HIRDETÉS

Nem fanatikusnak való az idegenlégió

Kosztolányi Kata 2017. december 07., 15:52

A francia idegenlégió romantikája már a múlté. Legalábbis ez lehet a benyomásunk, miután elbeszélgettünk azzal a férfival, aki tíz évet is lehúzott a seregben. Figyelem, mítoszromboló beszélgetés következik!

Minimálbéres munka nehezített felmondással. Nem rejtélyes már a légióskodás Fotó: Pixabay.com

Életemben nem találkoztam még ilyen nyers emberi erővel, mikor bemutatkozásnál kezet fogunk. Olyannyira, hogy hangosan reccsennek a kézközépcsontjaim. Azonnal leszögezi, hogy nem szívesen vállalta az interjút, mert nem szeret „bölcsködözni”, különben is a dicső múlt emlegetése helyett a jelenre kell szerinte összpontosítani, és abból kihozni a lehető legjobbat. Kategorikusan közli azt is, hogy arcát, nevét, sőt, még monogramját sem vállalja. Nem mintha nem volna szabad nyilatkozni – mondja az egykori idegenlégiós –, a titoktartás csak a folyamatban lévő műveletekre vonatkozik, leszereléskor is csupán azt kötik ki, hogy nem állhatnak zsoldosnak.

Szerinte a légion étrangère-t azért lengi körül a mai napig is romantika, mert az emberek nem az igazságra kíváncsiak.

HIRDETÉS

– Neked voltak tévhiteid, amikor idegenlégiósnak jelentkeztél? Netán Rejtő-könyveken nőttél fel?
– Azt hittem, szuperhős leszek, de hamar rájöttem, nem a légió fog azt csinálni belőlem, hanem én saját magamból, következetes munkával. Rejtőt soha nem olvastam, még csak nem is hallottam róla akkor, amikor elszántam magam.

– Ez hány éves korodban történt? És hogy jött az ötlet?
– Középiskola előtt a szüleim megkérdezték, mi leszek, ha nagy leszek. Zene tagozatos voltam, de nem akartam éhező művész lenni. Idősebb, friss diplomás barátaim kárán okulva a továbbtanulást is kizártam, nehogy négy elvesztegetett év után pénztelenség várjon rám is. Három alternatíva merült fel, ez szerepelt az első helyen. Gondoltam, jó keveréke lesz az utazgatásnak, pénzkeresésnek és sportolásnak. Felmerült még a kanadai munkavállalás vagy a hajós pincérkedés is.

– Hogyan vágtál neki a kalandnak?
– Érettségi után elmentem túrázni a Keleti-Kárpátokba, aztán ahelyett, hogy hazajöttem volna, majd tovább Gyöngyösre, a pénzügyi főiskolára, ahova szüleim megnyugtatására végül csak felvételiztem, vettem egy menettérti autóbuszjegyet, és háromnapos európai körutazás után Marseille-ben kötöttem ki. Péntek este megérkeztem a központhoz, bementem a kapun, és eltanácsoltak, mert a sorozás aznap már befejeződött, és hétfő reggelig szünetelt.

Az autópálya elválasztósávján, egy bokor alá bújva aludtam, esős idő volt, és semmi pénzem szállodára, ennivalóra.

Ahogy visszamentem, elvették minden iratomat, személyes holmimat, kaptam egyentréninget, és megkezdődött a várakozás. Merthogy az ott töltött idő 80 százalékban inkább erről szól. Hol az evésre, hol a sorakozóra, hol a beosztásra vagy járműre, szerszámra. Az előválogatás egy hónapig zajlik, aztán meg arra kell várni, hogy megteljen a kiképzésre indítandó keret. Hogy addig se unatkozzunk, dolgoztatnak. Takarítani kell, vagy fát ültetni, szőlőt metszeni, meszelni, főzni, mikor mi jut rád. Igazából ezzel is teszteltek, hogy mennyire vagy szociális, hogyan bírod a parancsolgatást. Oda nem gondolkodó lények kellenek, hanem akik szó nélkül végrehajtják az utasításokat. Vagyis ezt kell elhitetni velük. 

– Miként zajlik a jelentkezés és a felvételi?
– Több helyen is lehet, de a végén úgyis Aubagne-ban köt ki mindenki, úgyhogy célszerűbb rögtön az anyaezredhez menni. A felvétel nagyban függ attól, hogy mennyi emberre van szüksége a hadseregnek.

Volt olyan is, hogy ezreket rúgtak ki, mert csökkenteni kellett a létszámot, aztán meg egyet gondoltak, és eszeveszett módon bárkit felvettek.

Épp ezért a kritériumok is mindig változnak. Amikor én jelentkeztem, körülbelül kilencezer fős volt az állomány, ötszázat vettek fel évente, ami utánaszámolgatva azt jelenti, hogy húsz emberből egyet küldtek tovább az alapkiképzésére. A pszichológiai teszten fele ment át, a fizikai alkalmassági próbán tovább feleződtünk, majd a maradékot még egy interjún megrostálták. A felvételi során szaladni kellett, 12 perc alatt 2800 métert, ami még csak nem is sportolói teljesítmény. Az intelligenciát egy sajátos skála szerint mérték.

Ha gyengébb szellemi képességet állapítottak meg, viszont sportban kimagasló tehetség vagy, úgy is felvesznek.

Az utolsó körben egy interjún esel át, ami arra megy ki, hogy a profilodat megrajzolják. Határozott elvárásaik vannak, hogy milyen a tökéletes legionárius, melyik embertípus bírja legjobban a katonaéletet, például nem kötődik a családjához, önfeláldozó. Az egyformaság ennek a szűrésnek köszönhető, nem ott faragnak ilyet belőled. Nyilván nem előny, de házasembert is felvesznek, ha jól megindokolja vagy elhazudja a családi állapotát. Ha már bejutottál és szembesülsz a valósággal, rajtad áll, hogy maradni akarsz-e.

Ez is egy munka, mint a többi, minimálbért kapsz, persze az jóval több, mint itthon. A fanatikus, aki katonának született és nagyon kemény életformát képzelt el, nem fog ott ülni.

Nem úgy van, mint régen, hogy ha megszöktél, utánad mentek és kinyírtak. Egy hónapig keresnek, aztán törölnek a listáról. De akkor sem lesz bajod, ha esetleg az útlevél-ellenőrzésnél lebuksz. Jogod van felbontani a munkaszerződésedet, bizonyos feltételek mentén, meg hosszas a procedúra, de nem tudnak maradásra kényszeríteni. 

– A franciát mint közös nyelvet hogy sajátítjátok el?
–Az elején háromhetes gyorstalpaló van, ahol reggeltől estig csak a franciát használhatjuk, különben büntetnek. Az ismétlésen alapszik: addig olvastatják az alapokat, amíg beindul a folyamat. Amikor már alapszinten tudsz, azaz megérted a parancsokat és meg tudod értetni magadat a többiekkel, saját magát építi a nyelv adott környezetben. Én korábban antitalentum voltam e téren, de a módszerrel egy-kettőre megtanultam, majd utazgatásaim során az angolt is ugyanígy elsajátítottam. 

– A kiképzés mennyire extrém?
– Olyan, mint akármelyik katonaságnál. Nem teljesíthetetlen. Nem is lehet extrém, mert az rosta lenne, és alig maradnának, a sérülések miatt így is sokan kihullanak. Nyilván törekednek arra, hogy a színvonalat felfelé tolják, de emberi keretek között. Próbálnak arra figyelni, hogy saját magadhoz képest fejlődj, ezért különböző szintű csoportokat alakítanak ki. Így sokkal jobb eredményt ér el mindenki a saját tempójában. 

– Melyik egységhez kerültél, hány évet szolgáltál, és milyen rendfokozattal szereltél le?
– Korzikára, az ejtőernyősökhöz. Hat év után visszakerültem az anyaezredbe, ahonnan aztán négy év után elhúztam a csíkot. Tizedesi rangig vittem, pedig nem akartam az lenni, mert rájöttem, hogy felfelé lépkedve több fizetést kapsz ugyan, de több munkával is jár.

Megtagadtam hát a tizedesi kiképzést, mégis erőszakkal azt csináltak belőlem: üresen adtam be a vizsgapapírt, de kitöltötték helyettem.

– A légió a csapatszelleméről is híres, hogy a sokféle kultúrájú férfiakat egy családdá kovácsolja. Igaz ez?
– Szerintem nem. Mindig a csapattól függ. Amikor szimpatikusak voltak a társaim, odatettem magam értük. A probléma a nehéz esetekkel van, ha olyanokkal hoz össze a sors, megkeserítik az életedet. Egyébként meg olyan, mint a társadalom: összetett, mindenféle alak van, alkoholisták, drogfüggők. A homoszexualitás nem tolerált. Nyomokban tehát visszaköszön az egykori alapkultúra.

– Hogy tartottad a kapcsolatot a külvilággal?
– Engedélyt kellett kérni a számítógép-vásárláshoz, és előfizethettél internetszolgáltatásra. Éjjel alvás helyett netezhettél, vagy nappal is, ha senki nem látta. A kapcsolattartást én leredukáltam havi két-három telefonbeszélgetésre, különben mindennap elvárta volna a család, hogy jelentkezzek. Az elején telefonálni sem tudtam, hogy mindenemet leadtam. Aztán gyűlt valamennyi pénzem, abból lopva vettem egy telefonkártyát, éjjel kisurrantam, és egy nyilvános fülkéből hazatelefonáltam két és fél hónap után. Kiderült, hogy kerestettek, aztán rájöttek, hogy nem vesztem oda a hegyekben. Sejtették, hol lehetek. Másfél év után jöttem haza először.

Harci eseményekben tíz év alatt sem volt része interjúalanyunknak Fotó: Pixabay.com

– Voltál bevetésen? Melyik volt a legveszélyesebb terep?
– Voltam párszor, de nem volt életveszély, ellenségnek nyomát sem láttam. A légió amolyan rendfenntartó erő, hogy demonstrálja Franciaország hatalmát, ami önmagában elég, hogy megfékezze a helyi konfliktust, tettlegességre sem kerül sor, a tűzpárbaj is ritka. Vagy ha a francia lakosság veszélyeztetve van, ki kell menteni. Csak pár helyen van érdekeltség, leggyakrabban Afrika, Dél-Amerika jöhet számításba. A többi belügy. És cirkusz. 

– Az utazgatás része bejött?
– Leszámítva az észak- és dél-amerikai kontinenst, mindenhol jártam.

– Halálfélelmet éreztél egyszer is?
– Egyik éjszakai lövészetnél rosszul végeztük a gyakorlatot, és elgondoltam, hogy ha ott valaki a sötétben megbotlik vagy nem jól tartja a fegyvert s elsüti, véletlenül le is lőhetne.

– Veszítetted-e el bajtársadat?
– Aki ott meghal, az leggyakrabban öngyilkos lesz, vagy közúti baleset éri. 

– Te tíz évig bírtad. Hogy tudtál visszailleszkedni a civil létbe?
– Meguntam az egészet, de tudtam, nem lesz egyszerű kilépni, igyekeznek majd elhúzni, szóval kitartónak kell lenni.

Kirúgattam magamat.

Három évig húzódott az eljárás, de hogy ne tudják elsimlizni, eltüntetni a papírt valamelyik fiókban, hat évembe került, hogy felépítsem az egészet, és ehhez végig kellett néznem sok-sok bukást. Visszailleszkednem könnyű volt, csak a megkezdett életemet kellett folytatnom. Jól elvagyok a barátokkal, munkával, telnek a szürke hétköznapok.  

– Milyen ürügyet kell szolgáltatni ahhoz, hogy kirúgjanak?
– Például sorozatosan olyan hibákat követni el, amelyek az ő szemükben megengedhetetlenek: teszem azt a díszruhában illetlenül viselkedni, mert azzal az egész intézményt feketíted be. Én egészségügyi problémára hivatkoztam. 

– Milyen élettapasztalokat gyűjtöttél, készségeket sajátítottál el, amelyeket ma civilként használni tudsz?
– Megtanultam belemenni az emberi játszmákba és nem kiborulni tőlük. Próbálom az önuralmat gyakorolni, egyebek közt az okostelefonomon. Vagy a sportban gyilkolom magamat. Az inaktivitás kikészít.

HIRDETÉS
3 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS