HIRDETÉS

Magyarnak lenni a kenguruk földjén

Szász Cs. Emese 2018. szeptember 19., 15:59

Ha a kenguruk földjéről érkezik egy magyar Tamási-darabbal egy magyar színtársulat hozzánk, az semmiképp sem mindennapi. De ha a színtársulat tagjai közt az ember olyat fedez fel, akivel együtt koptatta – ha rövidebb ideig is – az iskolapadokat, az még izgalmasabb. Farczádi Kershaw Zitával annak idején én együtt kezdtem kommunikációt tanulni az egyetemen. Zita az a lány volt, akiről mindenki tudta, hogy igazából teológiára készült. Aztán mégis fogászati asszisztens lett belőle, és nemrég amatőr színjátszó is. Ráadásul mindez Ausztráliában, ahol több mint 15 ezer kilométerre az otthonuktól is egymásra találnak a magyarok.

Farczádi Kershaw Zita nehezen tudná elképzelni ausztráliai életét az ottani magyar közösség nélkül Fotó: Haáz Vince

– Hogy lesz valaki Ausztráliában egy magyar színjátszótársulat tagja?
– Én kilenc éve vagyok Ausztráliában, és ez a színtársulat már akkor megvolt, azelőtt körülbelül egy évvel alakult, Kovács Lőrincz alapította, ő itt, Madarasi-Feketén volt lelkész, s már akkor elkezdett színdarabokat rendezni, és látta, hogy mennyire összetartó erő ez a fiataloknak, s amikor kiment Ausztráliába, azt gondolta, hogy ott is létre kellene hozni egy amatőr színjátszótársulatot magyarokból magyaroknak magyarul. Az elején a baráti köréből válogatott embereket. Amúgy ilyen Ausztráliában nincs más, mi vagyunk az egyetlen magyar amatőr színjátszó csoport. Én csak most csatlakoztam másfél éve, erre a színdarabra, amivel turnézunk is. Már többször felkértek, de mindig húzódzkodtam, hogy a gyerek, meg család, nincs elég időm rá. Azért elég nagy felelősség, s nyilván sok időt is rá kell szánni. Mindenkinek van egy teljes munkaidős állása, és estkénként kell gyakorolni, próbálni, előadásokra járni. Ausztráliában nagyon nagyok a távolságok is, a Magyar Ház tőlem harminc kilométerre van, s én még viszonylag közel lakom hozzá. Elég nagy elkötelezettség is tagnak lenni, főleg, ha turnézni megyünk. Én még új vagyok, de ők összejárták már egész Ausztráliát, s az sok időt elvesz. Úgyhogy az elején ezért nem akartam elvállalni, aztán mégis beadtam a derekam.

Persze akkor még nem volt szó arról, hogy jövünk Európába. Valakinek kipattant az agyából, mint egy álom, megfogalmazódott, de senki sem hitte igazán, hogy megvalósulhat.

HIRDETÉS

Aztán múlt évben Potápi Árpád János államtitkár eljött Brisbane-be, s látta, hogy van egy ilyen színtársulat, s mondtuk neki, hogy nekünk meg van egy ilyen álmunk, ő meg arra biztatott, hogy pályázzunk pénzt rá, vannak erre lehetőségek. S akkor a Bethlen Gábor Alaphoz pályáztunk is, ők fizették a repülőnket, de sok mindent saját magunk állunk. Az is nagy segítség, hogy szívesen fogadnak, sok helyen vacsorát adnak.

– Úgy alakultak ki a turné állomásai, hogy kötődnek a helyszínek a színtársulati tagokhoz?
– Igen, a tagok szülőfalujában/városában lépünk fel, vagy olyan helyeken, amelyek valami miatt fontosak egyik-másik színtársulati tagnak.

A Brisbane-i Magyar Színjátszótársulat tagjai Tamásit hozták el a világ másik végéről hozzánk

– Mindenki egy kicsit a szívét hazaviszi akkor. Nem?
– Én még igazából nem tudom, hogy mire számítsak, már annyira várom, hogy milyen lesz a pénteki előadás nekem Vásárhelyen, hogy milyen lesz fellépni a családom, a legjobb barátaim, ismerőseim előtt. Ez szerintem annyira megható. Kocson Gyöngyi (az egyik társulati tag – szerk. megj.) például elsírta magát attól, hogy otthon mennyire szívesen fogadták, virágot is adtak neki. Ugyanez volt Szerbiában is, hogy „emlékszem az apádra”, stb. mert ugye ezek az emberek kint vannak Ausztráliában már harminc-negyven éve, és igazából rájuk nem emlékeznek annyira.

– Mikor voltál amúgy itthon utoljára?
– Három évvel ezelőtt. Nem egyszerű nyilván jönni, mert sokba kerül, a munka miatt is nehéz, mert nem éri meg csak két-három hétre eljönni, mert hosszú az út. Két nap eltelik az utazással ide, két nap vissza. Három évvel ezelőtt a férjemmel jöttem, aki dél-afrikai származású, megmutogattam neki itthon mindent, utazgattunk is egy kicsit. A 14 éves lányom jött most velem még, de ő nem turnézik, hanem a szüleimnél van addig, amíg mi fellépünk itt-ott. Nélküle nem jöhetnék haza, nem engednének be. (nevet) De ugye, ilyenkor mindenki szeretne találkozni, semmire sincs igazán idő, de most megmondom mindenkinek, hogy jöjjenek megnézni engem az előadásban pénteken. Bár mondták egyesek, hogy bocs most nem, majd legközelebb. De ilyen nem lesz legközelebb, ilyen nem is volt. Ez egyedi alkalom, hogy egy külföldi magyar színjátszótársulat a világ másik végéről körbejárja a történelmi Magyarországot.

– Mindenki amatőr színjátszó. Te például hogy kaptad meg magadban a színészi vénát?
– Az iskolában is mindig szerettem fontoskodni, a Református Kollégiumba jártam, de nem tudtam, hogy mennyire van erre tehetségem, én ugye sokáig teológiára készültem. De az ausztráliai lelkész úgy gondolta, hogy jó leszek erre a szerepre, s a végén még én is megleptem saját magam. Érdekes szerepem van, egy csúnyácska öreg lányt játszom, aki sántít is, meg dadog is. Nem nagy, de fontos szerep. S amikor még tétováztam, hogy be tudom-e vállalni ezt a turnét munka meg egyéb elfoglaltságok miatt, akkor mondták a többiek, hogy mindenképp jönnöm kell, mert más Terézt nem találnak.

Kilenc éve él Ausztráliában Zita Fotó: Haáz Vince

– Amúgy mi a foglalkozásod, és mióta élsz Ausztráliában?
– Fogászati asszisztens vagyok, teljesen messze áll a színészettől. 2009-től vagyok Ausztráliában, 2008-ban Új-Zélandon voltam hat hónapot, aztán onnan mentünk át Ausztráliába, s azóta is ott vagyok.

Nagyon szeretem Ausztráliát. Új-Zéland nagyon gyönyörű volt tényleg, s bár ott is vannak magyarok, de én a déli szigeteken egy kis városban voltam, ott senki magyar nem volt, ott semmilyen magyar kaját nem kaptál, s annyira elszigetelve éreztem magam, hogy amikor Ausztráliába átmentünk, úgy éreztem, hogy megnyílt előttem a világ. Elmentünk a Magyar Házba, ott magyar ételek, amit akarsz, magyar bálok, pontosan Szent István-bál volt, amikor megérkeztem, s az hihetetlen volt, úgy éreztem magam, mint itthon, mintha egy csűrmulatság lenne, magyar csárdással, magyar zenével.

S azóta is járok magyar közösségbe, el sem tudnám képzelni, hogy ne legyen meg ez a magyar kapcsolat.

– Hol és hogyan találnak egymásra a magyarok ott?
– Van egy Magyar Ház, s ott futnak össze a szálak. Van a református egyház, ami igazából ökumenikus jellegű, a katolikusok meg minden más felekezet odajár, aki szeretne. A Magyar Házban pedig magyar rendezvényeket szerveznek. A gyülekezetnek most épül a temploma a Magyar Ház udvarára, de eddig a Magyar Házban voltak az istentiszteletek. Vasárnaponként az istentisztelet után ebéd van, de mindenféle programokat rendeznek a Mikulás-járástól elkezdve a nemzeti ünnepig, locsolásig. Amit itt megünneplünk, ott is. Queensland államban körülbelül tízezer magyar van. Amikor nagyobb rendezvény van, koncert például, akkor kétszáz-kétszázötvenen gyűlünk össze.

– Milyen gyakran beszélsz magyarul?
– Napi szinten. A 14 éves lányommal próbálok állandóan magyarul beszélni, habár ott tartunk, hogy én sokszor beszélek magyarul, s ő válaszol angolul. A családon belül is nehéz magyarul beszélni, mert a férjem nem beszéli a nyelvet. Habár próbálkozik, de ugye nem könnyű a magyar. Ezen kívül telefonon is sokszor beszélek, mert a színtársulat tagjai közül is van, akivel szoros barátság.

– Minek köszönhető, hogy Ausztráliában ilyen jól megtalálják egymást a magyarok?
– Nem mindenki van ezzel így amúgy. Van, aki elhagyta Magyarországot s nagyon örül ennek, s nem is akar magyarokról hallani, s akkor van az a réteg, amibe én is besorolom magam, hogy én igénylem azt, hogy találkozzak magyarokkal, hogy magyar zenét halljak, én úgy érzem, hogy nekem erre szükségem van.

– Mi az, amit a legnehezebb megszokni Ausztráliában?

– A nyári karácsonyt a negyven fokban. Persze azt mondjuk, hogy nem a külsőségekre kell figyelni, de akkor is nehéz megszokni. Mindenki elmegy a tengerpartra, rettenetes meleg van, de olyan, hogy ki sem tudsz mozdulni. Én arról már le is tettem, hogy töltött káposztát főzzek karácsonykor, dinnyét eszünk inkább.

Meg az, hogy senkink nincs ott a barátokon kívül, sem nekem, sem a férjemnek. Ez a legnehezebb, karácsony az az ünnep, amikor a nagy család össze szokott gyűlni, s akkor érzem igazán, hogy ez mennyire hiányzik. De amúgy megtaláltam a helyem, úgy érzem.

– Sokan azt gondolják, hogy Ausztrália az ígéretek földje, s nagy vágyuk, hogy kiköltözzenek, de nem mehet akárki.
– Így van, nem engednek be akárkit. Különböző módjai vannak, az egyik, hogy házasságot kötsz egy ausztrállal, de ott is többéves procedúrán kell bebizonyítani, hogy nem érdekházasság, sokba is kerül. A másik módja, hogy ha olyan szakmád van, amit ott keresnek. A harmadik módja, amit sokan választanak, de elég bizonytalan, az a tanulóvízum. Sokba kerül, ráadásul csak húsz órát dolgozhatsz mellette, ami kevés. S akkor tanulsz két-három évet, kiválasztasz egy olyan szakmát, ami rajta van a listán, mert utána el szeretnél helyezkedni, de sokszor megtörténik, hogy azt a szakmát két év múlva leveszik a listáról, s akkor mégsem tudsz elhelyezkedni, letelepedni. Amúgy sokan tényleg a fél kezüket odaadnák, hogy Ausztráliába bekerüljenek, mert jó ország, jó ott élni, viszont ott is meg kell dolgozni a pénzért, s bevándorlóként az elején nagyon nehéz. Ha van egy stabil munkád, akkor legalább az anyagi stresszt az leveszi rólad, de azonfelül még ott van az érzelmi stressz is: mindenkit otthagytál, senkit nem ismersz. S vannak olyanok, akiknek nem jön be, s hazasunnyognak.

Népi komédia az amatőr színjátszókhoz

Ausztráliából a Maros Művészegyüttes székházába

Ausztráliától Farkaslakáig – ez a címe a Brisbane-i Magyar Színtársulat Kárpát-medencei turnéjának, amely során a történelmi Magyarország tíz különböző helyszínén mutatják be Tamási Áron Hullámzó vőlegény című három felvonásos darabját. A Brisbane-i Magyar Színtársulatot a magyarság megőrzése érdekében az Erdélyből származó Kovács Lőrinc református lelkipásztor alapította 2007-ben. A társulat szerte Ausztráliában nagy sikereket ért el a magyar kultúra kincseinek bemutatásával. Játszották már Móricz Zsigmond, Gárdonyi Géza és Szigligeti Ede egy-egy színművét. Legújabb produkciójukat, Tamási Áron Hullámzó vőlegény című három felvonásos darabját a távoli kontinensről a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával tudták elhozni egy Kárpát-medencei turnéra. A turné részeként szeptember 20-án Székelykeresztúron lépnek fel, szeptember 21-én, pénteken 19 órától Marosvásárhelyen a Maros Művészegyüttes székházában mutatják be az előadást, majd szombaton ugyancsak 19 órától a nyárádszeredai művelődési otthonban adják elő az előadást. A turné vasárnap Farkaslakán, Tamási Áron szülőfalujában zárul.
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS