Otthon, távol az otthontól: kamaszok karácsonya a Csángó Kollégiumban

Este hét óráig tart a szilencium, azaz a kollégiumi csendes tanulás a moldvai, gyimesi tinédzsereknek otthont Csángó Kollégiumban. Legtöbben tanulnak, egy csoport diák az előtérben kézműveskedik, adventi feladatot teljesítenek: karácsonyfadíszeket készítenek.

Amíg a fiatalok rajzolnak, méretre vágnak, ragasztanak, addig Ferencz Gabriellával, a kollégium vezetőjével elvonulunk egy félreeső irodába, itt szokott sor kerülni – ha a a helyzet úgy hozza – a négyszemközti beszélgetésekre, kézműves foglalkozásokra, diákbizottsági ülésekre. Az idén vették birtokba az épületet, nagy megnyugvás számukra – mondja – , hogy immár saját tulajdonban lévő ingatlanban lakhatnak, ez biztonságérzetet és megnyugvást ad.

Több évtizede tanulnak csángó diákok Csíkszereda különböző magyar tannyelvű középiskoláiban, és mi mindig bérlőként laktunk különböző bentlakásokban, miközben arról álmodoztunk, hogy milyen jó lenne egy saját épület. Nem azt mondom, hogy hogy kellemetlen vagy rossz időszak volt, de a saját épületünkben lenni lenni teljesen más érzés” – mondja.

A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által működtetett kollégium 41 diáknak ad otthon, vannak, akik a viszonylag közeli Gyimesbükkből érkeztek, mások Kóstelekről, de több olyan diák is van, aki Moldvából jött, hogy magyar nyelven tanulhasson. Nagy álmokkal érkeztek ide – derül ki, amikor később mesélni kezdenek –, van akinek hiányzik az otthon, más meg nevetve jegyzi meg, szeret itt lenni, itt csend van. Mindannyian középiskolások, kamaszok, élik az életüket a kamaszévek nehézségével, szépségével.

Ez a kollégium jelenti számukra az otthont, innen indulnak reggelente Csíkszereda különböző iskoláiba, és ide térnek haza. Délután itt is beindul az élet, sokszor „folynak bele” a különböző foglalkozások a csendes tanulási időbe – jegyzi meg Gabriella. Ekkor zajlanak a korrepetálások, vannak tanárok, akik érettségi felkészítőket tartanak, vagy segítenek a felzárkózásban. Vacsora után szabad foglalkozás van házon belül, beszélgetésekkel, bekuckózással, filmnézéssel, majd este tíz órakor lámpaoltás. Hétvégente a gyimesiek hazamennek, a távolabbról érkezett moldvaiak maradnak.

„Nagyon vallásos és hagyományápoló közegből érkeznek ezek a fiatalok.

Nem tesznek különbséget, hogy egyik gyimesi, másik moldvai, nem szólják meg egymást, hogy ki hogyan beszél, milyen tájszavakat használ. A különböző közös tevékenységeken keresztül itt biztonságban érezhetik magukat, és így szép lassan ki is alakult egy nagyon jó, családias légkör. Van benne minden, mint egy igazi nagy családban” – mondja a kollégium vezetője.

Ferencz Gabriella évek óta elkötelezettje a moldvai magyar ügynek.

2006-ban érkezett a Bákó megyei Gajdárra, ahol a Moldovai Csángómagyarok Szövetsége égisze alatt foglalkozott a helybéli gyerekekkel. „A szívem csücske volt Gajdár, de dolgoztam Bákóban az MCSSZ-irodában a keresztszülő-program felelőseként, és jött aztán 2010-ben a kollégiumi munka Csíkszeredában. Kézműves foglalkozásokat, magyar nyelv - és kommunikációs foglalkozásokat tartottam, és ez nagyon jó lehetőség volt arra, hogy a gyermekeket minden kötöttség nélkül megismerjem, nagyon szerettem, ki tudott bontakozni a kreativitásom. Egy év után kaptam meg a kollégiumvezetői feladatot. Nagyon hamar megalapítottuk az Izva hagyományőrző csoportot, és így vittük tovább a kreatív, illetve a hagyományőrző vonalat. Ez megmaradt mai napig is, nem egy irodában ülő házvezető vagyok, szeretek velük különböző tevékenységekben részt venni, és ezáltal a valahogy a lelkükkel is tudok foglalkozni” – magyarázza Gabriella.

Számára – hangsúlyozza ki – a legtöbb erőt, a legnagyobb örömet az Izva, a közös éneklések, a közös táncok adják. Az, ahogyan itt együtt a hagyományaikat megélhetik.

Eleve az, hogy kamaszok – folytatja –, folyamatos önvizsgálatra sarkallja a velük dolgozókat, „az ember helyén kell legyen lelkileg és szellemileg is”.

„Sokáig úgy gondoltam, hogy én a kisebb korcsoporttal értek igazán jól szót, aztán valahogy olyan nyitottsággal fogadtak, hogy azt érzem, itt igazán én lehetek közöttük, nem kellenek különböző játszmák. Úgy érzem, közöttük lehetek olyan, amilyen vagyok. Tükröt tartanak a kamaszok nagyon erőteljesen. Valahogy úgy látom, ez a társaság nagyon különös, nagyon érzékenyek, nyitottak minden rezdülésemre. Ettől számomra ez egy biztonságos közeg. Szerencsés helyzetben vagyok azért is, mert számomra mindig is fontos volt a kreativitás, a kézműves tevékenység, és én itt kiélhetem magam, mert nyitottak rá a kollégák is és a diákok is. Ezekben a tevékenységben a lelkünk összeér” – fűzi hozzá.

Mosolyogva veszi számba szakmai szempontból az elmúlt tizenegy évét, amikor arról kérdezem, hogy miben rejlik a kollégiumi munka varázsa, mi az a megtartó erő, ami miatt ő még mindig itt van. Egyik ilyen megtartó erő az évről évre megújuló közösség kihívásai és izgalmai. Az – pontosít – , hogy a szeptemberben megújuló csapatból újra jó közösséget tudjon kovácsolni, miközben segít az új diákoknak beilleszkedni, megtalálni a helyüket, és együtt izgul a végzősökkel a vizsgák előtt.

„Mindig azt mondom, hogy na, még ezt a csapatot végigkísérem, segítem a ránk bízott négy év alatt, de

Vannak diákok, akikről évek múltán is tudomása van, hogy merre haladt az életük, de ugyanakkor arra is igyekszik tudatosan figyelni, hogy mindenki megkapja tőle a kellő érdeklődést, figyelmet. „Azok a legszebbek pillanatok, amikor ne add isten valamiért az év vége fele nagyon küzdünk egymással – ez tizenkettedik osztályban gyakran előfordul –, és évek múlva visszajönnek, megbeszéljük azt, amit talán korábban nem tudtunk. Nagyon szép, amikor a világ valamelyik pontjáról arról írnak nekem, hogy mennyire kellett az itt töltött idő ahhoz, hogy oda eljussanak, ahol most vannak”.

Gabriella számára különösen fontos az adventi időszak – derül ki szavaiból. Arcán mosollyal eleveníti fel, hogy az ünnepeket mindig először a bentlakó diákokkal üli meg. „Az adventot is itt kezdjük, karácsonykor, húsvétkor ők az elsők az ünnepeimben. Mivel ők is egy vallásos közegből származnak, számukra is nagyon fontosak ezek az ünnepek, és valahogy összetalálkoztunk. Az egyházi ünnepekre különösen nagy hangsúlyt fektetünk” – magyarázza. Tavaly a járványhelyzet miatt a diákok online oktatásban voltak, és akkor online próbálták az adventi koszorún a közös gyertyagyújtást lebonyolítani, de hiányzott a lelki feltöltődés. Idén, kihasználva az alkalmat, hogy együtt vannak, közös gyertyagyújtási ünnepségeket szerveztek, adventi kalendáriumot készítettek.

„Az idei adventre nagyon készültünk. Tombolt a negyedik hullám, maszkban járkáltunk, depressziós volt a kollégák és a diákok között is a hangulat, ami nagyon rányomta bélyegét a mindennapokra.

Készítettünk egy adventi kalendáriumot, amelyben minden napra volt egy feladat, és bekapcsolódtunk a csíkszeredai élő karácsonyváró kalendáriumba, díszbe öltöztetve a kollégium egyik ablakát. Olyan szépen kivirágzott a csapat, helyrebillent mindenkinek a lelkiállapota. Csodálatos, ahogyan vették ezt a kezdeményezést. Különös időszak ez az életünkben, ebben a sötét, bizonytalan helyzetben nagyon kell a léleknek a fény, a derű, az ének”.

Az adventi kalendárium feladatai között beszélgetések, közös teázások, forrócsokizások szerepeltek, de olyan feladat is volt, hogy olyan társukat kellett megkeresniük a bentlakóknak, akivel korábban nem beszélgettek. A közösséget összekovácsoló feladatok voltak ezek, arra sarkallva őket, hogy forduljanak egymás felé, „ha itt laknak, nem mehetnek el egymás mellett sem az örömben, sem a szomorúságban”. Idén sajnos a diákok már hagyományosnak számító karácsonyi koncertje elmarad, ezzel mondtak volna tulajdonképpen köszönetet az őket segítőknek. A hazautazás előtt lesz egy kis zárt körű ünnepségük, ahová a hozzájuk közel állókat hívják meg.

Szeretet, várakozás, lelki béke, a jobbá válás időszaka, az erények gyakorlása – hallom a válaszokat, amikor azt kérdezem az asztal köré sereglett fiataloktól, hogy kinek mit jelent az advent. A tizedikes Biró Mária Denisa Magyarfaluból érkezett, a kilencedikes Bartos Madalina Pusztináról jött. Csilip Lóránd és Bilibók Mónika – mindketten tizenegyedikesek – falustársak, gyimesbükkiek, de csatlakozik a beszélgetéshez a szintén tizenegyedikes kósteleki Vrencsean Gabriella. Csíkszereda különböző középiskoláiban tanulnak. Nagyot nevetnek, amikor az álmaikról kérdezem, Denisa csendesen jegyzi meg, ő orvos szeretne lenni, Lórándot a számítástechnika érdekli, Mónika azt fontolgatja, tanítónőnek tanul tovább. Kitörő örömmel fogadták mindannyian az idén az adventi kalendárium feladatait, Mónika azt mondja, számára azok voltak az idei advent legszebb pillanatai, amikor arra vártak, kiderüljön, mit rejt az adventi kalendárium.

Készülnek a karácsonyra, a családhoz való hazatérésre, a pihenésre.

Vannak szerencsés esetek, van, akinek a karácsony erről is szól. Én az adventi időszakban rákészülök lélekben is erre a nagy ünnepre, karácsonykor otthon vagyok a családdal, ez számomra a pihenés időszaka” – mondja Lóránd. Visszatérnek kézműveskedő társaikhoz, lélekben már az otthoni karácsonyfadíszítésre, az esti szentmisékre, az otthon melegének, az idei karácsony varázslatának a befogadására készülnek.