Svájc, ahová mindenki vágyik

Európa legdrágább országának is szokták mondani, az összes európai országot nem ismervén, ezt nem tudjuk igazolni, csak azt, hogy valóban nem olcsó. Ha az ember mégis kíváncsi rá, mert sokat hallott, olvasott róla, filmekből ismeri a gyönyörű tájait, rendezett városait és falvait, és úgy érzi, nem hagyhatja ki, bár egyszer az éleben látni akarja, akkor áldoz rá. Csalódás nem éri, tényleg olyan, amilyennek mondják. 

Gazdag ország, kiegyensúlyozott hétköznapokkal, a jólétbe született, a jóléttel azonosuló lakossággal.

Ott természetes, hogy tiszták az utcák, hogy biztonságosan lehet biciklizni, hogy pontosan közlekednek a vonatok és buszok, hogy nem vesszük el azt, ami nem a mienk, még akkor sem, ha úgy tűnik, ki van dobva. 

Kolozsvárról néhány éve létezik fapados repülőjárat Svájcba. A Bázel-Mulhouse-Freiburg repülőtér nem csak a megnevezésében szerepel a hármasság, de magát a légikikötőt is jellemzi: az útlevélvizsgálat után kiérve, ha balra megyünk, Németországba jutunk, jobbra Svájcba, és van egy harmadik kijárat is, az Franciaországba vezet. 

Ma már a repülőút a legolcsóbb ebbe a tiszta országba, a szállással nehezebb boldogulni. Vagyis sok időt és energiát bele kell fektetni, hogy – az erdélyi átlagturista számára – megfizethető szálláshelyet találjunk. 

A Bookingon foglaltam svájci szállásainkat, Bázelbe és Zürichbe. A bázeli szállásadótól ingyenes tömegközlekedési bérletet kapunk ott tartózkodásunk teljes idejére. De így van ez valamennyi hotel, panzió, hivatalosan bejelentett szállásadó részéről, jár az ingyenes tömegközlekedési bérlet az odalátogatónak. Vagyis nem a szállásadó, hanem a város gondoskodik arról, hogy ezzel a módszerrel is minél több turistát vonzzon a településre.

Annyira jók, megbízhatóak a buszok/villamosok, hogy rájuk bízhatjuk magunkat, mindenhová eljutunk így. Egyszerűen nem lehet eltévedni, vagy rossz járműre ülni, ha nem felel meg az irány, egyszerűen leszállunk és átülünk egy másik járműre, vagy az ablakon kinézve éppen ott szakítjuk meg az utunkat, ahol valami érdekeset látunk. Ezzel a módszerrel könnyen keresztül-kasul utazunk, leszállunk, megnézünk egy parkot, egy templomot, szökőkutat, bástyát, épületet, sétáltunk, aztán egy másik villamosra ülünk, és megyünk tovább. A városközponttól hat-hét villamosmegállónyira áll a ház, amelyben négyen egy kétszobás apartmant béreltünk reggelivel, kedves, udvarias tulajdonossal, akit megérkezésünkkor láttunk csak, időközben onnan tudtunk jelenlétéről, hogy gyakran telerakja a hűtőszekrényünket többféle sajttal, felvágottal, tejtermékkel, narancslével, háromféle kenyérrel, tojással, vajjal. Fizetni bankkártyával lehet, a számla e-mailben is és papíron is érkezik. 

Hosszú hétvégi svájci kiruccanásunk második állomása Zürich. Vonattal megyünk, fejenként 34 frank a jegy Bázelből, egy óra alatt érünk oda. Azonnal 72 órás bérletet veszünk a tömegközlekedési eszközökre személyenként 53 frankért. Ez mindenre érvényes, még hajóra és fogaskerekűre is. Ki is használjuk.

A szállás szintén egy apartman, villamossal könnyen megközelíthető, gyalog se túl messze a belvárostól, nézzük a térképen. Megérkezünk a kérdéses házhoz, és mikor nyitjuk a kaput, jön a szomszédos pizzázóból egy alak, és magyarázza, hogy a kis postaládaszerű dobozon lévő számkódos beléptetőt hogyan kell használni. Beütöm a bookingos visszaigazolás négy utolsó számjegyét, és kiesik a szobakulcs. Közben az illető a tulajt is felhívja nekünk, s megkérdi, hogy beszélünk, angolul, németül? Itt nem kérdés, gondolkodás nélkül vált át mindenki egyik nyelvről a másikra. Aztán azt is megtudakolja, hogy mi egymás közt hogy beszélünk. Mondjuk magyarul. Á, madzsar? Ő Ibrahim, mondja, török, németül jobban tud, mint angolul.

Napközben integetünk, ha bent van a pizzázóban. De négy borospoharat nem ad kölcsön szülinapot ünnepelni, más biznisz, ő csak alkalmazott, mondja.

A tulajdonossal/szállásadóval egyszer sem találkozunk, a hitelkártyáról levonja az összeget, amelyért az interneten foglaltuk. A szállás nem épp az a szint, mint Bázelben, ráadásul az apartmanban három szoba van, tehát még egy idegen családdal kell osztoznunk a fürdőszobán és konyhán, de egyébként tisztaság jellemzi, a lakás is könnyen megközelíthető villamossal, vagy húszperces sétával a központból. 

Mikor eljövünk végleg a szálláshelyről, a kulcsot bedobjuk a postaládaszerűségbe. 

Mindkét svájci városban múzeumok, kiállítások közül lehet választani, a belépők európai viszonylatban megfizethetőek, újságíró igazolvánnyal ingyenesek. Internetről néztük ki, melyek azok a látnivalók, amiket szeretnénk megnézni, valamennyit sikerült kényelmesen, nyugodt tempóban megtekinteni. De nem a listának akartunk eleget tenni, hanem sokat sétálni, nézni az utcákat, házakat, beleszippantani a svájci életérzésbe, figyelni az embereket, a viselkedésüket, a tiszta tereket, a kevés gépkocsiforgalmat, a sok biciklit, rollert. 

Ötnapos svájci kiruccanásunkra ráadás a franciaországi Colmar, Elzász-Lotaringiában. Mivel a repülőgépünk csak este fél 10-kor indult, gondoltuk, megnézzük ezt a városkát is. Zürichből úgy vettük a jegyet, hogy benne volt Zürich–Colmar, majd a Colmar–Bázel táv, valamint az út a bázeli repülőtérre. Az egész egy személynek 72 frankba került. Végülis ezzel a plusz úttal 35 frankkal fizettünk többet, mintha csak egyszerűen visszamentünk volna Zürichből Bázelbe és a reptérre. Nagyon szép volt, megérte.

 Mindenkinek ajánlom Svájcot, mert bár azt mondják, a legdrágább ország, egy kis odafigyeléssel nem megy tönkre az ember.