Székelyföldi kutató az idei fizikai Nobel-díjasok nyomában

Kosztolányi Kata 2017. október 24., 16:00

Különleges gravitációs hullámot észleltek augusztusban egy műhold segítségével, a felfedezéshez pedig egy székelyudvarhelyi születésű kutató is hozzájárult. A felfedezés jelentőségéről, munkájáról Veres Péterrel beszélgettünk.

Nem mindennapi foglalkozás. Veres Péter és kolléganője, Rachel Hamburg

Dr. Veres Péter székelyudvarhelyi születésű asztrofizikus, a University of Alabama in Huntsville PhD-ösztöndíjasaként annak a NASA-nak dolgozó kutatócsapatnak tagja, amely a nemrég felfedezett és fizikai Nobel-díjjal elismert, Albert Einstein sejtését igazoló gravitációs hullámok megfigyelését követően hagyományos fényjeleket – gammasugarakat – észlelt. Egyetlen magyarként közvetve a NASA-nak dolgozik, pontosabban annak egyik műholdján.

– Hogyan lett csillagász?
– A középiskolában érdekelt a matek és a fizika, foglalkoztatott, hogy mi van messze-messze, milyen furcsaságok várnak még felfedezésre. Megtaláltam a csillagász szakot egy hirdetésben, felvételiztem, és felvettek.

– A világ legnagyobb űrkutatási szervének dolgozik. Hogyan jutott el a „végekről” az asztrofizika tudományos fellegvárába?
– Gyakorlatilag nem a NASA-nak dolgozom, csak az egyik műholdján, mert az alabamai egyetemnek elég szoros kapcsolata van az űrügynökséggel. Középiskola után Budapesten tanultam csillagásznak. Ugyanitt doktoráltam, majd a Pennsylvaniai Egyetemre kerültem posztdoktori kutatóként.

Két éve jöttünk családommal Alabamába, mert itt van az egyik legjobb csapat, amely szűkebb szakterületemen dolgozik.

Munkám a fekete lyukak keletkezésével kapcsolatos, például olyan esetben, amikor két nagyon sűrű csillag összeütközik. Ezeket gammakitöréseknek hívják, és műholdunk kb. naponta egyet lát, a légkörön ugyanis nem jutnak át.

– Azzal a romantikus elképzeléssel ellentétben, hogy a távcsőbe kukucskálnak, mit jelent 21. századi csillagásznak lenni?
– Kutatásaink alapvetően fizikai problémák megoldására irányulnak, apró részproblémák megoldásával foglalkozunk.

Az én fő feladatom a Fermi műhold által küldött adatok figyelése.

Havonta kb. hét nap vagyok szolgálatos. Ilyenkor az én felelősségem megállapítani, hogy mi az, amit az űreszköz észlel, és ha érdekes jelenséget tapasztalok, riasztani a tágabb csillagászközösséget. Ezenkívül segítek mások projektjeiben, és nekem is van két sajátom, amelyeken dolgozom. A legtöbb gammakitörésekkel kapcsolatos. Az egyik kutatási terv keretén belül például azt nézzük, hogyan halványodik a Rák-köd. Munkám nagy részét számítógépen végzem, a számolásokat néha papíron.

– Nemrég egy felfedezéssel kerültek a tudományos világ középpontjába. Pontosan miről van szó, és mi a jelentősége?
– A gravitációs hullámokat pár éve fedezték fel, és idén ezért adták a fizikai Nobel-díjat. Ezek hihetetlenül apró hullámok, amelyek magát a téridőt rezgetik meg. Parányi voltuk ellenére csupán a legsűrűbb égitestek (például fekete lyukak vagy neutroncsillagok) tudnak mérhető hullámokat kelteni. A neutroncsillagok kisváros méretű csillagok, de annyi anyagot tartalmaznak, mint a Nap. A fekete lyukak pedig még ennél is sűrűbbek. Ez idáig kb. fél tucat hullámot tudtak megmérni. Ilyenkor tipikusan két fekete lyuk kering egymás körül, közelednek egymáshoz, és összeütköznek.

Csillagászok mindeddig nem találták meg a nyomukat hagyományos csillagászati eszközökkel. Augusztus 17-én érkezett egy különleges gravitációs hullám.

Mi voltunk az elsők, akik gammasugarakat észleltünk mindössze 2 másodperccel a gravitációs jelek érkezése után. Kis túlzással a felfedezés csillagászatbeli jelentőségét a némafilmről hangosfilmre váltással lehet illusztrálni.

– Tartja-e a kapcsolatot a hazai tudományos körökkel? Egyáltalán van-e erre lehetőség vagy igény romániai részről?
– Annyira specifikus ez a terület az asztronómián belül, hogy otthon senki nem foglalkozik ilyesmivel. A kolozsvári csillagászok és fizikusok nagyon eltérő témákon dolgoznak, így tudományosan nem működünk együtt, de ismerem néhányukat. Kutatási témámban inkább budapesti tanáraimmal tartom a kapcsolatot.

– Szándékában áll-e egyszer majd itthonról folytatni kutatói munkát?
– Lehetőségről nem tudok, de azért figyelek, hátha adódik valami. Úgy tartom elképzelhetőnek, ha annyira kiképzem magam, hogy egyedül is érdekes kutatást végezhessek, és ehhez intézetek még pénzt is adjanak. Így valamelyest én választanám meg, hogy hol dolgozom.

– Mit gondol a tehetséggondozás mai helyzetéről? És mennyire tekinthető reprezentatívnak az ön által bejárt út?
– Ez biztosan nem igaz a tudományokra általában, de a csillagászatban úgy látom, az, hogy mennyire sikerül előre jutni, leginkább a téma kiválasztásán múlik, kis kíváncsiságon, kevésbé a tehetségen. A témát pedig a tanárok adják. Szóval ha hozzáértő oktatók élvonalbeli kutatással foglalkoznak és a diákokat be tudják kapcsolni, az egy jó receptnek tűnik. Velem nagy vonalakban ez történt, és sok társam is hasonló utat járt be.

Veres Péter egyetlen magyarként dolgozik a nemzetközi csoportban

– Vannak olyan kiválóságok, akikre felnéz, akik az asztrofizika élvonalához tartoznak?
– Gyanítom, nem ismerik a csillagászati körökön kívül, de pennsylvaniai tanárom, Mészáros Péter kiemelkedő alakja az asztrofizikának. Vele budapesti tanáraimon keresztül ismerkedtem meg, és ő is segített abban, hogy a mostani csoportba kerüljek.

– Ha nem dolgozik, mire jut idő?
– Feleségemmel és a gyerekekkel teljesen hétköznapi dolgokkal foglalkozunk: sétálunk, várost nézünk, bevásárolunk stb. Igazi szabadidőnk nem mondhatnám, hogy van.

– És a honvágy? A Sweet home, Alabama című dalra utalva mennyire lelt ott édes otthonra?
– Nem igaz, hogy nincs honvágyam, de a családommal vagyok körülvéve, és Alabamának ez a része egy szép, befogadó hely.

1 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat