Szellő hátán kirándultunk

Jánosi Csaba 2017. szeptember 11., 14:32 utolsó módosítás: 2017. szeptember 21., 17:48

Viharos szél nyomán, bőséges csapadékot hozó sötét fellegek gyúródtak be Csíkba. Vége a meleg napoknak. Ködcsíkot szül reggelente az Olt, jelzi az ősz kezdetét.

Az 1495 méter magas Szellő-tető. A csúcsról szép kilátás nyílik Csík vármegyére Fotó: Jánosi Csaba

Szeptemberi utunk során még elcsíptük az utolsó nyári napot. Szépvíz központjában a háromtengelyes küllős kerekű szekérről átszállunk a gumikeres terepjáróba. Ezzel kapaszkodunk fel a Szépvíz-pataka jobboldalán felújított Szénásúton. Kezdetben aszfaltcsíkon gurulunk, s aztán hengerelt szakasz következik. Végül a Szellő alatt a Szénásút igazi köves szekérúttá szelídül. Ha a magyar honvédség utász egységei is ilyen ütembe építették volna a Szellő alatti hadiutakat, mint napjainkban a Kostelekre vivő utat, akkor a lőszer még most is Sermászó-pataka tövén pihenne. A pörgő kavicson autózva azt is észleltük, hogy az egész Árpád-vonal fedezékeibe annyi betont nem öntöttek bele, mint Szénásutat kísérő támfalba. Csúszik, nem csúszik az oldal, jobb, ha megkötjük. Minél többe kerül a kivitelezés, annál többe kerül a tervezés. A tervező is meg kell éljen.

A Nagy háború nyomai

A száz évvel ezelőtti nagy háború nyomait, s beton támfalait a Motorsirülőnél bámuljuk meg. Nagyobb nyomásnak kitett felületet vékonyabb betonfallal óvták a hadmérnökök, mint a maiak a Szénásutat. A Motorsirülő ma is használatban van. Aki akar, „megsirülhet” rajta. Az idő vasfoga és az ember által kikezdett, bástyára emlékeztető Motorsirülőt a szervokormány nélküli, nehéz ütegeket, messzehordó ágyúkat vontató traktoroknak találták ki, s építették meg a szűk völgyfejbe. A nagy erejű vaskerekű motorok itt „sirültek” meg, hogy aztán lomhán újabb tarackért induljanak le Szépvízre, s onnan a szentmihályi vasútállomásra

A Szellő kopár oldalában a rőt szőrfüvet, a kecskeszakállt enyhe szellő ringatja. Áprily Lajost idézve:

Felettünk az acélos fényű kék ég.”

S nemcsak mert a napsütötte lejtőkön a feláramló meleg levegőt kihasználva holló s vércse „Lengett, ringott, nyilallva felcsapott./Szitált s két szárnyát zárva, visszahullt.” Mintha szórakoztatni akartak volna, úgy röpködtek előttünk a kék ég urai.

 

Kőből faragott M.T. 1900 feliratú földmérési alappont Fotó: Jánosi Csaba

A Szellő és a Tomot között húzódó nyeregben a terepjárót hátrahagyva indulunk csúcstámadásra. Meredek kapaszkodó előtt állunk. Orrunk a lejtőt érte. Kassay Vilmos padtársam, s egyben fuvarosom a csúcs előtt pár méterre feladta. Nem egy hegymászó alkat. Túl magas. Szédül a hegyen. Ő is úgy járt a Szellővel, mint az első világháborús magyar hadifoglyok a Volgával. Szibériából megszökve a Volgán átúszva, a nyugati parttól három méterre úgy elfáradtak, hogy vissza kellett ússzanak. Ő a kapaszkodásban fáradt el úgy, hogy a csúcstól három méterre kellett visszamásszon.

Hol húzódik a határ?

Az 1495 méter magas Szellő-tető legmagasabb csúcsát, ahonnan szép kilátás nyílik Csík vármegyére, kőből faragott M.T. 1900 feliratú földmérési alappont jelzi. Más jel is van a szellőn. Királyfejes kopja. Szent László király tiszteletére faragott kopjafán a következő szöveg olvasható:

Idvezlégy kegyelmes Szent László király! Magyarországnak édes oltalma.”

Királyfejes kopjafa. Szent László király tiszteletére faragták Fotó: Jánosi Csaba

A Szellő hosszan elnyúló keskeny gerincének keletre néző peremét begyepesedett lövészárkok, futóárkok láncolata övezi. Kopár, s erdő borította gerincek futnak Moldva felé, az ezeréves határ felé. Napjaink embere úgy tudja, hogy az ezeréves határ itt a lábunk alatt húzódik, a Gyimesekben. Nem. Mikecs László A Kárpátokon túli magyarság című tanulmányában olvashatjuk, hogy „Egy székely hagyomány szerint nem a Kárpátok a Székelyföld határa, hanem a »Száraz-Szeret« , a Galati-felé vezető országút mellett, ahol a székely ember, arra járva »kalapját leveszi«.”

Sárga tárnicsot keresve

Erősödik a szellő. A Hargitát már nyaldossák az esőfelhők. Hazaindulunk, Kopjás-tető felett, mert ilyen helynév is van Szépvíz község határában, motoros természetjárókkal találkozunk. Dnyeper oldalkocsis motorkerékpárjuk látványa a második világháborút idézi. Nemcsak a motorok, motorosok siringőztek, siringőznek errefelé, hanem egykor a székely kopjások is.

Ereszkedve Szénásút melletti Danc kútjánál hiába keressük a danciát, a sárga tárnicsot, amelynek Vitos Mózes szerint a „gyöke sárga, mint a viasz, mélyen benő a kövek közé úgy, hogy csak csákánnyal lehet onnan kiásni, íze kesernyés, nagy étvágyat csinál, pálinkába vegyítve is használják.” Azt is írják, hogy

mivel pálinka készítésére használják, eltűnőben van.

Lehet, azért nem találjuk. De a Szellő alatt valahol, a mésztartalmú, agyagos talajon csak túlélte a pálinka háborút, mert kisebb testvére, a mezei tárnics még ott virít. Nem ártana a székely köményes mellé a danciás pálinkát is felsorakoztatni, s a siculicum termékek sorába felvenni.

A mezei tárnics még ott virít Fotó: Jánosi Csaba

Pálos-patak tövéről még egyszer felnézünk a Szellő-tetőre. S abban a reményben, hogy jövőben már az aszfaltút is felér a Szellőre, előre, danciás pálinkát ittunk a medve bőrére.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat