– Aki ismer téged, az tudja, hogy a mindened a tánc. Arra kérlek, mesélj, hogyan és honnan indult a pályafutásod?
– A kilencvenes évek elején lehetőségünk nyílt táncházakban belekóstolni az autentikus népzene, néptánc világába. Éreztem, hogy ez már valami más, mint amit korábban az iskolai népi együttesekben tapasztaltam. Fiatalok voltunk, és szabadok, folyamatosan csatangoltunk Erdély-szerte a zenész barátaimmal, minden táncházban, népzenei koncerten jelen voltunk, ugyanakkor kíváncsian kerestük az alkalmat, hogy részt vehessünk hagyományos falusi mulatságokon. Így történt, hogy
És szép lassan életre kelt a mag, amit belénk vetettek, azt adtuk tovább, táncházakban kezdtük tanítani a korábban még alig ismert moldvai táncokat. Mi voltunk a Tilinka együttes, a jelenlegi Folker őse.
– 1997-től vagy a Háromszék Táncegyüttes tagja, ami új fejezetet jelentett az életében.
– 1997-ben éppen versenyvizsgát hirdettek a Háromszék Táncegyüttesnél, kopogtattam és befogadtak. Rögtön az elején újraértékelődött a néptáncról korábban kialakult képzetem. Már nem a mulatságról, közösségi élményről beszéltünk, hanem a tánctechnikák kőkemény csiszolásáról, tökéletesítéséről, az izmok gyors fejlesztéséről, színpadi jelenlétről. Új mozgásformák, mint pl. a balett megismerése, és még számtalan bepótolandó hiányosság zúdult rám hirtelen. Nem voltam biztos benne, hogy egy évnél tovább bírni fogom. De
– Milyen eredményeidre vagy a legbüszkébb, miket tudnál kiemelni a karrieredből?
– Úgy gondolom, hogy minden olyan előadás, amelyről a néző nem csak vizuálisan, hanem lelkileg is feltöltődve távozott, eredményes volt. Attól függetlenül, hogy epizódszerepem, vagy esetleg kiemeltebb szerepem volt egy darabban, mindig törekedtem arra, hogy adjak át valami olyant, akár egy mozdulattal, egy tekintettel, ami kicsit megmarad a néző lelkében, és
Minden koreográfus, rendező egy külön világ, mindenki hozott számunkra újat. Mély nyomokat hagyott bennem az a küzdelmes akrobatikus táncstílus, amit Orza Călin az Igor Stravinszkij zenéjére kísérletezett ki velünk. Vagy a Tamási Áron színházzal közösen játszott Vérnász. A Juhász Zsolt által színre vitt Ady szerelmekben eljátszott Léda szerep, és természetesen a rengeteg néptánc, különböző táncmesterek tolmácsolásában, ami egy kifogyhatatlan kincsesbánya. Különleges élmény volt a tánc mellett először megszólalni a színpadon. Ettől kezdve a mesélő szerepek folyamatosan megtaláltak, főleg a nagyszerű koreográfus és rendező Furik Rita darabjaiban. És élmény volt a sok munka mellett közben szerelmes lenni és férjhez menni.
– Apropó szerelem, a táncnak köszönhetően megismerted életed párját, akihez hozzá mentél feleségül, de ugyanakkor a színpadon is osztoztatok, illetve számos táncos tevékenységet, rendezvényt szerveztetek közösen.
– Virág Endréről van szó, az együttes volt táncosáról, jelenlegi vezetőjéről, akivel már 23 éve együtt táncolunk át az életen. 2006-ban gondoltunk egyet, és útjára indítottunk egy gyermek-néptáncegyüttest Százlábú néven. Akkor még nem is sejtettük, hogy ezzel mekkora gépezetet üzemelünk be.
A hivatásos élet mellett valamilyen belső kényszer hajtott arra, hogy föltétlenül át kell adni azt a fajta tudást, ami a néptáncban, népi kultúrában lakozik, mert úgy tűnt, minden perc számít, a felgyorsult, globalizált világ teljesen kiszorítja ezt az értéket, ami a nemzeti identitásunkat erősítené.
És történt mindez a közös élmények nyomán, az együtt elhullatott izzadságcseppek, kiszállások, turnék, táborozások során. Volt szerencsénk idegen országokba is elvinni őket, megfordultunk Portugáliában, Magyarországon, Finnországban, Angliában és Udmurtiában. Nagyon sokan velünk élték meg első repülőútjukat, szorították a kezünket, és ránk bízták magukat. Nem kell mondanom, ezek a kötelékek egy életre szólnak.
– Nem csak gyerekekkel foglalkoztok, hiszen mind Sepsiszentgyörgyön, mind Kézdin jó kis néptáncos csapatokat neveltetek ki.
– Amikor a gyerekek mellett, és gondolom az ő hatásukra, a felnőttek is kezdtek érdeklődni a néptáncoktatás iránt, 2010-ben feltettünk egy újsághirdetést, hogy párok jelentkezését várjuk. Olyan sokan jelentek meg a legelső találkozóra, hogy nem fértünk be egy iskola tornatermébe. Akkor alakult meg a Laboda nevű tanfolyam, ahol rögtön fény derült a tánc terápiás, gyógyító tulajdonságára. A párok új megközelítésből kezdték megismerni egymást, és mivel nem voltak elvárásaink, követeléseink, mindenki a saját ritmusában sajátította el a táncanyagokat.
Ezt a jelenséget megerősítendő, hasonlóképpen alakult Kézdivásárhelyen is a Táncoló Udvartér baráti társaság, ahol a mai napig örömmel töltjük a szombat estéket. Természetesen itt is megalakult egy gyermek néptánccsoport Pitvar néven, amelynek kistestvére a Pitvarocska. Mindez a Bakó-Fazakas Zsuzsa által vezetett Antanténusz egyesület égisze alatt történik, amelynek én is alapítótagja vagyok.
– Ezzel párhuzamosan iskolákban is tanítjátok a néptáncot.
– Elemi iskolákban tanítunk heti rendszerességgel, itt elsősorban népi gyermekjátékokkal, népmesékkel, népdalokkal ismertetjük meg a kicsiket, majd a körtáncokon át a páros táncokig is eljutunk negyedik osztály végére. Itt az a célunk, hogy megszerettessük velük a népi kultúrát, a népdalokat, a néptáncot.
– Majdnem három eltáncolt évtized után, sok száz gyerek lépteinek egyengetésén túl, hogyan tekintesz vissza céljaidra?
– A tánccal kapcsolatos terveim célba értek. Hálás vagyok az égieknek, hogy kerek 25 évet tölthettem színpadon hivatásosként. És a végén a természet tette a dolgát, jelzett, hogy ideje továbbállni, ugyanis alig két hónapja csípőműtéten estem át, amivel le is zárult ez a hihetetlenül színes, örömmel és fájdalommal teli fejezet. Varázslatos volt és teljes. Ezt kívánom az utánam következő nemzedékeknek is.
– Mit csinál egy táncos, amikor már nem táncol(hat)?
– Gyönyörködik a tanítványaiban, akik közül már a Táncművészeti Egyetemen is tanulnak, vagy éppen hivatásosként táncolnak. Továbbá gyűjti az erőt a folytatáshoz, megragadja az élet nyújtotta lehetőségeket, hogy azzal a kicsivel is, amit hozzá tud tenni, szebbé varázsolja a világot. Terveim továbbra is az oktatáshoz kapcsolódnak, olyan közösségek létrehozása és életben tartása a cél, amelyekben a fő összetartó erő a néptánc.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A liget.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | liget.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | liget.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | liget.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | harmadik fél |
cX_G | brat.ro/sati | 365 nap | harmadik fél |
cX_P | brat.ro/sati | 365 nap | harmadik fél |
cX_S | brat.ro/sati | munkamenet | harmadik fél |
evid_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | harmadik fél |
evid_v_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | harmadik fél |
evid_set_{customer_id} | brat.ro/sati | 1 nap | harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | liget.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.