Magyarok, „őshaza” – amit Csoma Sándor nem fedezhetett fel

Az összefüggéseket, amelyeket most a váradi kutató rendszerezett, a maga idejében Kőrösi Csoma Sándor is észlelhette volna. Balszerencséjére ezt nem tehette meg. De ne ugorjunk ennyire előre.
A bön Tibet ősi hitrendszere, amiben a népi vallásosság animista és sámánisztikus hagyományai keverednek iráni zoroasztránus elemekkel, hindu (saiva) és a 7. századtól buddhista hitvilággal. Ezt elöljáróban a Wikipédiából idéztük, Imre Zoltán kultúrantropológus, a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum igazgatója viszont a Partiumi Keresztény Egyetem meghívására  az idei Tusványoson osztotta meg kutatásának eredményeit, amelyeket széles körben még nem ismerhetett meg igazán a nyilvánosság. Érdeklődésének középpontjában a bön vallás és annak gyakorlói, a bönpok állnak. Ez a hitvilág az egykori Zsang-Zsung (angolosan: Zhangzhung) királyság vallása volt, a mai Nyugat- és Északnyugat-Tibetben széles körben gyakorolták a 8. századig, amikor a királyság megszűnt: szomszédai, Kína és India bekebelezték.

Imre Zoltán kutatási területe Közép-Ázsia és Nyugat-Tibet szóbeli hagyománya. Mintegy tizenöt éve foglalkozik a buddhizmussal, pontosabban fogalmazva az itteni vallásnak a buddhizmus előtti korszakával – ez a bön vallás, amit nem olyan rég, a hetvenes években ismerte el a dalai láma a buddhizmus ötödik iskolájaként, s fő lámáját, Tenzin Namdak Rinpocsét a jelenkor Buddhájaként, legmagasabb szintű tanítójaként, a tanítók tanítójaként, azaz löponjaként.

Imre Zoltánnak bejárása van ehhez a rinpocséhoz, ahogy fogalmazott: kutatóként, de nem csak, gyakorló bönpoként is, annak érdekében, hogy behatóbban megismerje ezt a vallást. Az évek folyamán a bön szerzetesekkel kiépített jó viszonyának köszönhetően elérte, hogy meghívták magukhoz. Ami nagy szó: az elmúlt évszázadok alatt a bön vallás gyakorlói igencsak zárt közösségekben élik meg hitüket, amelyek létezéséről is alig tud a világ, nemhogy kutatni lehessen hagyományaikat. Bevallása szerint gyakorlatilag Imre Zoltán az egyetlen magyar akadémiai kutató, aki tudományos igényességgel foglalkozik ezzel a témával. Más nemzetiségű kutatók ugyan szintén érintik a bönpok témáját, de számukra ez csak egy a tibeti vallások közül. Imre Zoltánnak azonban van egy – hozzájuk képest – különleges kötődése hozzájuk. Hogy mi, az hamarosan kiderül.
A bönpok vallásukat 18 ezer évesnek tartják, tehát sokkal régebbinek, mint bármelyik más vallás a világon.

– vázolta a kutató.

A Zsang-Zsung királyságról meglehetősen keveset tudunk. Egy olyan régiója volt ez a Himalájának, amely a mai India északi részét, Nepál nyugati, északnyugati vidékét és Tibet egy szeletét foglalta el. Vallása mai napig fennmaradt a zárt, hagyományápoló közösségekben. Kőrösi Csoma Sándor, amikor megállt Zanglában, pechje volt – fogalmazott Imre Zoltán. Bizonyos, jól ismert szempontból ez persze nem pech, hanem szerencse volt, mert azzal, hogy a faluban maradt, megalkotta a tibeti-angol szótárakat. „De ha kapcsolatba került volna akkor a bön szerzetesekkel, akkor sokkal nagyobb eredménnyel térhetett volna haza” – értékelt a váradi kultúrantropológus.

De nem került kapcsolatba, mivel ő egy, a kagyü iskolát képviselő lámával találkozott, aki nem mondta el neki, hogy ha még egy picit arrébb megy, akkor bönpókat is találna, akik akkor is egy igen zárt vallási közösséget alkottak. Annyit mondott neki ez a láma, hogy olyan varázsló-szerzetesek ezek, sámánok, akik fekete mágiával foglalkoznak, akik ráadásul egy másik Buddhát imádnak, ezért nem ajánlotta neki, hogy felkeresse őket. Csoma pedig hallgatott rá.
Ezért volt Csoma upgrade Imre Zoltán előadásának címe:

olyan tudást tartalmaz, amelyet Kőrösi Csoma Sándor is begyűjthetett volna.

Imre Zoltán az 54 lelkes bön faluba, Lubrába utazott, Nepál Musztáng nevű tartományába, ahol még mindig tartják a Zsang-Zsung királyságban kialakult hagyományokat. Ez az a falu, ahol a legtöbb mesternek – jóginak – adtak lehetőséget az elvonulásra az itteni kolostorban. A kultúrantropológus azt kutatta: mi volt az eredeti neve a bönök Buddhájának, magának a vallásnak? Annak a lámának ugyanis, aki Csoma Sándorral beszélt, abban igaza volt, hogy a bönpoknak más a Buddhájuk: úgy tartják, hogy valahol Tádzsikisztán-Afganisztán vidékén született, de életútja, azaz a hozzá kötött szimbólumok hasonlatosak a buddhizmus atyjaként számon tartott Gautama Sziddhártha történetéhez. Imre Zoltán a tádzsik neveket kutatta. Megtudta: a bőn vallás eredeti, tádzsik neve gyer volt. A Buddha neve pedig ezen a perzsa nyelven Mura Tahen.

Imre Zoltán szerint ebből a Mura-vidékkel való egybehangzás nem véletlen, s a név második tagja sem véletlenül hasonlít a mai magyarból a tehénre. De látni a bönöknél tulipános csúccsal rendelkező sztúpákat, ami eltérő a Tibetben másképp szokásos buddhista vallási építményektől. Az édesanyák a gyerekeknek egy fehér szarvas üldözéséről szóló mesét mondanak. Ezeknél is meggyőzőbb bizonyíték azonban valamiféle távoli kapcsolatra a gyakran használt sajátos palmettaforma a díszítésekben, ami a honfoglaló magyarok tegezein, íjain is sűrűn megtalálható volt. Ezt a formát Imre Zoltán egy bön kolostorban látta viszont. De előfordulnak olyan indaszerű szimbólumok is ezekben a kolostorokban, amelyek a különböző magyar népviseletekben is használatosak. Nem hasonló szimbólumok, hanem ugyanazok – hangsúlyozta a kutató.

Előfordulnak olyan indaszerű szimbólumok is ezekben a kolostorokban, amelyek a különböző magyar népviseletekben is használatosak

Ennél is megdöbbentőbb azonban a tokodi pecsételő története. Ezt a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában levő tárgyat az Esztergom-Komárom megyei település közelében egy római kori ásatás alatti rétegben találták egyéb ékszerekkel, kerámia-töredékekkel és csontokkal együtt, ami kizárja a római eredetet. Ezért szkíta tárgyként könyvelték el a múzeum tárolójában, a rajta található szimbólumokat dekorációként értelmezték. Imre Zoltán egy franciaországi, nemzetközi bön konferencia szervezőitől kapott felkérést arra, hogy tanulmányozza ezt a pecsételőt.

A kutató, ahogy meglátta a tárgyat, leesett az álla: azonnal felismerte, hogy a zsang-zsungi nyelv szimbólumai, írásjelei találhatóak rajta. Később ez bebizonyosodott. „Most már ki is tudom olvasni ezeket a szimbólumokat, s azt is tudom, hogy mire szolgált ez a pecsételő” – mutatott rá a kutató. A hely „tisztítására”, a gonosz elűzésére, varázslásra használhatták ezt a vaskorszakból származó kerámiatárgyat. A rajta található ugyanazon betűkkel van írva a katmandui – a közelmúltbeli földrengésben egyébként megrongálódott – Triten Norbutce kolostor gerendázatán egy mantra. De meghökkentő hasonlóság van a tokodi tárgy és Zsang-Zsung utolsó, 8. századi királyának pecsételője között is. A tokodi pecsételő ráadásul nem egyedi lelet, több helyről, például a mai Ukrajna területéről is került elő hasonló, egészen Közép-Ázsiáig.

Imre Zoltán elmélete szerint a bön, jobban mondva a gyer az egyik honfoglaló magyar törzsnek lehetett a vallása.

Ezzel a feltételezéssel azonban természetesen óvatosan kell bánni, hiszen a kor törzsi-vallási viszonyai között a magyar szó mai jelentésében értelmezhetetlen. Hogy melyik törzs lehetett a hétből, még  nem tudta megmondani Imre Zoltán. „De már nyomon vagyok” – fogalmazott.

– szögezte le. Abban az időben ugyanis ez volt az egyik fővallás Közép-Ázsiában, a buddhizmus egyes ágait, sőt, a japán sintoizmust is innen lehet eredeztetni.

Imre Zoltán kutatásának távolról sincs vége, sok még a megválaszolatlan kérdés. Hisz a tokodi lelet  jóval a honfoglalás-kor előtti, időszámításunk előtt 2500-3000-ből való, így felmerül, hogyan került abban az időben a Kárpát-medencébe. A kutató szerint elképzelhető, hogy ez a törzs gyakori vándorlásain korábban már érintette a Kárpát-medencét, és mielőtt jó ezer évvel ezelőtt, a honfoglaláskor gyakorlatilag visszatért, köze lehetett még Zsang-Zsung királysághoz is, amely éppen a honfoglalás előtt került a történelem süllyesztőjébe.

A bön amúgy egyre inkább reneszánszát éli: Tibet Kína általi bekebelezését követően a hatvanas-hetvenes években másokhoz hasonlóan a bönpo szerzetesek is el kellett meneküljenek szülőföldjükről, s a világ számos pontjára viszik magukkal a vallás tanításait. Ugyanúgy, ahogy már valakik, akiket manapság a magyarság őseiként ismerünk, akár évezredekkel ezelőtt is megtehették.