Múzeumból a mindennapi ruhatárba: Jánosi Ágnes világa

A sepsiszentgyörgyi alkotó pár éve tért haza Finnországból, s bár Temesváron, majd Budapesten, Párizsban és Helsinkiben is tanult, tudta, hogy sosem lesz belőle olyan divattervező, aki képes ipari mennyiségben ruhákat gyártani. Jánosi Ágnes az önkifejezés egyik terepének tartja a ruhatervezést, így az általa tervezett ruháknak mindig szimbolikája, többletjelentése van: volt projektje például, amelyben a női archetípusok ruhákban való megjelenítésére tett kísérletet. Most a népművészettel „kacérkodik” – a szó legnemesebb értelmében.

Ágnes ruhák iránti kíváncsisága és kreativitása már gyerekkorában megmutatkozott, volt olyan időszak, amikor egy nap ötször átöltözött, és közben figyelte, hogy mennyire másképp érzi magát egyik-másik összeállításban. Mindig voltak ötletei, amelyeket meg akart alkotni, úgy érezte, hogy a ruhák, a szépség, a színeknek és a formáknak a kombinációja az, ami őt inspirálja, így elkezdte ebbe az irányba kibontakoztatni önmagát. „Vonzott mindenféleképpen, hogy az én egyéniségemet vagy akár mások egyéniségét megfogalmazzam valamilyen formában, és az anyag tűnt a leginkább kézenfekvőnek” – mesél a kezdetekről Ágnes, akinek az édesanyja is varrt, így tényleg nem állt tőle távol a szabás-varrás, amit amúgy jelenleg tanfolyamokon tanít másoknak is.

Temesváron tanult divattervezést, Budapesten iparművészetet végzett, s már itt, a mesterképzés diplomamunkájánál elkezdett a labirintus szimbólumával foglalkozni. „Ezek a szimbólumok végül is gyerekkorom óta érdekelnek, hogy mi a jelentéstartalmuk, illetve hogy mit milyen célból tettek rá egy-egy öltözékre. Minden munkámnak van egy ilyen erős szellemi része.

– mondja a divattervező, aki legújabb projektjével is a népművészet lényegét szeretné megfogni. Rámutat, a népművészetben megjelenő motívumokat ugyanis nem egyszerűen díszítő, dekoratív jelleggel használták a bútoron, a ruhán – amellett, hogy a szemet gyönyörködteti, mindegyik különböző életszakaszoknak megfelelő jelképeket, minőségeket hordoz.

Egyik különleges darabja most az a moldvai mellény, amelynek a gyökere egy két évvel ezelőtti gyűjtőútjáról származik. Ellátogatott egy nénihez Klézsén, aki kézzel varrta ezeket a színes irhabundákat, a családjában öröklődött tovább ez a hagyomány, bár a motívumok szimbolikáját ő is csak részben tudja, de amit tudott, azt átadta Ágnesnek. A sepsiszentgyörgyi divattervező pedig úgy érezte, hogy tovább kellene örökíteni ezeket a mintákat, mert erő, sok évszázad alatt hozzátapadt gondolati tartalom van ezekben a jelképekben. Végül egy kortárs, nőies mellénybe ültette át az ismereteket, egy olyan darabba, amely mégis gyakrabban hordható, mint egy bunda, egyszerre hétköznapi és ünnepélyes, lehet kombinálni szoknyával, ruhával, és a viselőjétől függ, hogy hová veszi majd fel.

Én ezt már gépi hímzéssel anyagra terveztem, hogy hétköznapi viseletbe is tovább tudjon öröklődni ez a gyönyörű, gazdag ősi jelképrendszerrel megáldott örökség” – mutatja be a darabot Ágnes, aki annyira fontosnak tartja, hogy viselője tudja, mit hord, hogy tervezi, hogy a ruha címkéjén egy QR-kódba rejtve felteszi a videót is, amint a moldvai néni elmeséli a minták jelentését. „Én azt szeretném, hogy más is lásson fantáziát ezekben a motívumokban, hogy érezze meg az értéküket az is, aki esetleg sosem volt táncházban, aki mondjuk nagyvárosi környezetben él és nem feltétlenül népművelő” – hangsúlyozza.

A másik különleges darabja az a női dzseki, amelyet keresztszemes varrással készített griffmadár díszít. A mintát – amelybe elsőre beleszerette a ruhatervező – a Székely Nemzeti Múzeumban való keresgélések során találta egy régi mintakincsgyűjteményben. Egy barátnőjével, Mihálcz Ramónával – aki szintén a jelképek és a keresztszemes hímzések szerelmese – meg is beszélték, hogy kihozzák ezeket a gyöngyszemeket a múzeumból, és új értelmet adnak nekik. A tervezett kollekció első darabja ez a griffmadaras dzseki, amelynek a mintája már tényleg kézimunka, Ramóna kezeit dicséri. „A régiek azt mondták, hogy minden keresztszem egy ima. Képzeljük el, hogy egy keresztszemes minta meghímzése akkor mit jelent” – mutat rá Ágnes, aki két másik csodaszép keresztszemes mintát is újraalkottatott Ramónával, de sokáig kereste a megfelelő öltözéket hozzájuk. „Blúzra terveztem előbb, de ahhoz túl értékes, hogy egy párszor használt blúzra kerüljön, táskán nagyon koszolódna, így valószínűleg ezek is egy-egy laza kabáton lelnek új életre” – magyarázza.

Ágnes elismeri, nem minden néprajzos, népművészet-kedvelő örül annak, amit ő csinál. Van, aki tényleg boldog attól, hogy valaki „leporolja” és újragondolja a népművészeti elemeket, továbbviszi a köztudatba és terjeszti is, van azonban olyan, aki fél attól, hogy Ágnes hozzányúl ezekhez.

vagy egyáltalán felkeltem az érdeklődésüket a saját kultúránk irányába még jobban, vagy bemutathatom egy másik szemszögből. Sokat dolgozom azon, hogy ezek tényleg úgy jelenjenek meg, hogy őrizzék meg a méltóságukat, az értéküket, ami sok száz év alatt alakult ki” – mutat rá a divattervező, aki nem ezres példányszámban szeretné árusítani ezeket a darabokat, és úgy gondolja, lenne igény rá, van olyan, aki tényleg értékeli nemcsak a kész darabot, hanem azt is, hogy ezek sok munka árán készülnek. Ágnestől vásárolt már világutazó, de olyan alkotóművész is, aki Új-Zélandra költözik, és egy szeletet szeretett volna vinni az otthonból a világ másik végére.

A sepsiszentgyörgyi alkotó jelenleg azon dolgozik, hogy boltokban is kaphatók legyenek a ruhái, Budapesten, Marosvásárhelyen és Bukarestben is hívták egy üzletbe. S a megtervezett ruhái mellett elképzelhetőnek tartja azt is, hogy a megrendelői saját mintát hoznak majd, olyat, ami sokat jelent nekik, Ágnes pedig abból alkot majd új ruhadarabokat.