, és visszaragad. Vagy tűvel juttatok be ragasztót egy résen, és vasalóval melegítem fel. Ezt követi a pácolás, csiszolás, és jön a lakkozás. Újíthatom új technikával is, azaz lakkozhatom, de használhatok sellakot is, az a felső kategória, ha az ember igazán szakszerű, régi módszerekkel szeret dolgozni.

Időigényes munka, minden darabot át kell nézni, átsimogatni, tisztítani, a hiányzó részeket kipótolni”

– meséli, miközben kopogtatja a szekretert, mintha beszélgetne vele. Aztán azt is megmutatja, hogy körkörös mozdulatokkal hogyan „labdázza fel” a sellakot rá. Ez leheletvékony rétegben kerül a felületre, a legutolsó fázis, amit naponta kell újra és újra ismételni hosszú ideig.

Az érzelmi kötödés az egyik legfontosabb kulcsa a régi bútorok felújításának Fotó: Veres Nándor

Fontos egy otthoni munkafolyamatnál – emeli ki –, hogy az adott bútordarabot megszabadítsuk a különböző festékrétegektől.

A legrégebbi darab, amely a műhelyében megfordult, az egy 1820 körüli festett, hozományos láda volt, a legkülönlegesebbnek pedig egy ónémet tálaló számított, amely a csíkszeredai műhelyből Budapestre került múzeumba.

Tűzégette darab volt – emlékszik vissza –, de azért is emlékezetes munkaként marad meg, mert a régi faragott üveg a kivevésnél eltörött, ahhoz hasonlót pedig már csak Budapesten tudott készíttetni.

A szakember és a híres szekreter Fotó: Veres Nándor

Igazi kis kincses birodalom a műhely, régi szerszámokkal, amelyek sokat jelentenek tulajdonosának. Közben szemügyre vesszük az úgynevezett trófeákat is. Ha olyan hangszerhez hívják, amely már annyira szúette, hogy nem lehet vele mit kezdeni, a gyártó nevét tartalmazó kis előlap kikerül a műhely falára.

Hogy miért szereti azt, amit nap mint csinál? Mert minden darabban látja a szépet, érzi az illatát, mert neki a mindene a fa – meséli lelkesen.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A liget.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID liget.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ liget.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.

 

NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV

Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMAL

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport