HIRDETÉS

Ruhaköltemény tojás és tej fejében, avagy a kommunizmusban is volt igény a divatra

Antal Erika 2018. július 20., 15:16

A testükre tekert selyemszövetből, konyhában berendezett varrodában tojásért, friss tejért, szalonnáért is lehetett divatos ruhát varratni az 1989 előtti, kommunista rendszerben, amikor a készruhaboltokban csak a központilag megtervezett és gyártott tucatöltözék volt kapható. Mindenkinek a kreativitásán múlott csupán, hogy saját, egyéni ízlésének megfelelően varrasson és öltözködjön.

Az ügyeskezű varrónők gyorsan megvarrták, amit a Burdában láttak. Képünk illusztráció Fotó: 123RF

Ma, amikor egyre-másra nyílnak a ruhaboltok, divatmárkák közül válogathatunk, illetve egymást érik a turkálók, ahol néhány lejből tetőtől talpig felöltözhetünk, nehezen képzelhető el, hogy ez nem mindig volt így. Egykor a marosvásárhelyiek saját leleményességüknek köszönhetően öltözhettek egyéni stílusuknak megfelelően, no meg olyan „vállalkozók” segítségével , akik éltek a hiány adta lehetőségekkel és megpróbáltak a piac elvárásainak eleget tenni.

Unalmas volt a készruha
„A selyemszövődében dolgoztam akkoriban, ahol olyan szép anyagokat készítettünk, amelyekből ruhát is lehetett varrni. Az emberek pedig, akik unták a készruhát, és saját igényeik szerint akartak öltözködni, egy-kettőre megvásárolták a titokban kihozott anyagokat”

– emlékezik vissza a '80-as évekre egy egykori szövőnő. Érdeklődésünkre, hogy hogyan lehetett kicsempészni a méterárút, elárulta, hogy a ruhájuk alá, a testükre tekerték a selymet, két-három méternyit is, az nem tűnt fel a kapunál, ahol egyébként ellenőrizték őket távozáskor, belenéztek a táskájukba. „Megvoltak a kliensek, megrendelték a szoknyára, ruhára elégséges anyagot, de kabátra, dzsekire is voltak kérések” – meséli a nevét nem vállaló, ma már nyugdíjas asszony. „A fizetésünk nem volt rossz, mert mindig volt munka, külföldre dolgoztunk, de a pluszpénz is mindig jól fogott, abból vettem mosógépet, televíziót, hűtőszekrényt” – idézi azokat az éveket, amikor minden gyárból hoztak valamit a munkások, csavart, szeget, selymet, festéket, alkatrészt. Az is megtörtént, hogy az illető, aki kihozott egy kis darabot, nem is tudta még, mire fogja használni, „majd jó lesz valamire” – mondta. 

HIRDETÉS

A selyemszövődéből „szállított” alapanyagokból egy-két jókezű varrónő pár óra alatt divatos ruhát kreált. Akkoriban a Neckermann vagy a Burda volt a legmeghatározóbb a divat terén, kézről kézre adták ezeket a folyóiratokat, a varrónők pedig otthon, a konyhában berendezett kis háziműhelyükben el is készítették a kinézett darabokat.

A kész ruha unalmas volt. Aki divatos akart lenni, az inkább varratott magának Fotó: 123RF

Az egykori Prodcomplexben – ahol ipari termékeket gyártottak – egyszínű pólókat feliratoztak. A kreatív alkalmazottak közül néhányan a boltokban vásárolt rövid-, vagy hosszú újjú pamut pólóra színes ábrákat, vicces figurákat, angol nyelvű feliratokat festettek és úgy értékesítették azokat. „Szitával nyomtatták ezeket, jópofák voltak, szívesen vásároltunk belőlük” – emlékezik vissza Enikő, aki elmondása szerint az angol nyelvű feliratos fehér pólókat kedvelte leginkább.

Bútorszövet a selyemszövődéből

A marosvásárhelyi selyemszövődében nem ruhaanyagot, hanem bútorszövetet készítettek, hat hónaponként változott a minta, a szín, a stílus, az igényeknek megfelelően. Nagy Dalma textilművész a kreációs osztály vezetőjeként nyugdíjazásáig ott dolgozott, és ahogy elmondta, szerette azt a munkát, sok kreativitást jelentett, ugyanakkor mérnöki munkát is, hiszen pontosan kellett megtervezni a mintákat, azt, hogy melyik szál kerüljön felül, illetve hogyan kerüljenek a gépbe a felvetők, hogy az elkészült selyemszövet felső és belső része másképpen nézzen ki, mi legyen fent s mi bent.

„Sok szervezési munkával is járt ez a tevékenység, egyes szálak festhetők voltak, mások nem, akkor ki kellett számítani, hogy miután megfestjük a megszőtt anyagot, hogy fog az kinézni”

– avatott be a részletekbe Nagy Dalma. Elsősorban bútorszövetet szőttek, de készítettek szélkabátnak való alapanyagot is. „Ruhának valóval azért sem próbálkoztunk, mert a divat gyorsan változik és azt követni kell, másképp nincs értelme” – magyarázta, hozzátéve, hogy központosítva dolgoztak anno, Bukarestben mondták meg, hogy miből mit és mennyit állítsanak elő. A bútorszövetet, miután megszőtték még különbözőképpen kezelték, például, hogy lemosható, vagy vízálló legyen. Így is hathónaponként változtak a minták, a színek, a színkombinációk. Külföldről jöttek a megrendelések, például Kanadából, ahonnan azt is megmondták, hogy mit szeretnének, mintát is küldtek, amit újra kellett tervezni. Thaiföldre is dolgoztak, illetve magyarországi megrendelőknek is. 

A marosvásárhelyi Divatházban ruhát, cipőt, táskát készítettek egyedi megrendelésre Fotó: Gálna Zoltán

Marosvásárhelyen két szövőde működött egymás mellett, a selyemszövőde mellett a gyapotszövőde is, amely Aradhoz tartozott. Ez azt jelentette, hogy leszőtték a gyapotot, vagy a gyapotszerű alapanyagból készült vásznat, de nem készítettek végterméket, vagyis nem festették, nem nyomtattak rá mintát, úgy adták tovább. 

Divatház vagy „saját varrónő”

Sokan varrattak ruhát: hétköznapi, illetve ünnepi viseletet, s ezzel a szövetkezeti varrodák, vagy a Divatház mellett a vállalkozó varrónőknek biztosítottak munkát. „Már kisgyerek koromban varrtam a babáimnak ruhákat, ezért gondoltam, veszek egy varrógépet és megpróbálkozom”– meséli Ibolya, aki szabadidejében, délutánonként fogadta klienseit, méretet vett, tervezett, szabott, próbált. 

A Neckermann volt az alap, ebbél nézték ki a divatot a megrendelői, illetve a Burda, amely már egy előrelépést jelentett, hiszen ott szabásminták is voltak.

De a jó varrónő nem csak azért jó, mert meg tud varrni egy ruhát, hanem mert azt is látja lelki szemeivel, hogy az illető milyen típus, hogy fog azon kinézni a divatlapból választott minta: talál az alkatára, vagy sem, esetleg tanácsot ad, ötletekkel jön. Így működött ez Ibolya otthoni műhelyében  is, aki nem csupán pénzért vállalt munkát, de „természetben” is lehetett fizetni neki. Tej, tojás, szalonna, füstölt kolbász, zöldség mindig volt a család kamrájában, ugyanis sokszor ezekkel fizettek az áhított ruhadarabokért.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS