Örökmese: kerámiák Emesésen

Sok apró szépség őrzi Both Emese keze nyomát a család csíkcsicsói otthonában. A festett konyhabútor, no meg a festett ajtók a ház asszonyának tehetségről árulkodnak, és itt akkor azt is el kell mondanunk, hogy Emese nem is tanulta a bútorfestést, önszorgalomból sajátította el annak technikáját és alkalmazta otthonában. Közel áll hozzá mindennemű kézműves tevékenység, s ha teheti, ki is próbálja ezeket.

Mint feleleveníti, már egészen kislány korától érdeklődik a fazekasság iránt, az első szakkörön még általános iskolás korában vett részt, az akkor és ott készült kerámiamunkáit szülei a mai napig őrzik. A következő találkozása a fazekassággal a gimnáziumi évek alatt Pomázon, egy vártáborban történt.

„Igen nagy hatással volt rám a tábor, az ott tapasztaltak, tanultak. Érettségi után a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karán kezdtem tanulni, nagyon szerettem az erdőt járni, de hamar rájöttem, hogy a természet szeretete és ez a hivatás nem úgy fedi egymást a valóságban, mint ahogy én azt elképzeltem. Így tehát igen hamar kiderült, hogy ez nem az én utam. Váltottam, és a Nádudvari Népi Kismesterségek Szolgáltató Mesterségek Szakiskolájába jelentkeztem a kézműves-fazekas szakra. Fazekas Ferenc fazekas, népi iparművész volt a mesterem, nagyon szerettem az ott töltött két és fél évet.

Tanulmányaim befejeztével elindítottam egy kis kerámiaműhelyt Kecskemét mellett, Hetényegyházán. Ott készítgettem a kerámiákat, aztán megismerkedtem Bélával, a férjemmel, és mivel ő itthon szeretett volna élni, két évvel ezelőtt és is eljöttem vele. Nem volt könnyű, egy teljesen idegen országban új életet kezdeni” – jegyzi meg, miközben kitölti a gőzölgő teát a saját készítésű kerámiabögrébe.

Emese kerámia használati edényeket, bögréket, tálakat, dísztárgyakat készít, és mint megjegyzi, mostanság nagyon inspirálják a fali képek. „Azt érzem, hogy ezt is szeretném csinálni, de ez változik időről időre” – fűzi hozzá. Kerámiái mesések, s nem is talált volna jobb nevet, mint az Örökmese kerámia. Ezt pedig – mondja nevetve – lánykori nevéből, a Róka Emeséből rakta össze, egy tanfolyamon ugyanis azt a feladatot kapták, hogy nevükből alkossanak az általuk készített kézműves termékeknek nevet. Kis műhelye nemrég készült el, a lakás tetőterében van kialakítva, az udvaron pedig helyet kapott egy égetőkemence is.

Közben szétnézünk a műhelyben is, a polcon sorakoznak a kész, illetve a kiégetésre váró bögrék. Egy három részből álló, az égig érő paszulyt megörökítő kerámia fali kép is arra vár, hogy csiszolják és lefessék. Levendula, tulipán, mák, madárbirs – szereti a növényi mintákat, de ihletet elsősorban a népművészetből merít, és azt igyekszik saját alkotói világába beépíteni.

Először tervet készít, lerajzolja a formát, a díszítést, „nem ugrik fejest a munkába”, de ennek ellenére megtörténhet, hogy menet közben változik az eredeti terv.

„Volt olyan időszak Magyarországon, hogy nem volt kemencém, és bérégetni jártam. Az nagyon nehéz volt, sérülékenyebbek égetés előtt a kerámia tárgyak, sokszor volt baleset, eltörtek vagy elmosódott a minta. Ha azt akarom, hogy fehér legyen, de nem fehér agyagból, hanem hargitai agyagból dolgozok, akkor ahhoz, hogy fehér legyen a külseje és belül barna, engóbozom, azaz fehér földdel befestem általában félszárazon, és ha teljesen megszárad az edény, jön a csiszolás, festés, díszítés, majd az első égetés, a zsengélés, s ezt követi a mázazás, majd a második égetés” – magyarázza a munkafolyamatot. Közben megmutatja, a polcon még őrzi azt a kerámiatárgyat, amit először készített Nádudvaron, mellette sorakoznak a tanuló munkák, emlékek, kísérleti darabok, apró kis kerámiák, s nagy becsben van itt tartva a nádudvari tanulmányok végeztével a Fazekas Ferenctől kapott búcsúajándék, egy kerámia kalaposkorsó.

Mivel teljesen a maga ura, változó, hogy naponta mennyi időt tölt a műhelyben. „Ha érzem, hogy megszáradt a bögre, akkor le sem feküdhetek, mert mielőbb fület kell rá tenni, azt nem lehet másnapra hagyni, ha elérte a megfelelő szárazságot. Így aztán van, amikor észre sem veszem, és késő estig fülezek” – jegyzi meg.

Emese heti egy alkalommal a Vámszer Géza Művészeti Népiskola kerámia szakán oktat, de előszeretettel tart mesterségbemutatót akár kis óvodásoknak is, ha erre igény fogalmazódik meg. „Nagyon sokan jönnek tanulni, nyilván nem mindenkiből lesz keramikus, de kapnak egyfajta szemléletet, s miután megismerik, belekóstolnak ebbe a világba, másként tekintenek a kerámiatárgyakra, de összességében a kézműves tárgyakra is” – mondja.