HIRDETÉS
Ismerkedésünk a szalmakalap kultúrtörténeti vonatkozásaival rögtön egy találós kérdéssel kezdődik: mikor van a szalmakalap ideje? Az indítás – mondhatni, székely házigazdához méltó: ifj. Szőcs Lajos, a kőröspataki Szalmakalap-múzeum alapítójának fia huncutul forgatja körbe a szemét a társaságon, hiszen maga is tudja, ilyenkor a legritkább esetekben kiált fel valaki a helyes válasszal. Mi magától értetődőnek tartanánk, hogy nyáron van ama bizonyos idő, de hamar kiderül: nincs igazunk.
– hangzik az okítás, de a múzeumfelelős már nem késlekedik a helyes válasszal: télen van a szalmakalap ideje. „Mert akkor pihen!”.
Valóban lényeges különbség – állapítjuk meg, és ekkor még nincs sejtésünk a szalmakalap rendkívüli sokoldalúságáról sem. A múzeumnak berendezett tornácos házban aztán fény derül mindenre: a szalmakalap nem csak a napsugaraktól, de az eső elől is megvédi viselőjét. Ugyanakkor kissé megemelve a szembejövőket is köszönthetjük vele, míg pihenéskor az arcunkra helyezve tart árnyékot. Szedhetünk bele gyümölcsöt, kosár híján pedig a tojásokat gyűjthetjük össze a segítségével. Ám a felsorolás itt még nem ér véget. Idegenvezetőnk emlékeztet bennünket a „kalapozás” fogalmára is. Hiszen egy jó kalap nagy hasznára válhat egy vásári mutatványosnak, vagy annak, aki hirtelen leszegényedik – feltéve persze, ha rendelkezik némi zenei tehetséggel vagy kézügyességgel.
Ugyanakkor a szalmakalap tájékoztat is. Megtudhatjuk róla viselője nemzetiségét és származását, de életkorát vagy anyagi helyzetét is. Például a magyarok balról viselik a kalapdíszt, míg a románok jobbról. A fiatal férfiak feltűrték kalapjuk karimáját – ami azt is jelentette, hogy velük bátran lehet viccelődni vagy bolondozni. Akinek viszont lefelé hajlott a fejfedője széle, azt illett megtisztelni szóban és viselkedésben egyaránt. Módos földtulajdonosra utalt másrészt az, ha valaki nagyobb karimájú kalapot viselt.
Ha Marosvásárhelyről indulunk Kőrispatakra, utunk Erdőszentgyörgyön át, a bözödújfalusi tó mellett vezet el. Etéd felé vesszük az irányt, de csak Maros és Hargita megye találkozásáig tart a jó útszakasz, onnan a régi poros-köves út visz tovább, a munkagépek azonban már dolgoznak, hamarosan ez a szakasz is megújul. Így juthatunk el Kőrispatakra, amelynek a híre 2004 óta terjedt el a nagyvilágban, amikor a Szőcs család megnyitotta a Szalmakalap-múzeumot, hogy a vidék különböző szalmából font fejfedőit állítsák ki. Megtekinthetőek ugyanakkor a szalmakalap készítéséhez szükséges, száz-százhúsz éves gépek, eszközök, és tárgyak is.
A program a múzeum udvaráról indul, ahonnan az előre bejelentkezett gyerekcsoportot kocsikázni viszik. Az első megálló a malom, ahol a búza útjának egyik fontos stációjával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A gyerekek nyolcasával állnak fel az emberi erővel működtetett felvonóra, amellyel a zsákokat szokták felvontatni a malomba, ahol finom-, barna- és egységliszt készül. Innen ismét a múzeumba tér vissza a csapat, ahol mindenki kipróbálja a szalmafonást, angyalkát, és karkötőt készítenek a hozzáértők segítségével. Ezután újból a múzeumfelelős veszi át az irányítást, és elmagyarázza, hogy hét szálból készül a szalmafonat, amelyet régebb kézzel fontak, szenes vasalóval vasaltak. A szalmakalap-készítést egy százhúsz éves, német, pedálos Drezda varrógépen mutatja be – a fonatból egy-kettőre elkészül a kis kalap, ami a mi csoportunk különajándéka „Lajos bácsitól”.
Egy jó kalaphoz azonban elengedhetetlen a présgép használata is. „Minden kalapnak van egy vaskalapja is” – magyarázza a szakember, és meg is mutatja, hogy valamennyi szalmakalapot előbb egy felhevített vasformára húznak rá, majd magasnyomású présgéppel szorítják rá arra, hogy elnyerje a kívánt formáját.
A kőrispatakiak a fővárosban készítették el az ország – s talán a világ – legnagyobb szalmakalapját. Azzal a feltétellel tették ezt, hogy bár alkotásuk számára felkínáltak egy reprezentatív helyet a Falumúzeumban, azt mégis hazavihetik és ott állíthatják ki, hogy mindenki, aki Kőrispatakra látogat, megcsodálhassa azt. Mint Szőcs Lajos elmondta, 500 méter szalmafonatot használtak, 2255 darab, 30-40 centiméter hosszúságú szalmaszálat, továbbá 1800 méter cérnát a 2,65 kilogrammot nyomó, 2 méter átmérőjű szalmakalaphoz, amely alá egy egész osztályközösség is befér.
Naponta két csoport, de az Iskola másként hetében négy csoport is bejelentkezik a kőrispataki Szalmakalap-múzeumba. „Naponta hívnak telefonon, az ország más-más részeiből kérnek, hogy fogadjunk csoportokat” – mondja ifj. Szőcs Lajos, elismerve egyúttal azt is, hogy ennyi gyerekre figyelni meglehetősen nehéz, fárasztó munka is. Ennek ellenére fontos, hogy mindenki jól érezze magát, és azt kapja, amire számított, hiszen ez a legjobb reklám. A látogatók továbbadják Kőrispatak és a múzeum hírét, így újabb és újabb csoportok, családok kapnak kedvet, hogy ellátogassanak a faluba. Hiszen ebből él itt mindenki, fonja a szalmát, varrja a szalmakalapot, vagy dolgozik a látogatóknak nyújtott szolgáltatásokban.
